A következő élő közvetítés része Moszkva hadüzenetnek fogja venni, ha „az arcátlan britek” katonákat vezényelnek Ukrajnába

Moszkva hadüzenetként értékelné, ha brit katonákat vezényelnének Ukrajnába

Oroszország elleni hadüzenettel érne fel, ha hivatalos úton brit katonákat vezényelnének Ukrajnába – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Rishi Sunak brit miniszterelnök ukrajnai látogatását kommentálva pénteken a Telegram-csatornáján.

Rishi Sunak brit miniszterelnök Kijevbe utazott, hogy aláírjon egy történelmi biztonsági megállapodást. Vajon hogy vélekedne a nyugati közvélemény, ha a brit delegáció Kijev központjában kazettás bombatűz alá kerülne, ahogyan az a mi Belgorodunkban történt a civilekkel?

– írta a volt elnök és kormányfő, majd úgy folytatta, reméli, hogy „örök ellenségeik, az arcátlan britek” felfogják, hogy hivatalos katonai kontingensük Ukrajnába vezénylését hadüzenetként értékelné Moszkva.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a pénteki sajtótájékoztatón szintén felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a nyugati országok szemet hunynak az Oroszország ellen elkövetett „ukrán terrorista bűncselekmények” és afelett, hogy Kijev azzal fenyegetőzik, hogy a támadásokat más orosz városokra is kiterjeszti. Kifogásolta, hogy sem a NATO, sem az EU képviselői nem ítélték el a 25 halálos áldozattal és 109 ember sebesülésével járó, december 30-i Belgorod elleni ukrán rakétatámadást, és az ENSZ, az EBESZ vezetése is csak általános jellegű felhívásokra szorítkozott.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik