A következő élő közvetítés része Ukrajna elsüllyesztett egy orosz tengeralattjárót

A Konrad Adenauer Alapítvány is nemkívánatos szervezet lett Oroszországban

Maxar Technologies / AFP
Maxar Technologies / AFP

Nemkívánatos szervezetté minősítették Oroszországban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) párt holdudvarába tartozó Konrad Adenauer Alapítványt – közölte hétfőn az orosz főügyészség Moszkvában.

A tájékoztatás szerint az alapítvány ugyan az európai egység támogatását tűzte ki célul, a gyakorlatban azonban “nyíltan provokatív jelleget öltött, amely a kapcsolatok elmérgesítésére irányul Oroszország és a Nyugat országai között” – indokolta a vádhatóság a lényegében betiltással felérő intézkedését.

Az alapítvány továbbá olyan anyagokat terjeszt, amelyek Oroszország vezetését, politikáját és törvényes szerveit próbálják lejáratni, illetve a „barátságtalan államok” Oroszország Ukrajnában vívott háborújával kapcsolatos álláspontját képviseli – szögezte le az orosz főügyészség.

Hangsúlyozta egyben, hogy a Konrad Adenauer Alapítvány információs politikája Oroszország politikai és gazdasági elszigetelését szorgalmazza a nemzetközi szintéren, ezenfelül „a különleges katonai művelet” alá eső régiókban az ellenállást próbálja erősíteni.

Az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország több külföldi szervezetet is nemkívánatosnak minősített, köztük alapítványokat és a nemzetközi hírű Német Történeti Intézetet (DHI). A legtöbb német civil szervezet azonban Ukrajna orosz megtámadása után anélkül is bezárta oroszországi irodáit.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik