Élő Nagyvilág

Szijjártó Péter: Ciprus felé halad Izraelből egy hajó 65 magyarral a fedélzetén

MOHAMMED ABED / AFP
MOHAMMED ABED / AFP
  • A Hamász gázai egyészégügyi minisztériumának csütörtök délutáni adatai szerint 1417 ember halt meg Gázában szombat óta, közöttük 447 gyermek.
  • Mindkét oldalon 2600-ra nőtt a halottak száma. Ez a szám vélhetően még növekedni fog: az izraeliek sokakat eltűntként tartanak számon.
  • A Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet 150 túszt tarthat fogva, négyüket ma reggel szabadon engedték.
  • Az ENSZ tájékoztatása szerint 338 ezer gázai volt kénytelen elhagyni az otthonát.
  • A helyzet a blokád alá vont térségben egyre súlyosabb: órákon belül leáll az áramszolgáltatás, a túlzsúfolt kórházakban fogyóban a gyógyszer. A Vöröskereszt szerint órákon belül elfogy az üzemanyag.
  • Az izraeli energiaügyi miniszter közölte: addig nem lesz áram és víz Gázában, amíg a túszokat szabadon nem engedik.
  • Egyiptom bejelentette, hogy nyitva hagyja a Sínai-félszigetre nyíló, rafahi átkelőt: jelenleg egyedül itt lehet kijutni Gázából.
  • Az ENSZ humanitárius folyosó létrehozását sürgeti.
  • Izrael közben folytatja Gáza bekerítését: 300 ezer tartalékost mozgósítottak. Egyelőre nem világos, hogy szárazföldi invázióra készülnek-e.
  • Az amerikai külügyminiszter megérkezett Izraelbe, a palesztin elnökkel is találkozni fog.
  • Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy a Hamász csecsemőket fejezett le egy kibucban.
  • Szerdán vészhelyzeti kormány alakult Izraelben, melyben a parlamenti ellenzék vezérének is helyet kínáltak.
  • Joav Gallan izraeli védelmi miniszter szerdán azt mondta: „a Hamásznak nevezett dolgot eltörlik a Föld színéről”.
  • A szerdai nap történéseiről itt olvashat, a konfliktus geopolitikai következményeiről itt írtunk, a biztonságpolitikai vonatkozásait alábbi cikkünkben taglaltuk, a Gázai övezetet pedig ebben a cikkünkben mutattuk be.

Lövöldözés volt este Jeruzsálem óvárosában

Csütörötökön este hatalmas katonai és rendőri mozgósításról számolt be az izraeli média Jeruzsálem óvárosának közelében. A hírek lövöldözésről szóltak egy rendőrőrs közelében. A  lövöldözésben az izraeli média szerint két izraeli rendőr megsebesült, egy fegyverest pedig lelőttek.

A BBC által írottak szerint a közeli Damaszkuszi kapunál rendkívül feszült volt a helyzet, katonák is előkerültek, akik a fegyvereiket az elhaladó kocsikra szegezték, és megállásra szólították fel a sofőröket. Az akcióban helikoptert is bevetettek.

Az izraeli rendőrség valamivel később azt közölte a BBC-vel, hogy egy „terrorista egy Carlo géppisztollyal” tüzet nyitott a rendőrökre a Sálem rendőrőrs bejáratánál. A lövöldöző ezután megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a rendőrök üldözőbe vették, majd „lövésekkel semlegesítették”.

Két rendőr megsebesült, az egyik súlyosan, a másik könnyebben – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy házkutatásokat tartanak a környéken, bűntársak után kutatva.

Tévesnek bizonyult számos légvédelmi riadó Izrael északi részén

A nap folyamán több légvédelmi riadó is tévesnek bizonyult Észak-Izrael különböző településein – derül ki a the Times of Israel élő tudósításából.

Nemrég Kiryat Shmonában és a környező településeken szólaltak meg a légvédelmi szirénák, ám becsapódásról, vagy ellenséges rakéta elfogásáról nem érkezett jelentés. Az Izraeli Védelmi Erők később közölték: a riasztás téves volt.

Több más csütörtöki és szerda éjszakai riasztás ezekhez hasonlóan fals volt, amit a lap az izraeli erők által fellőtt rakéták téves azonosításával magyaráz.

Az észak-izraeli légvédelmi rendszerek jelenleg egyébként is magas érzékenységre vannak állítva, mivel Izrael tart tőle, hogy a libanoni Hezbollah is bekapcsolódhat a harcokba.

Ciprus felé hajózik Izraelből 65 kimenekített magyar

További 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket sikerült kimenekíteni Izraelből, ők jelenleg hajóval Ciprusra tartanak, ahonnan a kormány repülőgéppel hazaszállítja majd őket Magyarországra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető arról számolt be, hogy folyamatos a kapcsolattartás az izraeli magyar nagykövetséggel a körülményekhez képest, a biztonsági helyzet viszont továbbra is rendkívüli aggodalomra ad okot, ezért a legfőbb feladat a konzuli védelemre regisztrált több mint kétszáz magyar állampolgár hazajuttatása. Az előző nap bejelentett evakuációs művelettel kapcsolatban tudatta, hogy munkatársai rámenőssége nyomán sikerült kétszáz jegyet szerezni egy Izraelből Ciprusra közlekedő hajóra, ezeket fel is ajánlották a közel-keleti országban rekedt magyaroknak, akik közül 65-en éltek a lehetőséggel.

A 65 magyar állampolgár körül közül 18-an gyerekek, ők fel is szálltak erre a hajóra. Jó hír, hogy a hajó immáron elhagyta az izraeli felségvizeket és Ciprus felé halad. A kikötést követően az ottani nagykövetségünk munkatársai várják a magyar állampolgárokat, akiket busszal a repülőtérre fognak szállítani, s onnan pedig különgéppel hazaszállítjuk őket Magyarországra

– tette hozzá.

Majd elmondta, hogy az érintettek várhatóan péntek délután fognak megérkezni. Szijjártó Péter közölte, hogy az Izraelben maradtak közül meghatározott számú magyar állampolgár hamarosan üzenetet fog kapni egy újabb evakuációs műveletről.

Itt is szeretném ismételten elmondani, hogy ha ezzel a következő evakuációs művelettel kapcsolatban bármi is idő előtt nyilvánosságra kerül, akkor az veszélyezteti biztonságos végrehajtást, az abban részt vevő emberek életét, és ezért az evakuációs művelet lefújásához vezethet

– figyelmeztetett.

„Ezért tisztelettel arra kérem most azon magyar állampolgárokat, akik Izraelben vannak, és a következő egy-két órában üzenetet fognak kapni az újabb evakuációs műveletről, hogy arról semmit ne hozzanak nyilvánosságra, ne kommunikáljanak, ne adjanak ki információt olyan személyeknek, akik nem vesznek részt az evakuációban. Tisztelettel kérem, hogy legyenek türelemmel, és amint biztonságos helyen lesznek, természetesen az evakuációs műveletről be fogunk számolni. A cél tehát továbbra is az, hogy minden bajba jutott magyar állampolgárt hazahozzunk” – mondta.

Megszólaltak a légvédelmi szirénák Izrael északi és déli részén is több településen

Megszólaltak a légvédelmi szirénák több településen Izrael északi és déli részén is. A katari hátterű Al Jazeera nemzetközi hírszolgáltató arról kapott jelentést, hogy újabb rakétákat lőttek ki Gázából a dél-izraeli Askelon és Asdód felé.

A The Times of Izrael című lap Askelon és Asdód mellett több településről is tud, közöttük említi a huszonnégyezer fős Gan Yavne városát, ahol szintén légvédelmi sziréna hangját lehetett hallani. A lap szerint mindez nagyobb rakétatámadásra utalhat.

Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint Észak-Izraelben is több városban megszólaltak a szirénák, ám ezt szerintük a vaskupola indítása okozta. Az nem világos, hogy rakétákat is kilőttek-e a településekre.

A palesztin elnök elutasította az erőszakot

Elutasítjuk az erőszakot, ragaszkodunk a nemzetközi joghoz, a békés népi ellenálláshoz és a politikai fellépéshez mint nemzeti céljaink elérésének módjához

– mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök II. Abdullah jordániai királlyal folytatott csütörtöki találkozóján a palesztin Wafa hírügynökség szerint. A palesztin elnök szerint a civilek megölése vagy bántalmazása az izraeli konfliktus mindkét oldalán elutasítandó, mert az sérti az erkölcsöt, a vallást és a nemzetközi jogot.

(Reuters)

Figyelmeztető üzeneteket szórt Gázára Izrael

Levegőből terjesztett szórólapokat találtak csütörtökön a gázai Beit Lahia lakosai, írja a BBC.

A lap értesülései szerint a levelekben arra figyelmeztet az izraeli védelmi minisztérium, hogy a Hamász támadása miatt válaszcsapásra készülnek.

Ezért mindenkit felszólítottak, hogy vonuljanak fedezékbe.

Közölték azt is, hogy minden olyan épületet, ami a Hamász birtokában van, el fognak pusztítani.

Izrael lecsapott a szíriai Aleppó nemzetközi repterére

Izrael csapást mért a szíriai Aleppó nemzetközi repülőterére – írja a The Times of Izrael a szíriai médiára hivatkozva. A szíriai kormányhoz hű Sham FM rádió szerint  a repülőtéren kár keletkezett, de személyi sérülés nem történt.

Korábban a rádió azt is közölte, hogy a damaszkuszi nemzetközi repülőteret vették célba izraeli repülőgépek.

Blinken: Nem mindegy, hogy Izrael hogyan reagál a Hamász támadására

„Izraelnek joga van megvédeni magát, de az nem mindegy, hogy hogyan teszi mindezt” – mondta Benjamin Netanjahuval tartott közös sajtótájékoztatóján Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Az izraeli miniszterelnök a sajtótájékoztató elején angolul és héberül is köszönetet mondott Blinkennek és az Egyesült Államoknak, majd a Hamászt az ISIS-hez hasonlította.

A Hamásszal is úgy fogunk elbánni, ahogyan azt az ISIS-szel tettük. Ki kell őket köpni a nemzetek közösségéből

– mondta Netanjahu, aki úgy véli, Blinkennek igaza volt, amikor a leplezetlen gonoszság megnyilatkozásaként értékelte a Hamász tetteit.

Eljött az idő, amikor együtt kell kiállnunk a gonosz ellen. Mi így teszünk, és Amerika is így tesz

– tette hozzá.

Ezt követően Blinken szólalt fel, aki elmondta:

az Egyesült Államok mindig Izrael pártján fog állni.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy amikor a lemészárolt családok képeire néz, a saját családját látja bennük. „Lemészárolt csecsemők, meggyalázott holttestek, élve elégetett fiatalok, megerőszakolt nők, a gyerekeik szeme láttára kivégzett szülők és a szüleik szeme láttára kivégzett gyerekek… Hogyan is kellene egyáltalán megértenünk mindezt?”

A sajtótájékoztatón Blinken azt is megerősítette, hogy legalább 25 amerikai halt meg a Hamász fegyveresei által elkövetett támadásokban.

(BBC / The Guardian)

Blinken: Itt vagyunk, és nem megyünk sehova

Benjamin Netanjahuval tárgyal Antony Blinken amerikai külügyminiszter Tel-Avivban.

Az izraeli miniszterelnök sajtóosztálya egy közleményt adott ki a találkozóról. E szerint Blinken a találkozó elején azt mondta:

Itt vagyunk, és nem megyünk sehová.

Izraeli látogatása során Blinken Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is találkozni fog.

(CNN)

Kifakadt az izraeli elnök, amikor a CNN riportere arról kérdezte, hogy országa tiszteletben tartja-e a nemzetközi jogot Gáza bombázásánál

Minden tisztelettel, de ha van egy rakéta az istenverte konyhádban, és felém célzol vele, akkor meg szabad védenem magam?

– vágott vissza a CNN riporterének Isaac Herzog, Izrael elnöke, miután az amerikai lap rákérdezett arra, hogy Izrael a nemzetközi jognak megfelelően jár-e el Gáza bombázásánál.

Herzog válaszában arra utalt, hogy a Hamász tudatosan lakóépületek, ENSZ-táborok, iskolák és kórházak közelébe telepíti fegyverraktárait és a vezetési pontjait, gyakorlatilag élőpajzsként használva a palesztin lakosságot.

Meglehetősen csalódott vagyok, hogy egyből ezzel a kérdéssel áll elő. (…) Most tényleg a háborús bűnökről szóló vádakról kell beszélnem?

– mondta az izraeli államfő, hangsúlyozva, hogy Izrael a nemzetközi jognak megfelelően jár el.

A cél az, hogy biztosítsuk, hogy a Hamász soha többé ne tudja megismételni azt, amit tett

– tette hozzá.

95 izraeli túsz családját értesítették

Az izraeli védelmi erők közlése szerint több mint 95 izraeli túsz családját értesítették arról, hogy hozzátartozójukat Gázába vitték. Közölték továbbá, hogy szombat óta több mint ötezer rakétát lőttek ki Gázából Izraelre, Izrael pedig több mint 2600 célpontot lőtt Gázában. Szombat óta Izraelben legalább 1200-an meghaltak, és több mint háromezren megsérültek.

(BBC)

Mégis nyitva hagyja a Gázából kivezető, rafahi átkelőt Egyiptom

Mégis nyitva marad a Gázából Egyiptomba vezető rafahi határátkelő, közölte az egyiptomi külügyminisztérium. Jelenleg ez az egyetlen útvonal, melyen ki lehet jutni a blokád alá vont területről.

A külügyi tárca most arra kérte Izraelt, hogy függessze fel a rakétatámadásokat a rafahi átkelő közelében, mivel a csapások megnehezítik a korridor működését.

(BBC)

Tovább nőtt a halálos áldozatok száma Gázában

A palesztin egészségügyi minisztérium szerint szombat óta legalább 1354 ember halt meg Gázában, és 6049-en megsebesültek. Izraelben 1300 ember vesztette életét, vagyis

mindkét oldalon már 2600 fölött jár a halottak száma.

(BBC)

Órákon belül elfogy az üzemanyag a Gázai övezetben

A Gázai övezetben jelenleg még van üzemanyag, amellyel a többi között a kórházak aggregátorait is működtetik, de pár órán belül el fog fogyni, figyelmeztetett csütörtökön Genfben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

Úgy tudjuk, egyelőre még van üzemanyag, hogy működjenek az áramtermelő berendezések, például a kórházakban, de valószínűleg már csak pár órára elegendő

– magyarázta Fabrizio Carboni, az ICRC közel-keleti területi igazgatója.

(MTI)

Két palesztint gyilkoltak meg izraeli telepesek Ciszjordániában

Izraeli telepesek öltek meg két palesztint a megszállás alatt tartott Ciszjordániában – közölte a palesztin egészségügyi minisztérium.

Szemtanúk a Reuters-nek nyilatkozva elmondták, hogy az apát és fiát egy temetésen lőtték le. Éppen négy férfit búcsúztattak, akiket felfegyverzett telepesek és izraeli katonák öltek meg szerdán Qusra faluban, amikor tüzet nyitottak rájuk.

Izraelben a ciszjordániai telepesek száma idén több mint félmillióra nőtt. A ciszjordániai palesztinok és izraeliek kétszintű jogrendszer szerint élik az életüket, amely különleges státuszt biztosít a telepeseknek, és az izraeli törvények nagy részét alkalmazza az esetükben, beleértve a szavazás jogát az izraeli választásokon és a hozzáférést bizonyos közszolgáltatásokhoz. A palesztinok izraeli katonai fennhatóság alatt élnek, és nem élvezik a telepeseknek biztosított törvényes jogokat és védelmet.

(Al Jazeera)

A gázai háború megfékezéséről tárgyalt Szaúd-Arábia és Irán

A szaúdi koronaherceg az Izrael és a Hamász közötti háború eszkalációjának megfékezéséről egyeztetett szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel is, írja az MTI.

Szaúd-Arábia „szakadatlan erőfeszítéseiről” számolt be Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg az Izrael és Hamász között kirobbant háború eszkalációjának megállítása érdekében Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott szerdai telefonos egyeztetése során.

A koronaherceg korábban közleményben hangoztatta a Gázai övezet elleni izraeli támadások leállításának szükségességét.

A török elnöki hivatal szerint Erdogan arról is tájékoztatta a szaúdi koronaherceget szerdai egyeztetésükön, hogy Ankara humanitárius segélyszállítmányok küldését tervezi a háborúban érintett területekre.

A szaúdi koronaherceg szerdán Ebrahim Raiszi iráni elnökkel is megvitatta telefonon a közel-keleti helyzet fejleményeit. Az egyeztetések középpontjában „az iszlám világ egysége” állt.

Ez volt a két vezető közti első egyeztetés azóta, hogy Kína közvetítésével márciusban a két ország diplomáciai kapcsolatai helyreállításáról állapodott meg.

Mohamed bin Szalmán biztosította az iráni elnököt afelől, hogy a királyság minden tőle telhetőt megtesz a párbeszéd fenntartásáért az összes nemzetközi és regionális féllel a kiújuló erőszak megállítására – írta az SPA szaúdi állami hírügynökség. A koronaherceg leszögezte: Szaúd-Arábia „minden körülmények között elutasítja a civilek elleni támadásokat”.

A Hamász támadása után az iráni vezetők lényegében nyíltan kiálltak a terrorizmus mellett. 

Az iráni diktátor, Ali Hámenei legfelsőbb vezető elmondta, nem ők állnak az események mögött, de „csókolják a kezét annak, aki eltervezte a cionista rezsim elleni támadást”.

A Hamász és a Libanonban működő Hezbollah is Teherán proxyja a térségben: mindkét terrorszervezet iráni rakétákkal támadta a zsidó államot.

A német kancellár szerint dolgoznak az összes túsz kiszabadításán

Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy „teljes erővel” az izraeli túszok kiszabadításán dolgozik, és ebben szoros együttműködésben Izraellel, illetve a regionális hatalmakkal. Mint mondta, kapcsolatban áll az egyiptomi elnökkel is, illetve a tervek szerint ma tárgyal majd a török elnökkel és a katari emírrel is.

(Guardian)

Az amerikai külügyminiszter megérkezett Izraelbe

Antony Blinken amerikai külügyminiszter gépe csütörtök reggel megérkezett Izraelbe, írja a BBC.

Rövid látogatása során izraeli tisztviselőkkel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is találkozni fog.

Abbász Ciszjordániában él, ő a Fatah (Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalom) vezetője, amely a Hamász politikai riválisának számít a Gázai övezetben. A Gázában a hivatalos palesztin vezetésnek lényegében azóta nincs fennhatósága, hogy 2006-ban a gázai csata néven elhíresült konfliktus során a Hamász kiszorította a másik nagy palesztin pártot a térségből.

Az izraeli hadsereg szerint a Hamász csecsemőket fejezett le egy kibucban

Jonathan Conricus, az izraeli hadsereg szóvivője szerint a Hamász harcosai valóban lefejeztek csecsemőket a hétvégi támadások során. A szóvivő szerint egy halottkém, aki a mészárlást követően járt a Be’eri kibucban, és látta a gyerekek holttestét, megerősítette, hogyan haltak meg. Conricus szerint nehéz volt elhinniük, hogy a Hamász még ilyen „barbár tettekre” is képes.

(BBC)

Menekülttábort bombázott Izrael, 15-en meghaltak

Az Al Jazeera egybehangzó palesztin médiaértesülésekre hivatkozva azt írja, hogy egy izraeli légicsapás után 15-en életüket vesztették Dzsabália menekülttáborban, Gáza északi részén.

A csütörtök hajnali támadásban egy lakóépületet ért találat. A támadásnak a hírek szerint több tucat sebesültje is van.

Vöröskereszt: temetőkké változnak a gázai kórházak

A Nemzetközi Vöröskereszt arra figyelmeztetett, hogy a gázai kórházak „temetőkké” változnak, ugyanis a hétfő óta teljes blokád alá vont övezetben a kórházi berendezések leálltak az áramhiány miatt. A kórházak egész Gázában ellátási gondokkal és emberhiánnyal küszködnek, miközben a folyamatos izraeli bombázások miatt óráról órára nő a súlyos sérültek száma.

(Al Jazeera)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik