Nagyvilág

Hét éve nem jött annyi menekült Európába, mint tavaly

HATIM KAGHAT / BELGA MAG / BELGA VIA AFP
HATIM KAGHAT / BELGA MAG / BELGA VIA AFP

Közel egymillió menekültet regisztráltak tavaly az Európai Unióban, Svájcban és Norvégiában, ami az elmúlt hét évben a legmagasabb számot jelenti – írja a Politico hozzátéve, hogy ebbe nem számítják bele azt a közel négymillió menekültet, akik az ukrajnai orosz invázió miatt voltak kénytelenek elhagyni az otthonukat tavaly február óta.

Az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének (EUAA) szerdán közzétett új elemzése szerint azokkal az ukrán menekültekkel együtt, akiknek az esetében nem kellett egyéni vizsgálatot végezni – vagyis az ideiglenes védelemről szóló irányelv hatálya alá tartoznak – mintegy 966 ezer menekültet regisztáltak 2022-ben.

Ez közel 50 százalékkal több, mint 2021-ben, és 2016 óta a legmagasabb szám.

A jelentés szerint a fő származási országok Szíria, Afganisztán, Törökország, Venezuela és Kolumbia voltak.

Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) szerint ezzel a menekültkérdés „a második világháború óta nem látott méreteket öltött Európában”.

A máltai székhelyű EUAA a növekedést részben a COVID-19-hez kapcsolódó korlátozások megszüntetésének tulajdonítja, de olyan hosszabb távú tendenciákat is lát mögötte, mint a világban zajló számos konfliktus és az élelmiszerellátással kapcsolatos problémák, amik mind arra kényszeríthetik az embereket, hogy elhagyják a hazájukat.

2016-ban 1,2 millió ember kért menedékjogot a közel-keleti és észak-afrikai konfliktusok által kiváltott súlyos migrációs válság idején.

Az Ukrajnából az orosz támadás elől menekülő emberekkel együtt összesen közel 5 millió embert fogadtak be tavaly az európai országok. Ők valamilyen formában nemzetközi védelmet kértek és kaptak. Ez „jelentős nyomás alá helyezte” az európai országok menekültügyi rendszereit – állapítja meg az elemzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik