Élő Nagyvilág

Zelenszkij elmondta, mi az oroszok legfontosabb célpontja Ukrajnában

Genya SAVILOV / AFP
Genya SAVILOV / AFP

Az orosz–ukrán háborúról szóló szombati közvetítésünket itt olvashatja el.

Zelenszkij elmondta, mi az oroszok legfontosabb célpontja Ukrajnában

Az orosz csapatok a délkelet-ukrajnai Dnyipro városát jelölték ki elsődleges célpontjukként – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. “A veszély változatlanul nagy, és Oroszország terrorista támadásai egyik fő célpontjaként tekint a régióra” – hangoztatta Zelenszkij. Mint mondta, a térség gazdasági potenciáljának védelmére jelentős mértékben fokozzák az ottani légvédelmet. “Dolgozunk azon, hogy javítsunk a rakéták és drónok lelövését szolgáló képességeken” – tette hozzá.

Oroszország az utóbbi hetekben, ahogy múlt télen is drón-, illetve rakétacsapásokat mért az ukrán polgári infrastruktúrára.
(MTI)

Több pénzt követelnek a hadseregnek a Kijevben tüntetők

Kijevben a városháza előtt tartottak demonstrációt, amelyen a résztvevők azt követelték, hogy a főváros vezetése az eddigieknél nagyobb arányban nyújtson anyagi támogatást az ukrán hadseregnek – írja a Meduza.

A portál szerint a tüntetők egyúttal azt is követelték, hogy – a korrupcióellenes harc jegyében – a kijevi városvezetés tegye átláthatóbbá a költségvetési kiadások felhasználását. A demonstrálók ezen kívül szorgalmazták az ukrán főváros befogadóbbá tételét, a hadsereg sérült és fogyatékos veteránjai számára az akadálymentes környezet kialakításának felgyorsítását.

Az akció egyik szervezője, Miroslav Gavriscsuk elmondta: Kijev jelenleg az összes költségvetési kiadásának csupán mintegy 1 százalékát szánja a hadsereg támogatására, míg más ukrán városokban ez az arány lényegesen magasabb.

A 2023-as elemzés szerint Kijev pozitív szaldóval zárta az évet, ami azt jelenti, hogy vannak erre a célra felhasználható szabad forrásai

– mondta Gavriscsuk. Hozzátette: a tavalyi megtartott hasonló akcióik nem maradtak eredmény nélkül – tájékoztatása szerint a város korábban 3,3 milliárd hrivnyát (mintegy 8 milliárd rubelt) különített el a hadsereg támogatására.

Ukrán tiltakozásra kiírnak egy színészt a Lótusz sorozatból

Ukrán tiltakozás miatt kiírják a Fehér Lótusz harmadik évadából Milos Bikovics szerb-orosz színészt, aki a sorozat harmadik évadában egy thaiföldi szálloda orosz jógaoktatójának szerepét alakította volna – szúrta ki a 444.

Mint írják, Bikovics több mint egy évtizede dolgozik Oroszországban, orosz állampolgárságot és kitüntetést is kapott Vlagyimir Putyintól, és szerinte a krímiek szabad akaratukból csatlakoztak Oroszországhoz a jogellenes annektálási népszavazáson.

Az ukrán külügyminisztérium január végén kérdezte meg a sorozatot gyártó HBO-t, hogy miért dolgoznak együtt egy olyan színésszel, „aki támogatja a népirtást és megsérti a nemzetközi jogot”. Ehhez csatolták az alábbi videót, amin Bikovics oroszbarát kijelentéseit, tévészerepléseit és Putyint éltető beszédének jeleneteit vágták össze.

A 444.hu azt írja, a színész szombaton maga is megerősítette, hogy nem szerepel a sorozatban, az esetet pedig egy olyan lejárató kampánynak nevezte, amely beárnyékolja a művészi szabadságot.

Megtiszteltetés számomra, hogy a Fehér Lótusz részesévé választottak, (…) a részvételem azonban a művészet körén kívül eső okokból nem lehetséges. Nem hajlok meg semmilyen narratíva előtt, ami a feddhetetlenségemet akarja csorbítani.

– fogalmazott Bikovics.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Miloš Biković (@bikovic) által megosztott bejegyzés

Őrizetbe vették a háborúellenes tüntetést filmezőket Moszkvában

A rendőrség őrizetbe vette azokat az újságírókat, akik a Kreml előtt megtartott, a háborús mozgósítás ellen szervezett tüntetésen forgattak – írta meg orosz forrásokra hivatkozva a Kijev Independent.

A tiltakozó akciót „The Way Home” elnevezésű mozgalom Telegram-csatornája hirdette meg, és a demonstráción a mozgósított orosz katonák feleségei, családtagjai vettek részt, akik az ellen emelték fel szavukat, hogy a férfiaknak az ukrajnai invázió befejezéséig szolgálniuk kell az orosz hadseregben. A „The Way Home” annak apropóján szervezte meg a tüntetést az Ismeretlen Katona emlékművéhez, hogy megemlékezzenek „határozatlan idejű mozgósítási parancs” kiadásának 500. napjáról.

A Telegram-csatornákon található videókon látható, hogy a tüntetésekről filmező újságírókra rendőrök csapnak le. A rendőrség több mint 25 embert vett őrizetbe, köztük legalább egy tüntetőt. Maria Andrejeva, a „The Way Home” mozgalom kulcsszereplője hangsúlyozta, elfogadja a teljes körű invázió okait, ám az ellen tiltakozik, ahogyan az orosz kormány a katonákkal bánik, és hogy a mozgósított embereket hosszú idő után sem vonják vissza a frontvonalból.

Olvasói sztorik