Nagyvilág

Még az ősz is rabul ejt az Égei-tenger török partjain

Getty Images
Getty Images
Turistaként bejártuk az égei riviéra török térségét, és sok mindenre rácsodálkoztunk.

A Törökországba érkező magyar turisták közül a legtöbben Isztambult vagy a déli Antalya környékének végeláthatatlan homokos tengerpartjait keresik fel. Ám, ha valaki kerülné a zsúfoltságot, a nyaralók tízezreitől tömött térségeket, annak bátran ajánlható az ország nyugati csücskén fekvő Izmir és környéke, amely égei-tengeri riviéra néven ismert.

Az itteni partok hamisítatlan mediterrán életérzést kínálnak, ami a keleti egzotikummal vegyül. A langymeleg tenger, a szikár hegyoldalak, a természeti kincsek, a buja szubtrópusi növényzet rögvest megadják az elemi nyaralási élményt. Ha pedig alaposan körülnézünk, egy idegen kultúra tárulhat fel előttünk, amely régi film- és olvasmányélményeinkből – például az Egri csillagokból – mégis ismerős lehet.

Türkiye Tourism Promotion and Development Agency

Isztambul légvonalban közelebb fekszik Budapesthez, mint Párizs – átlagosan kicsivel kevesebb mint kétórás repülőúttal elérhető. Innen egy átszállással szűk egy órán belül megközelíthető repülővel Izmir. Szeptember elején a városba érkezve még jellemzően fülledt nyári forróság fogad, így érdemes lehet az őszi és a tavaszi hónapokban felkeresni a várost.

Bár Törökország az elmúlt években gyakorta a tomboló infláció és a török líra leértékelődése miatt került be a hírekbe, tapasztalataink szerint a mindennapi megélhetés költségei arrafelé még mindig érdemben kedvezőbbek a magyarországiaknál. Az élelmiszerboltok, az éttermek, a szállások árai, de még az autókölcsönzés díja, valamint az üzemanyagárak sem mondhatók magasnak, pláne európai uniós összevetésben. Olcsón ehetünk, ihatunk, igaz, azért akadnak kivételek, amelyekre ügyelni kell, ilyenek például az alkoholos italok.

Felfedezhető ókori csodák

Az Égei-tenger ma Törökországhoz tartozó keleti partvidékét az ókori görögök már időszámításunk előtt 1200 körül gyarmatosították. Ezen a partszakaszon valamivel távolabb fekszik Trója is, amely összeomlott a hellének ostroma alatt. A régmúltban Izmir Szmirna néven görögök lakta helységként volt ismert, s a legenda szerint ebben a városban született Homérosz, a nevezetes költő is. Nem véletetlen, hogy a környéki kisvárosokban, lépten-nyomon igazi görög hangulat fogad, amely keveredik a törökös légkörrel: a bazárok nyüzsgéséből vagy a mecsetek szomszédságából kilépve itt-ott a kétszintes, fehérre meszelt épületek inkább a görög szigetek hangulatát idézik. A bárokban és az éttermekben felcsendülő török muzsika mellett pedig gyakran hallhatunk jellegzetes görög dallamokat is.

Izmir környéken egymást érik a görög kultúra legfényesebb időszakát idéző ókori települések és kultikus helyek. A városhoz viszonylag közel található Epheszosz hatalmas, lenyűgöző romvárosa, amelyet a világ legépebb állapotban megmaradt ógörög településének tartanak. Itt épült az antik világ hét csodájának egyike az Artemisz-templom, amelynek a maradványai most is állnak. Ugyancsak Izmir körzetében, némileg távolabb fekszenek Pergamon, valamint Milétosz és Dydima szintén viszonylag ép, egyúttal festői romvárosai is.

Türkiye Tourism Promotion and Development Agency

Gasztronómiai paradicsom

Míg a kevésbé tájékozottak egy száraz félsivatagnak vélik Törökországot, a valóságban ez közel sincs így. Az ország egyik fő erőssége a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés, páratlanul sokszínű és világszinten is kimagasló hozamú kínálattal. A meleg-mérsékelt éghajlat szinte minden élelmiszernövénye megterem itt, melyeket a legkülönfélébb módokon használnak fel. A gránátalmából például facsart gyümölcslevet, bort, szirupot, balzsamecetet és lekvárt is készítenek, a joghurtot pedig sokrétűen ízesítik, és szinte minden étkezésnél felszolgálják. Kevesen tudják, hogy Törökországban a sajtkészítés mennyire változatos palettával és különleges ízvilágú készítményekkel rendelkezik, de ugyanez elmondható a péksüteményekről és az édességekről is.

Az Égei-tenger partvidéke az ország egyik kiemelkedő gyümölcs- és zöldségtermelő tájegysége, valamint legfontosabb bortermelő és olívafeldolgozó vidéke. A sárgabaracktól és az epertől a mézédes fügéig és a mandarinig számtalan gyümölcs megél itt, melyeket megtalálhatunk a piacokon és az éttermek kínálatában kísérőként vagy desszertként egyaránt.

A nemzetközi statisztikák szerint a törökök világbajnokok a zöldségfogyasztásban – megelőzve a spanyolokat és az olaszokat is –, és szinte minden helyi recept tartalmaz legalább egyfajta zöldséget. Mi több, nemcsak a nálunk jól ismert fajták jelennek meg az étlapon, hanem olyan délszaki zöldségek is, mint például az okra.

A tenger gyümölcsei és a halételek voltaképpen mindenütt elérhetők, gazdag kínálata mellett joggal nevezhetjük az Égei-tenger térségét az egészségtudatos emberek paradicsomának.

Ha pedig valaki először jár Törökországban, hamar észreveheti, hogy a hagyományos török konyha túlmutat a nálunk is ismert gyorséttermek, kebabosok világán. Şiş tavuk, hünkar begendi, dolma, kofta, sarma és számtalan más szokatlan nevű, egyedi ízvilágú étel döbbenthet rá a helyi gasztronómia sokszínűségére.

Barangolás a környéken

Ha kilépünk Izmir pezsgő és nyugatias nagyvárosából, a környékbeli kisvárosokban, falvakban megtapasztalhatjuk a helyi életérzést, gyönyörködhetünk az Oszmán Birodalom időszakában épült erődítményekben, mecsetekben és más műemlékekben.

Çeşme vakítóan világos épületeit, mediterrán hangulatot árasztó utcáit elhagyva trendi beach clubokban, eszményi légkörben relaxálhatunk a tengerparton. Aki pedig kerülné a borsosabb árú helyeket, a víz mellett több helyen találhat jól karbantartott, homokos szabad strandokat.

Getty Images

Şirince és Urla kacskaringós utcáin, sikátoraiban tradicionális török városképpel és hosszú bazársorokkal találkozhatunk. A vibráló és ezerszínű sorokon a füstölők, a fűszerek, és teák illata keveredik a frissensült ételek aromájával, miközben a roskadásig tömött standokon elénk teszik a helyi konyha alapanyagainak színe-javát. Ez az atmoszféra fényképeken és videókon megragadhatatlan. Şirince környéke már az ókor óta híres a borkészítési hagyományairól, itt megkóstolhatjuk – a nyugati fajtáktól némileg eltérő zamatú – jellegzetes török borokat. Szintén az ókorba vezet vissza az olívabogyó-feldolgozás tradíciója Urla térségében. Itt akár olívaolaj-kóstoló program keretében is megízlelhetjük a helyi természetes, extra szűz nedűk kínálatát.

A pazar látképű Kusadasi városa pedig igazi turistaparadicsom, számos hotellal, bárral és sűrű éjszakai élettel – zsúfoltság nélkül. Itt is sok strandot találhatunk, bérelhetünk hajót, hódolhatunk a vízi sportoknak. A helységben komplett bazári negyedet találhatunk, tengernyi fémműves termékkel, dekorációval és édességgel – fix árak pedig alig láthatók, szinte mindenre lehet alkudni. Igen sok a bóvli termék is, ezért érdemes alaposan végigmustrálni a kínálatot. Ha szemfülesek vagyunk, a hazainál jóval alacsonyabb áron lelhetünk fel például márkás ruhákat vagy kézműves lakástextilt.

A 24.hu újságírója a Türkiye Turizmusfejlesztési és Promóciós Ügynökség (TGA) meghívására sajtóúton járt Törökországban, így Izmirben, Cesmében, Urlában, Şirincében és Kusadasiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik