Élő Nagyvilág

A következő napokban újabb külföldi túszokat enged szabadon a Hamász

Atef Szafadi / MTI / EPA
Atef Szafadi / MTI / EPA

Az előző nap eseményei itt találhatóak!

Izrael: Ötven iszlamista terroristát öltek meg a gázai szárazföldi műveletben

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a palesztin Gázai övezetben zajló szárazföldi hadműveletben kedden megöltek mintegy ötven terroristát, s az izraeli hadsereg átvette az irányítást az övezetet ellenőrző Hamász szervezet Dzsabaliában található támaszpontja felett.

Daniel Hagari katonai szóvivő elmondta, hogy az izraeli légierő Dzsabalia központjában a Hamász fegyvereseit rejtő épületet támadott a Sin Bét belbiztonsági szolgálat információi alapján. Az épület alatt bunkereket építettek ki, melyek a légicsapásban beomlottak, ez a környező épületek összeomlását és sok terrorista halálát okozta – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: meghalt az egyik Hamász-zászlóalj parancsnoka, az október 7-i terrortámadás egyik vezetője, Ibrahim Biari is – ahogy arról korábban mi is beszámoltunk.

Az izraeli hadsereg szerint a szárazföldi erők gázai bevonulása óta Biari irányította ellenük a harcokat az övezet északi részén. Részt vett Biari a 2004-es asdodi kikötői támadás előkészítésében is, amelyben tizenhárom izraelit gyilkoltak meg. Felelős volt két évtizeden át Izrael elleni rakéták kilövéséért és izraeli katonák elleni több támadásért.

Az elfoglalt dzsabaliai erődítmény a negyed nyugati részén található, s a Hamász fegyveresek kiképzésére és fegyverek raktározására használta.

Az erődítményben az izraeli erők csatákat vívtak a terroristákkal, sokakat megöltek, s a repülőgépekről is további fegyveresekkel végeztek. Alagútaknákat, fegyvereket és katonai felszereléseket találtak és semmisítettek meg. A harcosok elhelyezkedtek a terepen, és átvették az irányítást

áll az izraeli hadijelentésben.

Beszámoltak arról is, hogy Dzsabalia menekülttáborban sok palesztin helyben maradt, noha felszólították őket arra, hogy költözzenek át az övezet déli részébe.

A Hamász rendkívül kegyetlen módon továbbra is védőpajzsként használja a lakosságot

mondta Hagari, aki megismételte a Gázai övezet északi részének lakóihoz intézett felhívását, hogy távozzanak délre. „Jahja Szinvár (a Hamász gázai vezetője) nem törődik Gáza lakóival, szándékosan építtette ki a terrorista infrastruktúrát sok civil otthona alá” – fogalmazott a szóvivő.

Bejelentették azt is, hogy a Gázai övezet északi részén folytatott összecsapásokban meghalt két húszéves izraeli katona, Roi Volf és Levi Lifsic.

Amikor csatába ment, azt mondta, hogy tudja, hogy ezúttal a hazánkért harcol

nyilatkozott egyikük édesapja modiini otthonuknál. „Nem az volt az álma, hogy katona legyen. Filmeket és televíziót akart csinálni. Nagyon szerettük” – tette hozzá.

„Nagy erőket vetünk be mélyen a Gázai övezetben. Csaták folynak, és nagyon jelentősek az eredmények a csatatéren. Sajnos, a háborúnak ára is van, és ez az ár az utolsó napon súlyos volt” – nyilatkozott Joáv Galant védelmi miniszter.

„Eltökélt szándékunk a folytatás és a győzelem. Hiszek bennetek, látom az arcotokat, a harcosok arcát. Bízunk bennetek, mert tudjuk, hogy nektek köszönhetően megnyerhetjük ezt a háborút. Nem lesz könnyű, nem lesz rövid, lesz ára, de nyerni fogunk” – tette hozzá a védelmi miniszter a palmahimi légibázison tett látogatásán.

(MTI)

Bolívia megszakítja diplomáciai kapcsolatait Izraellel

Bolívia kormánya megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel – közölte kedden a bolíviai külügyminisztérium, azzal vádolva Izraelt, hogy a Gázai övezet elleni támadásai során emberiesség elleni bűncselekményeket követett el.

A Reuters emlékeztet, hogy Bolívia 2009-ben már megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel, tiltakozásul a Gázai övezet elleni támadások miatt, de 2020-ban Jeanine Anez elnök kormánya helyreállította a kapcsolatokat.

Külföldi túszok szabadon engedését jelentette be a Hamász

Újabb túszok szabadon engedésére készül a Hamász – közölte Abu Ubaida, a szélsőséges palesztin szervezet fegyveres szárnyának, az Ezzedin al-Kasszám Brigádoknak a szóvivője kedden, a Telegram közösségi oldalon közzétett videóüzenetben.

Bejelentette, hogy az elkövetkezendő napokban újabb külföldi túszokat engednek szabadon, de nem árult el további részleteket a foglyok számával vagy nemzetiségével kapcsolatban. A Hamász október 7-én Izrael ellen intézett támadásának keretében rabolt el több száz embert izraeli területről.

Abu Ubaida keddi nyilatkozatában tagadta, hogy az izraeli katona, akinek kiszabadítását Jeruzsálemben hétfőn jelentették be, a Hamász foglya volt. Kijelentette, hogy a Gázai övezetben számos szervezet és személy tart fogva túszokat.

(MTI)

Az izraeli hadsereg elismerte a gázai menekülttábor elleni támadást, amelyben szerintük meghalt egy Hamász-vezető is

Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint megölték a Hamász Dzsabalíjában található zászlóaljának parancsnokát, Ibrahim Biarit egy keddi légicsapásban, amely egy menekülttábor ellen irányult. A gázai egészségügyi minisztérium szerint a támadásban legalább 50 ember meghalt és mintegy 150 megsebesült.

STRINGER / ANADOLU / AFP A menekülttábor romjai a támadás után.

A halálos áldozatok között Biari mellett több Hamász-fegyveres is van, továbbá beomlottak a terroristák által használt föld alatti alagutak és több közeli épület is romba dőlt – közölte az izraeli hadsereg.

Izrael szerint Biari egyike volt azoknak a Hamász-parancsnokoknak, akik a terroristacsoport október 7-i támadássorozatát levezényelték.

(Guardian)

A NATO-főtitkár egyszerre bírálta a Hamászt és Izraelt

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden elítélte a Hamász palesztin szélsőséges szervezet Izrael elleni támadásait, ugyanakkor kijelentette, hogy Izraelnek a nemzetközi jognak megfelelően kell végrehajtania válaszlépéseit, meg kell kímélnie a civil életeket, és lehetővé kell tennie a humanitárius segélyek bejutását a Gázai övezetbe.

A norvég fővárosban, Oslóban tartott beszédében Stoltenberg felhívta a figyelmet arra is: meg kell akadályozni, hogy az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus kiszélesedjen, regionálissá váljon. Hozzáfűzte, hogy Izraellel ellenséges egyetlen nemzet vagy szervezet sem próbálhat meg előnyt kovácsolni a térségben kialakult helyzetből.

Javad Parsa / NTB / AFP

Irán, a libanoni Hezbollah és mások nem használhatják ki a helyzetet. Az elmúlt hetek szenvedései arra emlékeztetnek bennünket, hogy nem szabad feladnunk a konfliktus tartós, békés politikai megoldására irányuló munkát

mondta.

Korábban – október 11-én – a szövetséges országok védelmi minisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozásán a NATO-főtitkár kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Hamász támadásaira adott izraeli válaszlépésnek arányosnak kell lennie.

(MTI)

Palesztin párti tüntetők zavarták meg az amerikai külügyminiszter meghallgatását

Palesztin párti tüntetők zavarták meg az amerikai külügyminiszter szenátusi meghallgatását kedden. A tüntetők a kezüket vörös festékkel kenték be, és felszólították Antony Blinkent, hogy szorgalmazza a gázai tűzszünet elrendelését.

A tüntetők többször is megállították Blinkent a beszéde közben, végül rendőrök vezették ki őket a teremből.

(Guardian)

Dagesztáni vezető: Nem véletlenül lett provokáció célpontja a mahacskalai reptér

A mahacskalai repülőtér Oroszország fontos stratégiai létesítménye, nem véletlenül választották ki zavargások helyszínéül – jelentette ki Szergej Melikov, a Dagesztáni Köztársaság vezetője a Szolovjov LIVE médiacsatorna keddi adásában.

Miféle repülőtér a mahacskalai? Ez a reptér több biztonsági testület közös bázisa. Ez a legdélebbi repülőtér, amellyel Oroszország jelenleg rendelkezik. Ez egy olyan repülőtér, amely egyebek között képes a Hegyi-Karabah övezetében található kontingenst támogató katonai szállító repülőgépek fogadására. Ez egy olyan reptér, amely képes meggátolni a külföldi felderítő repülőgépek repülését. Vagyis ez egy nagyon fontos repülőtér

hangoztatta az Oroszország részét képező észak-kaukázusi köztársaság vezetője.

Melikov úgy vélekedett, hogy a régió hatóságainak fel kell készülniük a kívülről provokált hasonló akciók megismétlődésére. „A Kaukázus csónakját többször is megpróbálják majd megbillegtetni. Már 200 éve ezt teszik, és nekünk erre készen kell állnunk” – mondta.

Vasárnap este palesztinpárti tüntetők törtek be a mahacskalai repülőtér területére. A jelentések szerint izraeli állampolgárokat kerestek, akik a Tel-Avivból érkező járattal érkeztek.

A dagesztáni egészségügyi minisztérium szerint több mint 20 ember, köztük nyolc rendőr sérült meg a repülőtéren történt zavargások során. A rendvédelmi szervek több mint 150 rendbontót azonosítottak, közülük 83-at őrizetbe vettek. Ellenük tömeges zavargások miatt büntetőeljárás indult.

A történtek miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este összehívta az orosz biztonsági tanács ülését. Ezen kijelentette, hogy a zavargásokat a nyugati különleges szolgálatok ügynökei szították fel a közösségi hálózatokon keresztül, egyebek között Ukrajna területéről.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden a biztonsági tanács által megvitatott témákra vonatkozó kérdésre annyit mondott, hogy csak az elnök beszéde volt nyilvános, és a résztvevők összetételéből sejthető, hogy a tanácskozáson a közel-keleti események témáját kihasználó külső beavatkozással szembeni intézkedések megerősítésére összpontosítottak.

A Novo-Ogarjovóban a dagesztáni helyzettel kapcsolatban megtartott találkozón részt vett Mihail Misusztyin miniszterelnök, Nyikolaj Patrusev, a biztonsági tanács titkára, Dmitrij Medvegyev, a testület alelnöke, a szövetségi parlement mindkét kamarájának elnöke, Szergej Lavrov külügy- és Szergej Sojgu védelmi miniszter, valamint Szergej Nariskin, a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője kedden arra utasította a régió a rendvédelmi szerveit, hogy zavargások esetén lőjék le a felbujtókat. Azt mondta, hogy ha akár csak egy ember is engedély nélküli akcióba kezd, akkor őrizetbe kell venni és börtönbe kell zárni. Kadirov szerint három figyelmeztető lövést kell leadni adni a levegőbe, és ha a tüntető nem reagál, negyedszerre már a homlokába kell lőni.

Korábban a csecsen vezető azt mondta, hogy elítéli az izraeli rendszert a közel-keleti háború miatt, de hangsúlyozta, hogy nem szabad „megingatni az oroszországi helyzetet, és az ellenség kötőfékén haladni”. Hangsúlyozta, hogy az állampolgároknak ezen felül kell emelkedniük, és be kell tartaniuk a rendet a saját földjükön.

(MTI)

Izrael szerint nincs közel a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodás

Nem látja közelinek a túszok szabadon bocsátásáról szóló alkut az izraeli nemzetbiztonsági tanács vezetője – írja a Guardian.

Cahi Hanegbi sajtótájékoztatón elmondta, hogy jelenleg nem látják úgy, hogy közeljövőben megszületne az erről szóló megállapodás, ahogy arra sem számítanak, hogy gyorsan véget érne a háború.

Hanegbi szerint az október 7-i mészárlás eloszlatta az illúziókat és az izraeli kormány úgy döntött, hogy a Hamásznak meg kell szűnnie. „Nem szabad megengedni, hogy szörnyű terrorszervezetek uralkodjanak a Gázai övezetben, úgy vélem, ez Izrael Állam polgárainak többségének álláspontja is” – tette hozzá a kormánytisztviselő.

Több tucat halálos áldozata lehet egy gázai menekülttábort ért támadásnak

A Gázai övezet északi részén található Dzsabalíja menekülttáborból több halálos áldozatot és sérültet jelentettek – írja a BBC. A Hamász vezette egészségügyi minisztérium és a közeli kórház igazgatója szerint legalább 50 ember halt meg. A minisztérium szerint a robbanást izraeli légicsapás okozta. Izrael egyelőre nem kommentálta az esetet.

(AFP)

Szijjártó: Van olyan magyar túsz Gázában, akinek a komplett családja meghalt

A kormánynak továbbra sincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben, az erről szóló hírek nem bizonyultak igaznak – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy már öt, magyar állampolgársággal rendelkező túszról lehet tudni, miután nemrég egy újabb felnőtt fogolyról érkezett értesítés.

Kitért arra is, hogy egyes sajtótermékek a kormány hibájaként tüntették fel azt, hogy eddig nem tudtak ezekről a személyekről. Ezzel kapcsolatban minimális korrektséget kért, és rámutatott, hogy kizárólag akkor tudhatnak a magyar hatóságok túszokról, ha arról az izraeli fél vagy a hozzátartozók tájékoztatást adnak.

Illyés Tibor / MTI

Mivel több esetben fordult elő, hogy a komplett család emberrablás áldozatává vált, ezért nem volt, aki értesítsen minket, csak később a tágabb család, ahogy próbálták felkutatni a rokonok helyzetét, jött rá arra, hogy az adott személyt túszul ejtették, és akkor jelezték azt számunkra. De van olyan sajnálatos eset is, ahol a túszul ejtett személy komplett családja meghalt

mondta.

Így elvárni tőlünk azt, hogy korábban tudjunk arról, hogy ő túsz, mint ahogyan azt valaki jelzi, finoman szólva is inkorrektség egyes médiumok részéről” – fogalmazott.

Amikor emberek vannak életveszélyben, emberekről nem tudni, hogy élnek-e vagy halnak, akkor ilyen piti politikai haszonszerzésbe belemenni, az azt hiszem, hogy még ezen a szinten is talán méltatlannak nevezhető

tette hozzá.

A miniszter leszögezte, hogy a kormány folyamatos kapcsolatban van a túszok felderítésével foglalkozó izraeli munkacsoporttal. „Mind az öt, magyar állampolgársággal rendelkező személy fenn van azon a listán, akikkel kapcsolatban ezt a munkát folyamatosan végzik az izraeli hatóságok” – jegyezte meg.

Van egy harmadik ország, amely rendszeresen közvetítőként jár el a térségben, és már több biztonsági kihívás közepette sikerült olyan eredményeket elérniük, ami emberek életének megmentésével járt. Ennek a harmadik országnak a külügyminiszterével a múlt héten pénteken beszéltem. Ők közvetítőként próbálnak a Hamásznál közbenjárni annak érdekében, hogy ezek a túszok minél előbb kiszabaduljanak. Ők is most már mind az öt magyarról tudnak

jelentette ki.

„Arra kértem a külügyminiszter kollégát, hogy figyeljenek rájuk, ő erre ígéretet tett, és arról biztosított engem, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a közvetítői tevékenységük során ezen, magyar állampolgársággal rendelkező személyekre is figyelmet fordítsanak” – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter közölte, hogy jelenleg tizenöt, magyar állampolgársággal rendelkező személyről tudni a Gázai övezetben, akik egyelőre sok ezer más külföldi állampolgárral együtt nem tudják elhagyni a területet.

Aláhúzta, hogy velük folyamatos a kapcsolattartás, ez viszont egyre nehezebb a távközlési szolgáltatás, az internet és az áramellátás akadozása, valamint a gyakori helyváltoztatás miatt.

Legutóbb a tegnapi nap folyamán tudtunk beszélni mindannyiukkal, és akkor épségben voltak, ez a legutolsó információnk rólunk

mondta.

Kiemelte, hogy fontos lenne minél előbb biztonságban tudni az érintetteket, ami már egyszer majdnem sikerült is, amikor a három átkelési pont közül kettőn is átjutottak Egyiptom felé, de a harmadikon már nem tudtak, mivel figyelmeztetés érkezett egy esetleges térségbeli légitámadással kapcsolatban, ezért vissza kellett fordulniuk.

Továbbá tudatta, hogy előző héten tárgyalt egyiptomi kollégájával, aki biztosította arról, hogy be fogják engedni a magyar állampolgárokat, amennyiben erre adottak lesznek a biztonsági és jogi feltételek.

Tehát úgy látom, hogy ez nem az egyiptomiakon múlik jelenleg, egyszerűen nem tudják elhagyni ezek az emberek a gázai övezetet. Sajnos több ezren vannak ebben a helyzetben

jelentette ki.

(MTI)

Vadai: A Fidesz nem hajlandó terrorszervezetté nyilvánítani a Hamászt

Így reagált a DK politikusa arra, hogy még tárgysorozatba sem vették pártja határozati javaslatát.

Az Izrael elleni példátlan támadás elítéléséről címmel nyújtotta be a Demokratikus Koalíció határozati javaslatát, amely felszólította volna az Orbán-kormányt, hogy hivatalosan ítélje el a Hamász terrorszervezetet, az általa elkövetett bűnöket. Az indítványt tárgysorozatba sem vette a Külügyi bizottság. Vadai Ágnes szerint a fideszes többség akadályozta meg a Hamász elítélését, terrorszervezetté nyilvánítását, amit számos európai szövetségesünk már megtett. A DK szerint a Fidesz nem űzhet tovább kettős játékot, nem szolgálhatja ki többé a Hamásszal barátkozó keleti diktátorok érdekeit.

Az Orbán-kormánynak végre színt kell vallania, kinek az oldalán áll, hiszen a Hamász terroristáit – Szijjártó Péterhez hasonlóan – Moszkvában is szívesen látott vendégként fogadták, Erdogan török elnök pedig szabadságharcosoknak nevezi őket

– tette hozzá.

Frissítünk!

A DK nem adja fel

Gyurcsány Ferenc frakcióvezető közben újra benyújtotta képviselőcsoportjuk javaslatát, a tárgysorozatba vételi kérelmében jelezte, azt szeretné, ha az indítványról a Törvényalkotási bizottság határozna.

Korábban az Országgyűlés megszavazott egy Hamászt elítélő politikai nyilatkozatot. Azt a kormánypárti frakciók vezetői nyújtották be, és a DK is támogatta, noha problémás részeket is látott benne, illetve éppen azt hiányolta, hogy a szöveg nem tette egyértelművé, a Hamász terrorszervezet.

Szijjártó Péter megerősítette, újabb magyar túszról szerzett tudomást a külügy

Szijjártó Péter külügyminiszter az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén megerősítette a hírt, hogy egy újabb, ötödik magyar állampolgárságú túsz is van a Hamász fogságában, aki már nagykorú.

A külügyminiszter elmondta, hogy az eltűnt személyről az egyik hozzátartozó tájékoztatta a Külügyminisztériumot. Szijjártó ezzel egy időben cáfolta, hogy a támadásnak lenne magyar áldozata, mert bár magyar felmenőkkel bír a Hetek által korábban bemutatott személy, magyar állampolgársága nem volt.

Már az alagútban harcolnak a Hamásszal az izraeliek

Nemcsak Gázában, hanem az azt behálózó, kiterjedt földalatti alagútrendszerben is harcolnak már az izraeli csapatok, amely a Hamász búvóhelyéül, fegyverraktárául is szolgál.

– Az elmúlt nap az izraeli védelmi erők háromszáz célpontra mértek csapást, rakétakilövőkre, és a Hamász föld alatti katonai létesítményeire – adta hírül az izraeli védelmi tárca, amely szerint a Hamász milicistái tankelhárító rakétákkal és gépfegyverekkel lőtték a behatoló izraeli katonákat.

Hetek: magyar származású, de nem magyar állampolgár a Hamász áldozatául esett férfi

A Hetek című lap információi alapján a 24.hu is megírta kedden, hogy magyar állampolgárságú áldozata is lehet a Hamász terrorámadásának.

A lap most kiadott egy frissítést, melyben jelezték, hogy miután a sajtóban megjelent a hír, a magyar nagykövetség kapcsolatba lépett a szóban forgó elhunyt személy hozzátartózójával és tájékoztatták, hogy a bátyjának nem volt magyar állampolgársága, habár édesapjuk magyar.

Osnat Weiss, a magyar származású áldozat húga ezután ismét kapcsolatba lépett a lappal, és jelezte, hogy a helyi magyar nagykövetség tájékoztatása szerint a bátyjának nem volt magyar állampolgársága, habár igényelhette volna édesapja nyomán. Osnatnak és másik, eltűntként nyilvántartott bátyjának, Ilannak viszont van magyar és izraeli állampolgársága is, tekintve, hogy édesapjuk magyar, ahogyan a Gázába elhurcolt 18 éves Nogának is.

Hetek: magyar áldozata is van a Hamász vérengzésének

Egy magyar-izraeli tinédzserlányt és az édesanyját is Gázába hurcolták a Hamasz terroristái, amikor október elején betörtek Izraelbe. A Hetek információi szerint a szintén magyar-izraeli édesapáról a támadás óta nincs hír, őt eltűntként tartják számon.

Osnat Weiss családjából többen is Be’eri kibucban laktak, amit október elején feldúltak a terroristák. Ilan nevű bátyját a támadás óta nem látták, őt eltűntként tartják nyilván, míg a feleségét, Shirit és 18 éves lányát Nogát túszként vitték Gázába. A szülők másik két, idősebb lányát viszont épségben sikerült kimenteni a kibucból. A lap információi szerint Osnat másik bátyját, Amirt (aki az állítása szerint szintén magyar állampolgár) a feleségével együtt megölték a terroristák az otthonukban.

Kerestük a Külügyminisztériumot, hogy meg tudják-e erősíteni a Hetek információit a magyar áldozatról, a reakciójukkal frissítjük majd a tudósítást. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hamász támadása után arról számolt be, hogy nem tud magyar áldozatokról.

Sárga csillaggal a mellkasán ment neki az ENSZ Biztonsági Tanácsának az izraeli nagykövet

Gilad Erdan izraeli ENSZ-nagykövet és emberei mind a ruhájukra tűzték a második világháborús náci uralom alatt a zsidók elnyomásának és megkülönböztetésének jelképét az ENSZ Biztonsági Tanács hétfői ülésén. Erdan kijelentette, hogy a nagyszüleihez és milliónyi zsidó ember felmenőihez hasonlóan ő is hordani fogja a csillagot, a kabátja hajtókáján a „Soha újra” felirattal.

Beszédében a nagykövet Izrael gázai offenzíváját a szövetségesek 1944-es normandiai partraszállásához hasonlította, és Biztonsági Tanácsot szemére vetette, hogy ha a tanács akkor már létezett volna, valószínűleg inkább arról vitáztak volna, hogy Münchenben mennyi elektromos energia és üzemanyag maradt. Erdan ezzel válaszolt arra, hogy egyre többen aggódnak azért mennyien halhatnak meg Gázában, a már eddig megölt több ezer áldozaton felül. Hangsúlyozta, hogy a Hamász október 7-ei mészárlását követően most összehasonlítani az izraeli és a palesztin oldalon a halottak számát éppúgy elfogadhatatlan, mintha a második világháborús német és brit áldozatok számát hasonlítanák össze.

A nagykövet arról is értekezett, hogy tűzszünetet követelni a közel-keleti konfliktus kapcsán ugyanaz, mintha 1943-ban azelőtt kértek volna tűzszünetet, hogy a szovjetek visszafoglalták Sztálingrádot.

(MTI)

„Mára minden gázai hajléktalanná vált”

Földi pokolnak nevezte a Gázai övezetet helyi idő szerint hétfő este a palesztin ENSZ-nagykövet, Rijád Manszúr New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésén. A diplomata Dag Hammarskjöld korábbi ENSZ-főtitkár szavait idézte meg, aki még 1954-ben mondta azt, hogy a világszervezetet nem azért hozták létre, hogy mennyországot teremtsenek a Földön, hanem hogy megmentse az embereket a pokoltól.

„Az emberiség megmentése a pokoltól ma az ENSZ számára a gázai palesztinok megmentését jelenti” – jelentette ki Manszúr, hozzátéve, hogy az Izrael és a Hamász között október eleje óta tartó harcokban már több mint nyolcezer palesztin halt meg, közülük több mint háromezren Gáza északi részén, „ahonnan Izrael emberek ezreit telepítette ki”.

„Mára voltaképpen már minden gázai hajléktalanná vált. Otthontalanok, családról családra vándorolnak, autóikban, utcákon alszanak, de bárhová mennek, tudják, hogy bármikor megölhetik őket” – fogalmazott a diplomata, felszólítva a BT tagjait, hogy tekintsenek emberként a gázaiakra és mentsék meg őket.

(MTI)

A Hamász azt állítja, felveszi a harcot az izraeli páncélosokkal

Gépfegyverekkel és tankelhárító rakétákkal lövik harcosaink az izraeli erőket fel Gáza déli és északi részén – állította a Hamász palesztin terrorszervezet kedd reggel a Reuters jelentése szerint. A Hamász katonai szárnya állítása szerint négy izraeli járművet eltaláltak a déli és kettőt tankot és bulldózereket az északi frontszakaszon.

Az izraeli erők két helyen is behatoltak Gázába, északról a tengerparti sávban, illetve Gázavárostól délre, hogy megsemmisítsék a Gázát uraló Hamászt, amely október 7-én soha nem látott terrortámadást indított Izrael déli része ellen, amelynek során 1400 izraelit túlnyomó részt civilt öltek meg, több mint kétszáz embert pedig túszként hurcoltak magukkal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik