„Ha ezt nem egy állam csinálja, akkor egyértelműen terrortámadás”

Füst szivárgott az emberek zsebéből, mielőtt a robbanások megtörténtek. A hangjuk pedig olyan volt, mint a tűzijátéknak vagy egy pisztolylövésnek – ez derült ki szemtanúk beszámolóiból, akik a helyszínen voltak, amikor szerte Libanonban és Szíriában közel egyszerre robbantak fel az elvileg terroristának kiosztott személyhívók.

Csakhogy a csipogókból nemcsak a Hezbollah fegyveresei kaptak, hanem olyan civilek is, akik az egészségügyben vagy más közszolgáltatási területen dolgoznak. A felrobbantott személyhívókkal kedden megöltek között legalább két egészségügyi dolgozó is volt, de orvosok, ápolók, mentősök, szociális munkások, tanárok és irodai adminisztrátorok is használták a csipogókat. Az összesen 37 halálos áldozat között – mint ismert – egy nyolcéves kislány is volt.

A libanoni robbantásokkal kapcsolatos cikkek nagy része az utóbbi napokban leginkább a tajvani, a magyar és a bolgár szálra fókuszált, legutóbb például a New York Times írt arról, hogy a magyar céget, amely az ügyvezetője szerint csak „közvetítőként” vett részt a felrobbantott személyhívók gyártásában, egy izraeli titkosszolgálati művelet részeként hozták létre.

Az ügynek egyelőre kevésbé tárgyalt vonatkozása, hogy hol húzódik az a határ, amelynek átlépésével egy ilyen akció már háborús bűncselekménynek vagy terrortámadásnak minősíthető.

A terrorizmus meghatározása és egy-egy esemény terrorcselekményként minősítése mindenhol érdekek és szimpátiák mentén történik

– mondta lapunk kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője. Ahogy ebben az esetben Irán terrorcselekménynek minősítette a rádiós és személyhívós támadást, úgy a Hezbollah sajtója is, miközben a Hezbollahhal nem szimpatizáló libanoni és egyéb közel-keleti sajtó egyszerűen csak támadásként hivatkozott az esetre – tette hozzá.

A Hezbollah azonban nemcsak milíciának vagy terrorszervezetnek minősíthető, hanem politikai pártnak is, amely egy működő állam hiányában állami funkciókat is ellát. Libanon síiták lakta területein például közszolgáltatásokat, jóléti szolgáltatásokat nyújt. A Hezbollah pártként élvezi a síiták szinte egészének, illetve a keresztények egy részének támogatását, politikai agendája azonban a hangzatos retorikája és szövevényes kapcsolati hálója ellenére nem terjeszkedik túl Libanon határain. Ez látszik abból is, hogy bár a gázai konfliktus nyomán a palesztinok iránti „szimpátiából” támadásokat indított Izrael ellen, az eszkalációt próbálja elkerülni, tudván, hogy az a libanoni társadalomra, így az ő belpolitikai pozíciójára nézve is súlyos következményekkel járna – magyarázta a kutató.

Hogy a terrorcselekmény minősítés mennyire képlékeny és érdekek mentén zajlik, azt jól mutatja, hogy a Hezbollahot Németország például csak 2020-tól ismerte el teljes egészében terrorszervezetként. Előtte csak a katonai szárnyára tekintettek így, mert ezt diktálták a német érdekek. Az idén nyáron az egyébként nyugati irányultságú öböl-menti arab országok is pedzegetni kezdték, hogy felülvizsgálják a Hezbollah minősítését, amelyet szerintük már nem kellene terrorszervezetként kezelni. Ez összefügg az Izrael és a Hamász, valamint a Hezbollah által vívott fegyveres konfliktussal, célja pedig az, hogy a Hezbollahnak – amely legitim pártként is meghatározható – jobb tárgyalási pozíciókat biztosítsanak.

Civilek által használt eszközöket fegyverként használni szigorúan tilos

– figyelmezett szerdán egy amerikai kutató, Mary Ellen O’Connell, az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem professzora a libanoni robbantásokra utalva. Szerinte a nemzetközi jog kifejezetten tiltja az olyan csapdákat, amelyeknek a kedden felrobbantott személyhívók, illetve a szerdán felrobbantott rádió-adóvevők minősíthetők.

Hasonlóképpen nyilatkozott az ügyről az ENSZ emberi jogi vezetője, az osztrák Volker Türk is, aki hivatalos nyilatkozatban ítélte el a támadásokat.

„Több ezer személy egyidejű megtámadása – legyenek akár civilek, akár fegyveres csoportok tagjai – anélkül, hogy tudnánk, a támadás idején kik birtokolják a célba vett eszközöket, hol és milyen környezetben használják azokat, sérti a nemzetközi emberi jogokat és – ha alkalmazható – a nemzetközi humanitárius jogot” – olvasható Türk közleményében, aki független, alapos és átlátható vizsgálatot szorgalmazott a tömeges robbantások körülményeinek feltárása érdekében. Szerinte felelősségre kell vonni azokat, akik ilyen támadást hajtottak végre.

A támadásokkal nemcsak a Hezbollah és általában az iszlám világ gyanúsítja Izraelt, de a jelek szerint ebben a nyugati nyilvánosság és a tudományos közvélemény is konszenzusra jutott. Mást gondolni erről nehéz is lenne, miután az izraeli politikai vezetés éppen a napokban jelentette be, hogy „a háború új szakaszába lépett”, amelynek célpontja egyértelműen a Hezbollah lett.

Nem véletlen, hogy Izrael hallgat – mondta lapunk érdeklődésére Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense, hozzátéve: Izrael ugyan egy-egy miniszteri utalás szintjén kommentálja a történteket, de hivatalosan nem vállal felelősséget a robbantásokért.

Mondjuk úgy, ez a nemzetközi jognak már nem a szürke zónás része. Ha ezt nem egy állam csinálja, akkor egyértelműen terrortámadás. Nyilván az iszlám világ szerint az is

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakember, aki szerint ettől Izrael nézőpontból ez még lehet egy nagyon jól sikerült titkosszolgálati akció, amivel súlyos csapást mértek a Hezbollahra. Egyúttal azonban felveti a kérdést, hogy ki, mikor és milyen mértékben érzékeny a nemzetközi jog előírásainak betartására.

Hogy kommunikációs eszközökkel további tömeges merényleteket hajtsanak végre a közeljövőben, nem tűnik valószínűnek. Nem példa nélküli azonban a titkosszolgálatok történetében, hogy hasonló, hétköznapi emberek által is használható tárgyakhoz nyúlnak. Elég csak az egykori kubai elnök, Fidel Castro esetére gondolni, akit a CIA preparált szivarokkal próbált megmérgezni, vagy a tavaly meghalt Alekszej Navalnijra, akinek az alsóneműjét kenték össze novicsokkal – idézte fel a szakember.