Nagyvilág

Német katolikus püspökök mennek szembe Vatikán azonos nemű párokat érintő áldáspolitikájával

A német katolikus egyház megújításán dolgozó – püspökökből és a katolikus közösség világi képviselőiből álló – testület megszavazta pénteken, hogy 2026 márciusától be kellene vezetni, hogy az azonos nemű párok is kaphassanak hivatalos egyházi áldást Németországban.

A gyűlés 202 résztvevője közül 176-an szavaztak az újítás mellett, 14-en pedig ellene. Tizenketten tartózkodtak a voksolásnál. A szavazás érvényességéhez szükség volt a részt vevő 67 püspök legalább kétharmadának támogatására, ez meg is valósult a dpa német hírügynökség jelentése szerint.

Németországban 2019-ben indult kezdeményezés arra, hogy reformokat dolgozzanak ki a katolikus egyház megújítására. A reformfolyamat egyik fontos pontja a homoszexuális párok megáldásának engedélyezése, amelynek bevezetését a testület a pénteki szavazás nyomán javasolni fogja a német katolikus egyháznak. Az elképzelés szerint a következő három évben a püspökök részvételével kidolgoznák az áldást lehetővé tevő liturgiát.

Az elfogadott ajánlás szembemegy a Vatikán teológiai kérdésekben illetékes Hittani Kongregációjának két évvel ezelőtti állásfoglalásával, amelyben egyértelműen nemet mondtak a kapcsolatban élő azonos neműek esetleges megáldására.

Németországban sok helyen már ma is kaphatnak papi áldást a kapcsolatban élő azonos nemű párok, ennek gyakorlata azonban afféle „szürkezónában” működik. Az egyházon belül többen szorgalmazzák, hogy ezeknek a ceremóniája ne titkos találkozókon történjen, hanem kerülhessenek be hivatalosan is a templomok falai közé, és az ebben részt vevő papoknak a jövőben ne kelljen tartaniuk esetleges szankcióktól.

A pénteki voksoláson ugyanakkor több püspök is a reform ellen szavazott. Gregor Maria Hanke eichstatti püspök arra figyelmeztetett, hogy az ügy olyasfajta zavart idézhet elő az egyházon belül, mint amelyet az anglikán egyház él át jelenleg.(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik