Nagyvilág

Agyonlőttek a rendőrök egy 17 éves fiút Párizsban, zavargások törtek ki

Zakaria ABDELKAFI / AFP
Zakaria ABDELKAFI / AFP

Zavargások törtek ki szerdára virradóan Párizsban, miután a rendőrök agyonlőttek egy 17 éves fiút, aki a felszólítás ellenére sem állt meg autójával, írja a BBC.

A közösségi médiában keringő felvételeken azt látni, hogy az egyenruhások fegyvert fognak egy autó sofőrjére, majd hallani, ahogy eldördül egy fegyver. A kocsi ezután egy ütközés következtében megállt.

Az autót vezető Naël M. meghalt, halálát a mellkasát ért találat okozta.

A lövést leadó rendőrt gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

A Le Monde információi szerint a rendőrök azt gyanították, hogy a tinédzser feléjük hajt és meg akarja őket sebesíteni. Ugyanakkor a videók alapján a történet némileg árnyaltabb. A két rendőr ugyanis megpróbálta megállítani a haladó autót, de mivel a felszólításnak a fiú nem tett eleget, közelről lövést adtak le rá, mikor tovább akart hajtani.

A felvételen elhangzik, hogy „fejbe leszel lőve”, de az nem egyértelmű, hogy ezt ki mondta.

Az autóban a fiún kívül ketten ültek még. Egyikük elszökött a helyszínről, egy másik kiskorút pedig letartóztattak.

A Párizs nyugati oldalán lévő Nanterre-ben éjszaka tüntettek a rendőri erőszak ellen. Több autót és kukát is felgyújtottak a demonstrálók, de a helyi rendőrségnél is tüzet gyújtottak. Végül könnygázzal oszlatták fel a tömeget, akik barikádot is állítottak.

Összesen 20 embert vettek őrizetbe a tüntetések során.

Laurent Nuñez párizsi rendőrfőnök a BFMTV francia televíziónak azt mondta, a rendőr cselekedete kérdéseket vet fel, hozzátéve, hogy valószínűleg veszélyben érezte magát, amikor lövést adott le.

Yassine Bouzrou, a 17 éves fiú családjának ügyvédje közölte, törvénytelen védekezés történt, és „a rendőr hidegvérrel végzett egy fiatal férfival.”

A család panaszt is benyújtott a rendőrség ellen hazugság miatt, amiért először azt állították, hogy a fiú el akart hajtani az autóval.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter rendkívül sokkolónak nevezte a történteket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik