A következő élő közvetítés része Az ukrán hírszerzés tudni véli, mitől halt meg Navalnij

Az ukrán hírszerzés közzétette, mitől halhatott meg Navalnij

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét – közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.

Lehet, hogy csalódást okozok, de úgy tudjuk, hogy valóban vérrög okozta a halálát. Ez többé-kevésbé megerősített információ, és nem az internetről származik

jelentette ki Budanov vasárnap a Hromadszke ukrán televízió szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetének második évfordulója alkalmából rendezett kijevi fórumon, újságíróknak nyilatkozva.

Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vezetője arra intett: ne higgye senki, hogy az oroszországi „rezsim természetes módon, magától megrendül”. „Ez a mi segítségünk nélkül irreális” – szögezte le.

A stabil oroszországi rezsim veszélyt jelent Ukrajnára és a világra, ezért Ukrajna továbbra is hajt végre katonai műveleteket az Oroszországi Föderáció területén. Amíg háború van, addig lesznek problémák Oroszországon belül,

fogalmazott.

A hírszerzési vezető az egyik ukrán tévécsatornának cáfolta, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállított volna Oroszországnak. Megerősítette viszont azt, hogy valóban vetett be Oroszország Ukrajnában több, Észak-Koreából származó rakétát, azonban szavai szerint ilyen rakétákat tömegével nem használnak.

Budanov a Telegramon újabb támadásokat jelentett be orosz katonai célpontok ellen az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten. „Új meglepetések várnak az ellenségre, és nem ajánlanám a civil lakosságnak az úgynevezett krími híd használatát” – írta bejegyzésében.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik