Élő Nagyvilág

Ideiglenes kikötőt építenek amerikai katonák Gázában

Mohamed Szaber / EPA / MTI
Mohamed Szaber / EPA / MTI

Biden: Netanjahu több rosszat tett, mint jót

Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta Joe Biden amerikai elnök szombaton az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában, ugyanakkor bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Biden az interjú során ismét felemelte szavát az izraeli hadseregnek (IDF) a Gázai övezet déli részén lévő Rafah ellen tervezett szárazföldi művelete ellen, kiemelve: a műveletet nem indíthatják meg addig, amíg Izrael nem biztosítja a városban összezsúfolódott civilek evakuálását. Jelenleg Rafahban él a háború előtt mintegy 2,3 milliós Gázai övezet lakosságának több mint fele.

Biden a művelettel kapcsolatban megfogalmazott bírálata ellenére is Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta, kiemelve, hogy soha nem hagyná magára Izraelt, ugyanakkor bírálta a zsidó állam miniszterelnökét.

Azt gondolom, több rosszat tett, mint jót.

– fogalmazott Netanjahunak az októberben indult gázai háborúban hozott döntéseire utalva. Joga van megvédeni Izraelt, és joga van folytatni a Hamász elleni műveleteket. Mindazonáltal muszáj nagyobb gondot fordítania a műveletei miatt elveszett ártatlan életekre” – mondta Biden.

Vannak azért vörös vonalak. Több mint 30 ezer palesztin halála elfogadhatatlan

– tette hozzá. Az amerikai elnök szerint Netanjahu voltaképpen Izraelnek árt azzal, ha nem akadályozza meg a civilek halálát, mert a veszteségek ellenkeznek mindennel, amit Izrael képvisel. Biden már korábban is figyelmeztetett, hogy Izrael elveszítheti a nemzetközi közösség szimpátiáját a gázai civil áldozatok egyre növekvő száma nyomán.

Svédország és Kanada újrakezdi az UNRWA támogatását

Svédország szombaton bejelentette, hogy újrakezdi az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete (UNRWA) támogatását, csaknem egy hónappal a segélyek felfüggesztése után. Kanada hasonló döntést hozott.

A gázai humanitárius helyzet elkeserítő, a szükségletek súlyosak

– jelentette ki Johan Forssell svéd fejlesztési miniszter, hozzátéve, hogy az UNRWA nagyobb átláthatóságot és szigorúbb ellenőrzéseket ígért.  Elmondta, hogy Stockholm a 2024-es évre korábban előirányozott, 38 millió dolláros segély felét folyósítja majd a szervezetnek, és további támogatást ígért.

Ahmed Hussen kanadai fejlesztési miniszter azt közölte: Ottawa azért döntött a támogatások újraindítása mellett, hogy azonnali segítséget nyújthasson a szükséget szenvedő palesztinoknak, ám szorosan együttműködik az ENSZ-szel az ügynökségre vonatkozó reformok felügyeletével kapcsolatban.

Míg Izrael súlyos hibának minősítette a két ország döntését, Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa óvatos optimizmusának adott hangot. Stockholm és Ottawa azt követően függesztette fel az UNRWA-nak szánt segélyeket, miután izraeli vizsgálatok szerint a szervezet 12 munkatársa közreműködhetett a Gázai övezetet ellenőrző Hamász terrorszervezet Izrael ellen októberben végrehajtott támadásában.

Ideiglenes kikötőt építenek amerikai katonák Gázában

Egy amerikai katonai hajó a Közel-Kelet felé tart, és felszerelést szállít egy ideiglenes móló megépítéséhez Gáza partjainál – közölte a hadsereg. A hajó szombaton indult útnak.
Az Egyesült Államok egy ideiglenes kikötőt épít, hogy segítsen tengeri úton eljuttatni a segélyeket Gázába.

Az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az éhínség szinte elkerülhetetlen, több gyerek már éhen is halt az elmúlt időszakban. A Pentagon szerint akár 60 napig is eltarthat a kikötő megépítése.

Eközben egy mintegy 200 tonna élelmiszerrel megrakott segélyszállító hajó még mindig engedélyre várt, hogy vasárnap reggel elindulhasson egy ciprusi kikötőből.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik