Nagyvilág

A helyes út nem a diktátorokkal való összebújás – Tim Walz nemrég Bidennél is keményebben kritizálta Orbánt

Brendan SMIALOWSKI / AFP
Tim Walz minnesotai kormányzó, a demokraták alelnökjelöltje Kamala Harris alelnökkel és demokrata elnökjelölttel a háta mögött Philadelphiában, Pennsylvaniában, 2024. augusztus 6-án, a közös kampányturnéjuk első napján.
Brendan SMIALOWSKI / AFP
Tim Walz minnesotai kormányzó, a demokraták alelnökjelöltje Kamala Harris alelnökkel és demokrata elnökjelölttel a háta mögött Philadelphiában, Pennsylvaniában, 2024. augusztus 6-án, a közös kampányturnéjuk első napján.
A Kamala Harris által választott Tim Walzcal szemben Donald Trump jelöltje, J. D. Vance viszont nem titkolt rajongója a miniszterelnöknek.

Kamala Harris frissen kiválasztott alelnökjelöltje, Tim Walz kevés dologban hasonlít republikánus ellenfelére, a Donald Trump által választott J. D. Vance-re. A Politico ezt azon mutatta be, hogy a két politikus mit gondol Orbán Viktor munkásságáról.

Walz – aki jelenleg Minnesota kormányzója – a trumpista Fox News csatornának pár hete adott interjújában arról beszélt, hogy szerinte „a szövetségeseinket tiszteletben tartó külpolitika” a helyes út, „nem pedig az olyan diktátorokkal való összebújás, mint Putyin és Orbán“.

Walz ezzel messzebbre ment a magyar kormány demokratikus voltának megkérdőjelezésében, mint előtte maga Joe Biden.

Az amerikai elnök márciusban ugyanis még azt mondta ez ügyben, hogy szerinte Orbán „nem hiszi, hogy a demokrácia működik, ő diktatúrát akar”. Biden akkor ezzel felháborította a magyar kormányt, miközben az vállaltan nem keresi a kapcsolatot a demokrata vezetéssel, viszont folyamatosan a republikánusokkal való viszony szorosabbra fűzésén dolgozik.

Ezzel szemben J. D. Vance több alkalommal egyenesen példaként állította be azt, ahogy Orbán vezeti Magyarországot. A miniszterelnököt egyebek mellett dicsérte már az egyetemek (politikai felügyelet alatt álló) magánalapítványokba való kiszervezése, vagy a szociálpolitikája, de a woke fenyegetés ellen folytatott kultúrharca miatt is.

LEON NEAL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A republikánus alelnökjelölt például arról beszélt korábban egy szélsőjobbos podcastban, hogy az amerikai felsőoktatást úgy kellene rendbe tenni, ahogy a Fidesz tette Magyarországon. Az itteni viszonyokat erősen az ottani szélsőjobboldal elképzelései szerint elferdítve azt mondta: „Nos, azt teszed [az oktatási minisztériumban], amit Orbán Viktor tett Magyarországon. Vagyis alapvetően azt mondod, hogy »nem szabad többé kritikai fajelméletet tanítani, nem szabad többé kritikai genderelméletet tanítani [az egyetmeken]… Nem szabad ezeket a dolgokat csinálni, miközben akár csak egy dollárnyi állami pénzt is kapnak.”

Vance – Trump Kína-politikáját tekintve kissé meglepően –  a miniszterelnököt a Pekinggel ápolt szoros kapcsolat miatt is bevédte már.

Hogy miért közeledik Orbán Viktor Kínához? Részben azért, mert az amerikai vezetés nem hoz okos döntéseket.

– mondta egy tévéműsorban korábban.

Kapcsolódó
A vidéki tanár, aki fegyvert tart, és legalizálta a marihuánát – Tim Walz demokrata alelnökjelölt portréja
Egy Amerika szívében felnőtt iskolai fociedző és veteránnak számító kormányzó lesz Kamala Harris társa a 2024-es elnökválasztási küzdelemben.
Kapcsolódó
„Sajnálom, hogy tévedtem a csávóval kapcsolatban” – Trump-ellenes republikánusból lehet Trump alelnöke
2016-ban J. D. Vance még keményen bírálta az elnökké választott Donald Trumpot, ám mostanra a helyzet annyira megváltozott, hogy hamarosan ő lehet az USA történetének egyik legfiatalabb és legradikálisabb alelnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik