Nagyvilág

Támadó drónt lőtt le a Vörös-tengeren egy brit hadihajó

Az HMS Diamond
Az HMS Diamond
Támadási céllal indított drónt lőtt le a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója a Vörös-tengeren.

A londoni védelmi minisztérium vasárnapi ismertetése szerint a drónnal a jemeni húszi lázadók közvetlenül a brit hadihajót vették célba, a romboló azonban Sea Viper típusú rakétával megsemmisítette a pilóta nélküli repülőt. A tárca szerint a Diamond személyzetének tagjai közül senki nem sérült meg, és a hajót sem érte károsodás.

A minisztérium tűrhetetlennek, illegálisnak és teljesen elfogadhatatlannak nevezte a húszik által elkövetett támadásokat. A közlemény szerint Nagy-Britannia kötelezettsége a hajózás szabadságának védelme a Vörös-tengeren.

A brit rombolót december elején vezényelték a dél-angliai Portsmouth haditengerészeti kikötőjéből a Vörös-tengerre a térségi hajózás védelmére. A hajó ellen a húszik először december közepén kíséreltek meg dróntámadást, de a Diamond azt a támadási kísérletet is elhárította Sea Viper rakétáival. Az 1991-ben megvívott első Öböl-háború óta az volt az első olyan incidens, amelyben brit hadihajó éles hadművelet keretében támadó repülőeszközt lőtt le.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos drón- és rakétatámadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett a gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet ellen. Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében példátlan terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsebesültek.

A vörös-tengeri támadásokra reagálva a brit és az amerikai légierő az elmúlt hetekben több összehangolt támadást intézett a húszik jemeni katonai létesítményei ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik