Nagyvilág

Kiutasították a svéd nagykövetet Irakból a Korán megtaposása után

Murtadha Al-Sudani / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Murtadha Al-Sudani / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Elrendelte a svéd nagykövet kiutasítását Mohamed Sía al-Szudani iraki miniszterelnök, miután csütörtökön egy stockholmi tüntetésen megtaposta a Korán egy példányát egy magát ma már ateistának valló, Svédországban élő iraki menekült, Salwan Momika. A harminchét éves férfi korábban, egy másik hasonló tüntetésen, június végén már elégedett egy példányt, ami miatt már akkor tüntetők rohamozták meg a bagdadi svéd nagykövetséget. Csütörtökre virradó éjszaka viszont, ahogy az korábban már megírtuk, a tüntetők meg is ostromolták az épületeket, sőt, tűz is keletkezett a roham következében.

Az iraki miniszterelnök közleményben már csütörtök kora délután figyelmeztetett, hogy a Korán elégetése a svéd nagykövetség kiutasítását vonhatja maga után. Az égetés ugyan elmaradt, de a bagdadi svéd nagykövetet így is kiutasították a csütörtöki taposós akciót követően.

Az AP hírügynökség szerint ez azonban jó eséllyel már kevés lesz az indulatok megfékezéséhez: péntek délutánra újabb tüntetést szerveztek Bagdadban. A török Anadolu hírügynökség által közreadott kép tanúsága szerint máris hatalmas tömeg vonult Bagdad utcáin. Ők Muktada asz-Szadr síita hitszónok és iszlamista politikus támogatói, akik részben a csütörtök hajnali ostromban is felelősek lehettek. A muszlim többségű országok közül pénteken emellett többen is felháborodásuknak adtak hangot a Korán példányának svédországi megtaposása miatt. Irak mellett Iránban és Libanonban is tüntetéseket szerveznek péntekre.

A Korán-égetések és hasonló, látványosan iszlámellenes akciók legújabb hulláma az idén köszöntött be Európában, nem függetlenül attól, hogy Törökország sokáig blokkolta Svédország NATO-csatlakozását, aminek támogatásáról várhatóan ősszel dönt a török parlament. Törökország hónapokig arra hivatkozva is hezitált Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálásával kapcsolatban, hogy egy ismert dán-svéd kettős állampolgárságú szélsőjobboldali aktivista, Rasmus Paludan januárban egy stockholmi tüntetésen nyilvánosan elégette el a Korán egy példányát, majd pár napra rá megismételte ezt a cselekedetét Koppenhágában egy mecset és a dániai török nagykövetség előtt. A múlt héten Recep Tayyip Erdogan török elnök lényegében ígéretet tett arra, hogy Törökország támogatni fogja a skandináv ország észak-atlanti katonai szövetségben megszervózendő tagságát.

Nincs jele annak, hogy a csütörtöki svédországi tüntetésen történtek Törökország álláspontján módosítottak volna.

Alig több mint két hete egyébként Ferenc pápa is megszólalt a Korán-égetések ügyében, és azt mondta: „minden szentnek tartott könyvet tiszteletben kell tartani, mert így tiszteljük meg azokat is, akik hisznek bennük”. A katolikus egyházfő hozzátette: a szólásszabadságot soha nem szabad eszközként használni mások megalázására, és ennek lehetővé tételét a katolikus egyház elítéli.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik