Élő Nagyvilág

Százezrek betegek a Gázai-övezetben

AFP
AFP

180 ezren szenvednek légúti fertőzésben, 136 ezer kisgyereknek van hasmenése a Gázai-övezetben

Az izraeli harckocsik szombatra virradóan tovább haladtak előre a Gázai övezet középső és déli részén, komoly légi- és tüzérségi támogatás mellett a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborúban, és a katonák egyre mélyebbre hatolnak be a menekülttáborokba – közölték izraeli katonai szóvivők.

Az övezet egészségügyi hatóságai szerint az utóbbi 24 órában 165 palesztin halt meg – életét vesztette egy palesztin újságíró is -, mintegy 250-en megsebesültek, az ENSZ egyik szervezete szerint pedig fokozódik a betegségek terjedésének veszélye az övezet ideiglenes menedékhelyein.

Pénteken késő este és szombaton kora reggel az izraeli hadsereg az el-bureidzsi, a nuszeirati és a hán-júniszi menekülttáborokra összpontosított intenzív légi támogatás mellett. A nuszeirati táborban életét vesztette családtagjaival együtt egy palesztin újságíró is.

A Hamász-kormány médiahivatala szerint 106 palesztin újságíró vesztette életét az izraeli offenzíva kezdete óta, amelyet az iszlamista terrorszervezet meglepetésszerű és kegyetlen október 7-i támadása váltott ki. Izrael korábban kijelentette, hogy soha nem támadott és soha nem is fog szándékosan támadni újságírókat.

A Gázai övezet szinte mind a 2,3 millió lakosa elhagyta otthonát a szóban forgó 12 hét alatt.

A Hamász október 7-i támadásában 1200 embert gyilkolt meg, és mintegy 240-at elhurcolt túsznak az izraeli hatóságok szerint. Az izraeli ellencsapásban pedig eddig 21 ezer 672 palesztin vesztette életét a Gázai övezet egészségügyi hatóságai szerint.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) arra figyelmeztetett szombaton, hogy nő a betegségek terjedésének a veszélye az övezet ideiglenes menedékhelyein, ahol az izraeli bombázások elől menekülő emberek tízezrei húzzák meg magukat rossz körülmények között. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője pedig arról számolt be, hogy a légúti fertőzés és a hasmenés az egyik legsúlyosabb betegség a gázai lakosok között.

Mintegy 180 ezren szenvednek már légúti fertőzésben, és több mint 136 ezer, öt éven aluli gyereknek van hasmenése, ami kezelés hiányában életveszélyes lehet ebben a korban. A tetvesség és a rühesség több mint 55 ezer esetét regisztrálták eddig.

Az OCHA szerint az ENSZ Gyermekalapja 600 ezer adag oltóanyagot juttatott el a Gázai övezetbe pénteken. A cél az, hogy a kisgyermekek a háború ellenére is megkapják rutinszerű védőoltásukat. Ez magában foglalja a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés elleni vakcinát. Az izraeli kormány szóvivője pénteken azt mondta, hogy nem korlátozzák a humanitárius segélyt, de probléma van a Gázán belüli szétosztással.

Izrael felszólította Dél-Afrikát

Izrael felszólította a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságot (ICJ), hogy utasítsa el a Dél-Afrikai Köztársaságnak azt a keresetét, amely szerint Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.

Az izraeli külügyminisztérium közleménye szerint „Izrael elkötelezett a nemzetközi jog mellett, és annak megfelelően cselekszik”, egyben felszólította a Nemzetközi Bíróságot és a nemzetközi közösséget, hogy utasítsák el Dél-Afrika alaptalan állításait.

Az izraeli külügyminisztérium szerin a „Hamász terrorszervezet, amely háborús bűnöket, emberiesség elleni bűncselekményeket követ el és népirtást akart elkövetni október 7-én”. A közlemény szerint a Hamász felelős a palesztinok szenvedéséért a Gázai övezetben, mivel élő pajzsként használja őket, és ellopja tőlük a humanitárius segélyeket. Dél-Afrika „egy terrorszervezettel működik együtt, amely Izrael Állam megsemmisítésére szólít fel” – áll a közleményben.

A dél-afrikai külügyminisztérium pénteki közlése szerint „Dél-Afrikát súlyosan aggasztja az izraeli támadások által érintett gázai civilek helyzete, akiket megkülönböztetés nélküli erőszak ér. Folyamatos jelentések szólnak emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséről a térségben”.

A keresetben felszólították a bíróságot, hogy adjon ki a gázai katonai műveletek felfüggesztésére irányuló ideiglenes végzést Izrael számára.

(MTI)

Olvasói sztorik