Nagyvilág

Szijjártó Péter: Az egész világon nagyra becsülik a békepárti magyar álláspontot

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A helyzet az az, hogy Európán kívül nagyon becsülik azt a magyar pozíciót, amely őszinteségen alapul, a nemzeti érdek érvényesítéséből indul ki, amely nem tekinti céljának azt, hogy a nemzetközi liberális mainstreamnek megfeleljen, s nem tekinti céljának azt, hogy buksisimogatást vagy dicséretet zsebeljen be

– fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, ahol épp az ENSZ éves közgyűlését tartják. Csaknem kétszáz országból érkeznek delegációk, így Szijjártó több ázsiai, latin-amerikai és afrikai kollégájával is találkozott.

Ezt az őszinte, nemzeti érdek érvényesítésére alapuló, jelen esetben a békét célzó magyar pozíciót az egész világon nagyra becsülik

– mondta a tárcavezető, aki arról is beszélt, hogy az egész világ várja a háború végét, hiszen a háború hatásai globalizálódtak.

Kitért arra is, hogy a nemzetközi közösség megértéssel fogadja hazánk álláspontját, különösképp mivel magyarok is halnak meg a harcokban, így evidens, hogy a kormány számára az egyetlen morálisan tartható pozíció az emberéletek mentése érdekében a minél előbbi béke megteremtése.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik