Komoly várakozások előzték meg a nyárra tolódott ukrán ellentámadást. Ukrajna régóta készült a harcokra: a katonai és politikai vezetés azzal töltötte az év első felét, hogy megfelelő számú embert és felszerelést halmozzon fel, a tavaly őszi sikereik pedig azt igazolták, hogy az ukrán haderő képes lehet a javára fordítani a nyugati haditechnika nyújtotta technológiai fölényt. A katonai, politikai célokat az ukránok természetesen nem tárták a nyilvánosság elé, ám a legtöbben arra számítottak, hogy
Végül Ukrajna június 4-én vágott bele az eredetileg tavaszra várt műveletekbe, mert a kiképzés és a nyugati haditechnika átadása jelentős késedelemmel valósult meg. A gyors áttöréssel kecsegtető várakozásokkal szemben az ellentámadás első, jól látható eleme a zaporizzsjai Orihivnél volt, ahol azonban rögtön a támadás elakadásáról szóltak a híradások. Az aknamezőre futott nyugati harcjárművek képei bejárták a világsajtót. A kudarcot az orosz propagandagépezet fújta nagyra – mondván, ennyit ér a nyugati haditechnika –, viszont a gyors áttörés reménye pár hét után kétségtelenül szertefoszlott. Az ukránok innentől jobban sáfárkodtak az erejükkel, ám a gyors mozgású, gépesített hadviselés helyett (amelynek a tavalyi harkivi sikereiket köszönhették) felőrlő harcokká lassult az ellentámadás, és ez inkább Oroszország kezére játszott.
Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka november elején több írásban is értékelte a háború jelenlegi helyzetét és a nyári offenzívát. A tábornok kijelentette, hogy valóban gyors áttörésre készültek, és arra, hogy a mozgékony, gépesített hadviseléssel gyorsan tudnak területeket szerezni Zaporizzsja és Herszon megyékben.
Ugyanis beköszöntött a sokat emlegetett raszputyica (szó szerint fordításban: úttalanság), amely – legkésőbb október végén – összefüggő sártengerré változtatja az Ukrajna területének mintegy 70 százalékát borító síkságot. A zord terepviszonyokba Hitler és Napóleon seregeinek is beletört a bicskájuk. Mivel a lánctalpas járművek beragadnak a sárba, harckocsikkal ilyenkor praktikusan csak az aszfaltutakon lehet mozogni, ezáltal könnyen támadható az értékes haditechnika. Mindez azt jelenti, hogy
Az ukrán ellentámadás sikertelenségének okait, tanulságait, illetőleg az állóháborúvá merevedett konfliktus jövőbeli kilátásait Csiki Varga Tamással, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársával értékeltük.
„Ilyen típusú műveleteket nem nagyon hajtottak végre a második világháború óta”
A nyári offenzíva alatt emlegetett időablak bezárult. Amíg a téli hidegek – már ha lesz egyáltalán komoly tél – nem állnak be, addig mozgékony műveletekre kevésbé látok esélyt. Más kérdés, hogy télen lehet-e egyáltalán nagy szabású, támadó műveleteket folytatni. Az ukránok részéről a stratégiai kezdeményezés megint elveszett
– értékelt a szakértő, aki úgy látja, az ukrán műveleteket az esős évszak helyett a mélységben kiépített orosz védelem és a légi fölény hiánya törte ketté. Vagyis nem a raszputyica közeledtével hétről hétre szűkülő időablak volt a döntő, hanem eleve nem voltak adottak a feltételei annak, hogy az ukránok stratégiai áttörést érjenek el. „Nyilván azt sem a Nyugat, sem Ukrajna nem gondolta, hogy a mélységében kiépített orosz védelmet ilyen nehéz lesz feltörni, hiszen akkor nem kezdtek volna bele a műveletekbe” – jegyezte meg Csiki Varga.
Az ellentámadás egyik fő akadálya a Szurovikin-vonalnak hívott orosz védvonal volt. A nevét az orosz erők korábbi főparancsnokáról, Szergej Szurovikinről kapta, akit januárban váltottak le az orosz hadsereg éléről, majd augusztusban a légierő éléről is menesztették (a Szíriában végrehajtott, kíméletlen bombázásai miatt Armaggedon tábornoknak nevezett Szurovikin állítólag tudhatott a Wagner csoport júniusi lázadásáról, ezért egy időre eltűnt a nyilvánosság elől: előbb házi őrizetbe került, majd váratlanul Algériában tűnt fel). A Szurovikin-vonal lépcsőzetes védelmi állásokból, harckocsiárkokból, aknamezőkből, sárkányfogakból (két vonalban telepített, piramisalakú betonszerkezet, amely harckocsiakadályként funkcionál), illetve lövészárokrendszerekből áll, melyek az 1000 kilométeres frontszakasz csaknem egészét lefedik. Összehasonlításképp: Magyarország kiterjedése kelet-nyugati irányban 528 kilométer.
A nyugati nagyhatalmak vélhetően nemcsak hírszerzési információkat szolgáltatnak az ukrán haderőnek, hanem a katonai tervezés szintjén is segíthetnek. A Szurovikin-vonal valódi erejét mégsem mérték fel megfelelően. Csiki Varga ezzel kapcsolatban elmondta: a műholdas megfigyelési információk alapján azt Nyugaton is tudták, hogy a védvonal nagyságrendileg hogyan, milyen elemekből épül fel, viszont az oroszok irgalmatlan mennyiségű aknát telepítettek a frontra. Az orosz védelem első vonala műszaki akadályokból és aknamezőkből áll. Az ukrán támadások többsége már ezen fennakadt – ha itt sikerült volna átjutni, elképzelhető, hogy nagyobb terület nyílik, és gyorsabban tudnak haladni.
Az ilyen jellegű, mélységben kiépített védelmen való átjutásnak az úgynevezett kierőszakolt összfegyvernemi áttörés a harceljárása. Ennek során a légierő, a tüzérség, a gépesített erők, a műszakiak és a gyalogság közösen lekötik a védők kapacitásait, elsősorban tűzerejét, és felszámolják az akadályokat az áttöréshez. Ám ilyen típusú műveleteket nem nagyon hajtott végre senki a második világháború óta
– magyarázta Csiki Varga.
Márpedig aknából volt bőven az oroszoknak, így a segítségükkel jelentősen tudták hátráltatni az ukrán előrehaladást.
Ezen a ponton jön képbe az ukrán légi támogatás hiánya. Ukrajna sokféle nyugati haditechnikát gyűjtött össze, de a légierő tűztámogatása Csiki Varga szerint az egész ellentámadás alatt fájóan hiányzott, a többi között az aknazárak felszámolásánál is. A csapatlégvédelmi eszközökre és saját légierőre azért van szükség, hogy semlegesítsék az ellenség légierejét (és manapság már a drónokat is), valamint lefogják az orosz védelmi pozíciókat, illetve az ott mozgó véderőket azzal, hogy folyamatosan tűz alatt tartják őket. Így a védők nem tudják az aknamezőket felszámoló műszaki egységeket támadni. Ugyanezt a támadó tevékenységet segíti a saját tüzérség koncentrált tűzcsapásokkal.
Mint minden eszközhöz, az aknákhoz is tartozik egyfajta „használati útmutató”: típustól függően a javasolt telepítési sűrűség lehet egy harckocsiakna négy négyzetméterenként. Mivel a harckocsik elég nagyok, ennél sűrűbben pazarlás lenne aknákat telepíteni. Ezzel szemben az ukrán frontszakaszon volt olyan terület, ahol ennek a négy-ötszörösét rakták le az oroszok, megnehezítve az aknamentesítést, és lehetetlenné téve az átkelést. Erre még a műholdas megfigyelés sem tudta felkészíteni az ukránokat.
Csiki Varga szerint azt is alábecsülték, hogy az oroszok mennyire lesznek képesek mozgatni a tartalék erőiket, és ukrán területszerzés esetén ellenlökésekkel reagálni. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a statikus védelem mellett, amikor kellett, a manőverező védekezést is meg tudta oldani az egyébként lőszerellátási gondokkal és alacsony morállal küzdő orosz hadsereg.
„Apró falatonként szorítják vissza az ukránokat”
Az ukránok az első hetekben az oroszok védelmét tesztelték, letapogatták az esetleges gyenge pontokat. Júniusban még öt–hat ilyen kísérleti irányt is nyitottak, ám ebből két fő csapásirány maradt.
Az egyik a nyugat-zaproizzsjai Robotine térsége. Innen 30 kilométerre található a stratégiai fontosságú Tokmak városra, amely a Krím-félsziget szárazföldi összeköttetését biztosító ellátási útvonal mellett fekszik, félúton Melitopol felé. Ezen a frontszakaszon augusztus közepén felvillant némi esély a területszerzésre, miután az ukránoknak sikerült benyomulniuk az első védelmi vonal mögé.
Itt volt a legmélyebb a behatolás az orosz védelmi vonalakba. Az elérhető térképes elemzések alapján egy 10-szer 10 kilométeres éket tudtak kialakítani. A probléma, hogy még 10–15 kilométer mélységben vannak különféle védelmek
– magyarázta Csiki Varga. A második védelmi vonalon lövészárkok és statikus erődítmények húzódnak, és Ukrajna a kedvezőtlen terepviszonyok miatt sem tudta gyorsan továbbépíteni a sikereit. A harcok ezen a területen továbbra is zajlanak.
Fontos megjegyezni, hogyha az ukránok valahogy túljutnak is a második vonalon – amit egy 2–3 kilométeres szakaszon, Verbovétól nyugatra sikerült áttörni –, még mindig meg kell küzdeniük a harmadik védelmi vonalat megszálló orosz tartalékerőkkel, hogy végül városharcban vegyék be a körbeerődített Tokmakot.
A másik főirány Velika Novoszilka térsége, Zaporizzsja és Donyeck megye határában. Amennyiben ott sikerült volna bejutni a védelmi öv mögé, a nyugat-zaporizzsjai áttörési iránynál (amely Tokmak és az onnan 60 kilométerre fekvő Melitopol felé mutat) sokkal nagyobb szárazföldi területet, lényegében az egész déli földnyelvet elvághatták volna a Donbasztól és az orosz honi területektől. A Mariupol–Bergyanszk–Melitopol tengelyen áthaladó vasútvonal a megszállva tartott herszoni és zaporizzsjai területeken állomásozó orosz erők ellátása szempontjából kulcsfontosságú, így ennek az útvonalnak a kettévágása lehetett a cél. Ugyanakkor Ukrajna Velika Novoszilkánál sem került a mélységi áttörés közelébe. Csiki Varga elmondta, hogy
A robotinei iránnyal szemben ennek a térségnek van egy olyan nehézsége, hogy számtalan kisebb-nagyobb vízfolyás szabdalja észak-déli irányban, ami nehezíti az átkelést, lassítja a szárazföldi műveleteket – ezért idővel Robotinébe összpontosult a fő erőkifejtés.
Az ukránok által visszaszerzett területek legdélebbi pontján, Urozsájne környékén jelenleg is heves harcok dúlnak.
A délen zajló védekező műveletek mellett az orosz haderő csaknem a frontszakasz teljes hosszában változó, helyenként magas intenzitású támadó tevékenységet folytat. Mindez két cél szolgál: egyrészt megosztják, széthúzzák az ukrán támadó erőket, másrészt folytatják a lassú, napi átlagban 50–100 méteres előrenyomulást.
Itt nincs szó arról, hogy hatalmas, gépesített műveletek indulnának meg. Általában ezek megerődített terepszakaszokon, akár kisebb-nagyobb településeken zajlanak, ahol apró falatonként szorítják vissza az ukránokat
– magyarázta Csiki Varga, hozzátéve, hogyha ebben a tempóban folytatják a háborút, akkor a jövő év végére sem jutnak el odáig, hogy Donyeck megyét bekebelezzék.
Az ukrán ellentámadás sikerei
A fekete-tengeri orosz haditengerészet szevasztopoli bázisa a kezdetektől fontos láncszeme az orosz hadigépezetnek. A Szevasztopolból induló orosz hadihajók vonták blokád alá az ukrán partvidéket, és szórtak cirkálórakétákat az ukrán városokra és infrastruktúrára.
Az ukránok az ellentámadás kezdete óta több csapást mértek a Krím-félszigeten lévő orosz légibázisra, a fekete-tengeri flotta szevasztopoli parancsnokságára, a Zaliv hajógyárra és a kercsi hídra, amely 2022-ig az egyetlen szárazföldi kapcsolat volt az Orosz Föderáció és a 2014-ben egyoldalúan annektált félsziget között. Az ukránok a Krímtől keletre fekvő, krasznodari Novorosszijszkben levő hadikikötőt is elérték: bejárták az internet azok a felvételek, amelyeken az oldalára dől az Olenegorszkij Gornyak nevű orosz partraszálló hajó. Ebben sokat segítettek az ukránoknak a brit-francia közös fejlesztésű Storm Shadow cirkálórakéták, amelyekkel 500–550 kilométeres mélységet tudnak támadni, további nyomást helyezve a frontvonal mögötti orosz katonai infrastruktúrákra.
Ennek eredményeképp
Pedig az ukránok a háború első napjai után lényegében haditengerészet nélkül maradtak. Az oroszok mégsem tudták elérni azt a vélelmezett célt, hogy a szárazföldre zárják Ukrajnát, és kikötőjük se legyen. „Az az elképzelés, hogy Ukrajna kiszoruljon a Fekete-tenger térségéből mint tengerparti állam, nem valósult meg” – szögezte le Csiki Varga. Azóta hathatós nyugati katonai és technológiai segítséggel Ukrajna eljutott oda, hogy mind rakétafegyverzetben, mind drónokban vannak olyan eszközei, amelyekkel képes az orosz fix célpontokat, kikötőket, hajókat támadni. Mindez jelentősen korlátozta az oroszok mozgásszabadságát, illetve jelentős kárt okozott a katonai infrastruktúrában és eszközökben.
Az oroszok legalább hat-hét alkalommal kifejezetten érzékeny veszteségeket szenvedtek. Értékes pozíciókat és hajóegységeket veszítettek, köztük a fekete-tengeri flotta zászlóshajóját, a Moszkva cirkálót és több partraszálló hajót. Ezekkel tudtak volna Odesszában egy nagy partraszálló műveletet végrehajtani
– világított rá a szakértő.
Ezek az ukrán csapások nem döntik el a háborút, de érzékeny veszteséget jelentenek Oroszországnak, a megmaradt, értékes haditechnikát pedig a Szevasztopolnál távolabb fekvő kikötőkbe vonták vissza.
Csiki Varga aláhúzta, hogy a Fekete-tenger feletti katonai ellenőrzést Ukrajna hadiflotta híján aligha tudja magához ragadni. Ám Oroszország a fekete-tengeri gabonaegyezmény egyoldalú felmondásával azt akarta elérni, hogy Ukrajna ne tudja eljuttatni a gabonát a világpiacra. A kereskedelmi útvonalak fölötti totális ellenőrzést azonban nem sikerült elérni, hiába támadják július óta folyamatosan az ukrán kikötői infrastruktúrát, és fenyegetnek azzal, hogy a kereskedelmi hajókat is potenciális katonai célpontnak tekintik – annak súlyos diplomáciai következményei lennének, ha harmadik országok hajóit süllyesztenék el.
Avgyijivka az új Bahmut
Avgyijivka a háború előtt egy 32 ezres lakosú, kelet-ukrajnai kisváros volt. A településért vívott küzdelemnek – Bahmuthoz hasonlóan – van sajátos szimbolikus dimenziója. A Donyeck közelében fekvő
Egyes értesülések szerint Oroszország 30 ezer főt (5 dandárnyi erőt) vont össze Avgyijivkánál, amely katonai értelemben ma már egy „zsebben” fekszik, három oldalról ellenséges állások veszik körbe. Az oroszok célja a város bekerítése, vélhetően katlanba akarják zárni az ukrán védőket. Az elmúlt hónapokban a város körül rendkívül intenzív harcok dúltak, melyek a hírek szerint élőerőben és haditechnikában egyaránt jelentős orosz veszteséggel jártak (Zelenszkij szerint Avgyijivka alatt már egy dandárnyi orosz erő veszett oda).
Csiki Varga úgy látja, stratégiai jelentősége nem lenne Avgyijivka megszerzésének, de – ahogy azt Bahmutnál láthattuk – ez nem feltétlenül készteti önmérsékletre az oroszokat. A hivatalos orosz kommunikáció szerint azért kell bevenni Avgyijivkát, mert onnan az ukránok célba tudják venni a mintegy tíz kilométerre fekvő Donyecket, de Csiki Varga szerint az ukrán tüzérség a város mögül is nyugodtan célba veheti a Donbasz központját.
Politikailag Avgyijivka egy újabb siker lenne a háborús évkönyvben, az ukránok pedig élnek a terepviszonyokból fakadó lehetőséggel, és felmorzsolják az orosz erőket. Gyakorlatilag ugyanazt látjuk, mint Bahmutnál. Nagy erőkkel, gyalogsági rohamokkal kísérletezve próbálják elvágni a város utánpótlási vonalait északon és északnyugaton. Eddig ezt még nem sikerült megoldani
– mondta a szakértő, megjegyezve, hogy Bahmuthoz hasonlóan az oroszok előbb vagy utóbb elfoglalják a települést. A frontszakasznak ezen a részén a Szlovjanszk-Kramatorszk erődrendszer lehet a következő nagy akadály, ahol akár egy évig is elácsoroghatnak az oroszok, ha ebben a tempóban haladnak tovább. Csiki Varga szerint legutóbb 2022 nyarán, Szeverodonyecknél találkoztak ehhez hasonló mély, kiépített ukrán védelemmel az oroszok.
Avgyijivka ostromának volt egy szakasza, amikor az oroszok északi és déli irányból egyszerre harapófogóba akarták zárni a város védőit, ám az ukránok le tudták követni a csapatmozgásokat, így a meglepetésszerűnek szánt akció elbukott. Azóta megújuló intenzitással hol északon, hol délen próbálkoznak, és heti szinten pár száz métert, egy kilométert haladnak előre.
A település egyik kulcsa a sokat emlegetett kokszüzem. Az ukránok az üzem meddőhányóján rendezkedtek be, amely lényegében egy hatalmas domb, jó rálátással a városra és a környező térségre, ami pontos tüzérségi csapásokat tesz lehetővé a támadó oroszokkal szemben. „Amíg az oroszok ezt nem foglalják el, addig tartható Avgyijivka” – sommázott Csiki Varga.
Milyen állapotban várják a harcoló felek a folytatást?
Az ukránok az ellentámadásra kilenc, nyugati nehézfegyverzettel és felszereléssel – köztük brit Challenger 2 és német Leopard 2 harckocsikkal, amerikai Bradley gyalogsági harcjárművekkel, francia AMX-10 RC felderítő járművekkel – is rendelkező, gépesített dandárt szereltek fel (egy dandár létszáma nagyjából 5000–5500 fő). Ezen kívül még három dandárjuk volt, tehát összesen 50–60 ezer főnyi kapacitással rendelkeztek az ellentámadás előtt, ráadásul a katonáik többsége nyugati kiképzést kapott.
Csiki Varga elmondta: júniusban három dandárral indult meg az ellentámadás, két–három hét után kellett bevetni a második hármas csoportot, később pedig folyamatosan rotálták a frontkatonákat. Az oroszok próbálták megosztani az ukránok figyelmét: Bahmut környékén, a Szvatove-Kreminna szektorban, illetve egészen északon, Kupjanszknál is támadtak, hogy ukrán erőket kössenek le.
A tizenkét dandár nagy részét, ha nem is egészét, bevonták a műveletekbe. Az első három valószínűleg élőerőben és technikában egyaránt komoly veszteségeket szenvedett, a második háromnál és a továbbiaknál ezt kevésbé tudjuk megítélni. Ahhoz elegendő erejük van, hogy a védekezést tudják folytatni, és helyi jelleggel most is zajlanak kisebb támadó műveletek
– értékelt Csiki Varga, megjegyezve, hogy az ukrán oldalon tavaszig nem számít nagyobb támadó műveletekre. Hozzátette: az ellentámadás elején voltak jól látható, relatíve nagy számú technikai veszteségek is. Az akkor elvesztett néhány tucat járművet azóta a nyugati szállítások nagyjából pótolták. Fontos megjegyezni, hogyha a haditechnika elvész is, a kép- és videódokumentáció alapján a kezelő személyzet jellemzően túléli ezeket – az Orihivnél aknára futott járműveknél sem láttunk holttesteket.
Eközben az oroszok borzasztó emberáldozatok árán, csigatempóban haladnak előre: a Bahmutnál zajló pozíciós harcokban, illetve az avgyijivkai „zsebben” előfordul, hogy napi 1000–1200 főt veszítenek.
Ez nagyon nagy létszám, egy hónap alatt 30 ezer orosz katona hal vagy sebesül meg súlyosan
– mondta Csiki Varga. Arra ugyanakkor nincs rálátásunk, hogy a harcoló orosz erők között milyen arányban oszlanak meg a reguláris haderő és a katonai magánvállalatok csapatai. Időről időre az alacsony harcértékű állományt is újratöltik. Jelentések szerint a börtönökben zajló toborzást sem hagyták abba, ami annak fényében nem meglepő, hogy az oroszok által használt gyalogsági rohamokhoz – melyeket Bahmut után Avgyijivkánál is látunk – különösebb felkészültségre nincs szükség, hiszen az első világháborúból ismerős, az ellenséget emberi hullámokkal elárasztó harcmodor lényege éppen az, hogy mennyiségileg próbálják túlterhelni a védőket. Emellett Oroszország már a sorállománnyal is rotálja a frontszolgálatos katonákat, ami egy társadalmilag rendkívül érzékeny döntés.
Azonban ahhoz, hogy az oroszok százezres nagyvárosokat foglaljanak el, át kell törniük a frontot, így az ukrán kézen levő Zaporizzsja, Poltava és Dnyipro bevétele rövid távon épp annyira kevéssé valószínű, mint egy jelentős ukrán támadó művelet. Beszédes, hogy
Csiki Varga nem gondolja, hogy az ukránok a mozgósítás felső határán járnának, és ne lenne harcképes korú férfi, akit a frontra tudnának küldeni (ahogy az sem látszik, hogy az ukrán harci morál alábbhagyott volna). Példaként említette a második világháborús veszteségarányokat, amelyek a komoly hadviselő felekénél – németeknél, szovjeteknél – bőven afölött voltak, mint ahol most az ukránok vagy akár az oroszok járnak.
Az más kérdés, hogy a második világháború óta ilyen nagy veszteséget egyik fél sem szenvedett el. Az oroszok veszteségei nagyobbak, mint az összes háborúban, amit a második világháború óta vívtak. Ukrajna pedig még nem viselt háborút a függetlenné válása óta
– tette hozzá.
A jövő év a kivárásról szólhat, 2025-ben véget érhet a háború második szakasza
Csiki Varga szerint télen egy nyugodtabb időszak várható, amikor mindkét fél „felfrissülhet”. Azt sem gondolja, hogy a következő évben érdemes lenne számítani nagy, támadó műveletekre. Továbbra sem látni, hogy az ukránok milyen eszközrendszerrel tudnák feltörni az orosz védvonalat, így amíg hiányzik a légierő, addig fennmaradhat az állóháború. Ezzel párhuzamosan egyelőre Oroszország részéről sincsenek meg az eszközök, lehetőségek egy nagy, mozgékony hadműveletet indítására. Csiki Varga szerint
Nemcsak Oroszországban és Ukrajnában, de az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is választást rendeznek. Egyelőre nem világos, hogy egy republikánus győzelem esetén is kitart-e az USA töretlen támogatása – ugyanakkor látni kell ennek a valós értékét. Miközben az Ukrajnának folyósított 76,8 milliárd dollár soknak tűnhet, ez az összeg az amerikai védelmi büdzsének mindössze a hét százaléka, a teljes szövetségi költségvetésnek alig több mint egy százaléka. Oroszország katonai képességeinek gyengítése pedig amerikai nemzeti érdek.
Csiki Varga szerint azzal óvatosan érdemes spekulálni, hogy az amerikai gyártmányú F-16-osok tudnak-e fordítani a helyzeten. Májusban az Egyesült Államok engedélyt adott szövetségeseinek arra, hogy F-16-osokat adjanak át harmadik félnek, praktikusan Ukrajnának. Több ország élt is a lehetőséggel: Hollandia 42, Dánia 19 ilyen típusú repülőgépet biztosít, a svédek pedig 16–18 Gripen-vadászbombázót ajánlottak fel. Arról nincs megbízható tudásunk, hogy az ukrán haderő új képessége mikor jelenhet meg a fronton – a pilóták kiképzése és a logisztikai-üzemeltetési háttér megteremtése mellett komoly kihívást jelent, hogy a vadászgépekhez rengeteg precíziós lőszerre is szükség van.
Csiki Varga azt hangsúlyozta, hogy
ezek nem a háborút eldöntő eszközök,
sőt jövő tavasszal az F-16-osokkal még aligha tudják a fronton a harci tevékenységet támogatni. Úgy látja, nem is arra szánják, hanem a háború utáni helyzetben az ukrán elrettentési képességet fogják erősíteni velük.
Ami a nyugati közvéleményt illeti, a szakértő szerint érződik a fásultság. Részben amiatt, hogy már tizenkilencedik hónapja zajlik a háború, másrészt időközben kitört Gázában a palesztin-izraeli háború, ami megosztja az emberek figyelmét. Ugyanakkor a Nyugat továbbra is abban érdekelt, hogy az ukránok meg tudják védeni a fennmaradó területeiket, és pusztítsák az orosz katonai képességeket. Ezt a legplasztikusabban az amerikai, háborúval kapcsolatos stratégiai cél fejezi ki, mely Oroszország „stratégiai meggyengítését” hirdette meg. Így annyi támogatást a Nyugat mindenképp fenn fog tartani, hogy az ukránok legalább védekezni tudjanak.
„A támadás egy másik kérdés. Lehet, hogy a 2023-as évnek az a tanulsága, hogy az ukránok nem fogják tudni visszafoglalni az elvesztett területeket” – jegyezte meg Csiki Varga, aki szerint Európában sokan nem a megfelelő helyi értéken kezelik az orosz-ukrán háborút.
„A 2023-as év tanulsága, hogy megkezdődhetett a háború második nagy időszakaszának a lezárása. Az első időszak a 2014–2015-ös, amit egy nagy, hétéves hiátus követett. A második a 2022-es orosz eszkalációval kezdődő időszak, aminek a jelenleg látható trendek alapján legkorábban 2025-re tenném a végét.
2024-ben nem jutunk el a fegyverszünetig vagy valamilyen nyugodtabb állapotig
– vetítette előre Csiki Varga, hangsúlyozva, hogy hasonló lefékeződés indulhat meg, mint a 2015-ös minszki egyezmények után.
A szakértő nem gondolja, hogy a harcoló felek a közeljövőben az eddigieknél nagyobb erőfeszítésre lesznek képesek, így aligha lehet a harcmezőn döntésre vinni a dolgot:
Orosz részről a politikai elköteleződés a háború folytatására továbbra is fennáll, a képességek azonban korlátozottak, ukrán részről pedig az idei sikertelen ellentámadás után a jövő tavasz, nyár lehet érdekes, mivel az amerikai elnökválasztás előtt számukra indokolt lehet még egyszer próbát tenni. Ezzel együtt a maximális ukrán háborús célok megvalósítását, vagyis jelentős területek visszafoglalását katonai értelemben jelenleg nem tartom reálisnak.
