Timothy D. Snyder az egyik legelismertebb nemzetközi szakértője Kelet-Európa és Oroszország történelmének, számos könyvet jelentetett már meg a témában (ezek többsége magyarul is elérhető), és rendszeresen véleményt nyilvánít az orosz–ukrán háborúról is. Az amerikai történész most az orosz invázió első évfordulójához közelítve írt arról, hogy az eszkaláció és a nukleáris háború nemcsak félrevezető hívószavak a nyugati médiában a háború kitörése óta, de emellett ez a jelenség azt a hamis narratívát is erősíti, miszerint egy esetleges orosz vereség közelebb hozza a világot a nukleáris apokalipszishez. Snyder a Substack oldalán megjelent írásában most azt fejti ki, miért hibás ez az értelmezés, és hogyan segíti az orosz propaganda céljait.
Snyder szerint az amerikai online média akaratlanul is segíti az orosz propagandát azzal, hogy kattintásvadászatból felhangosítja az eszkalációról, a nukleáris fenyegetőzésről vagy akár a háborúról szóló híreket, és ezzel ellehetetleníti a téma józan kitárgyalását.
A nukleáris háború emlegetése egy módja annak, hogy áldozattá váljunk, és aztán a tényleges áldozatokat hibáztassuk. Amint figyelmünket egy állítólagos rakétacsapásra fordítjuk, azt képzeljük, hogy mi vagyunk az áldozatok. Hirtelen a tényleges háború már nem is tűnik fontosnak, hiszen a mi életünk (azt képzeljük) veszélyben van. És úgy tűnik, hogy az ukránok a hibásak. Ha abbahagynák a harcot, akkor mindannyian biztonságban lennénk. Természetesen az orosz propagandisták pontosan azt akarják, hogy így gondolkodjunk.
Ez nemcsak morálisan védhetetlen álláspont, de nevetséges is, hiszen az ukránok azok, akik ténylegesen harcolnak és meghalnak ebben a háborúban, mi pedig Amerikában saját magunkat sajnáljuk? – írja Snyder, aki szerint stratégiailag is hibás, ha a Nyugat enged az orosz nukleáris fenyegetőzésnek. A történész ezért a gondolkodásért az Amerika mindenhatóságába vetett hitet hibáztatja: eszerint úgyis minden rendben lesz, ha nem is teszünk semmit, mert az Egyesült Államok irányít mindent a háttérből, és úgyis gondoskodik róla, hogy nyugodtan alhassunk. Csakhogy ez tévedés: Amerikának nincs ilyen szuperereje, és ha nem tenne semmit, az is egyfajta cselekvés lenne. Mert igenis – írja Snyder –,
Valaki Oroszországban fenyegetőzik, a gyarló kommentátorok és propagandisták felerősítik azt, mi pedig gyors megoldást keresünk a félelem eloszlatására. Vagy: az Egyesült Államok fegyvert küld; a gyarló kommentátorok és propagandisták eszkalációról beszélnek; és mi ismét keressük a gyors módját, hogy eloszlassuk a félelmet. Ha ez szokássá válik, akkor átveszi a helyét a kockázatokról és a politika hasznáról való gondolkodásnak
– írja Snyder, aki szerint megengedhetetlen, hogy a félelmeink irányítsák a stratégiai gondolkodást, ezért azt tanácsolja, vegyünk egy mély lélegzetet, és tudatosítsuk: az orosz vezetés érdeke, hogy szorongjunk. A média érdeke, hogy szorongjunk, és ezen túljutni a nehezebb része, de ha ezzel megvagyunk, józan fejjel érdemes megnézni, mi történik a valóságban: Oroszország háborúban áll Ukrajnával. Ez már megtörtént, nincs visszaút, és úgy tudjuk minél jobban csökkenteni a nukleáris háború veszélyét, ha Ukrajna győz. Snyder erre négy indokot is hoz:
- Mindenki számára katasztrofális lenne, ha az orosz nukleáris zsarolás beválna. Innentől kezdve megszűnne a valódi külpolitika, az atomfegyverrel rendelkező országoknak nem lesz mitől tartaniuk, következmények nélkül megszállhatják a szomszédaikat, sőt, még azokat is zsarolhatják, amelyeknek vannak atomfegyvereik, de nem akarnak világégést.
- Az atomháború kitörésének esélyét növeli, ha minél több atomfegyver van a világon. Az orosz politika a nukleáris fegyverek felhalmozását segíti: Ukrajna az 1994-es budapesti egyezményben lemondott a nukleáris fegyvereiről, mire Oroszország megtámadta 2014-ben és 2022-ben is. A tanulság a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok számára az, hogy atomfegyverekre lesz szükségük bármely nukleáris hatalom inváziójának megakadályozásához. Ezt a következtetést úgy lehet megakadályozni, ha Ukrajna megnyer egy hagyományos háborút.
- Meg kell akadályozni, hogy Európa hadszíntérré váljon a NATO és Oroszország között. Ennek valószínűségét jócskán csökkenti, hogy azok a katonai erők, amelyeket Oroszország felhasználhatna, éppen sorra semmisülnek meg az ukrán ellenállásnak köszönhetően. Ha valamiért mégis orosz támadás érne egy NATO-tagállamot, az ukrán háború tanulsága az, hogy Oroszország legyőzhető hagyományos fegyverekkel is, ezért kisebb a valószínűsége, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén nukleáris fegyvert vetnének be.
- Ha Ukrajna meg tudja védeni magát, az csökkenti annak a valószínűségét is, hogy Kína a közeljövőben megtámadja Tajvant. Azzal, hogy ellenálltak Oroszországnak, az ukránok arra kényszerítették Pekinget, hogy felismerje: a támadó műveletek kockázatosak és rosszul végződhetnek.
Snyder kitér arra is, miért valószínűtlen, hogy Oroszország taktikai atomfegyvert vessen be Ukrajnában. Kizárni persze lehetetlen, ám ez a kérdés elsősorban az ukránok számára rejt kockázatokat, és ha az ukrán vezetés ezeket számba véve is a nyugati fegyverekben látja a győzelem kulcsát, akkor ezt el kell fogadni, hiszen ők viszik vásárra a bőrüket. A történész szerint azonban az a hipotézis, miszerint Putyinnak vereség esetén nincs más választása, minthogy atomfegyvert vessen be, már többször is kiderült, hogy hamis: nem történt ilyen akkor, amikor az oroszok visszavonultak Kijev alól, sem a harkivi ukrán offenzíva után, sem pedig Herszon feladásakor.
Oroszország majdnem egy éven át egymás után szenvedett meglepő vereségeket, nem utolsósorban pedig az egész háborús terve összeomlott, amely az ukrán kormány megdöntésére és az egész ország ellenőrzésére irányult. És mégsem vetett be atomfegyvert. Ehelyett minden egyes vereség olyan magyarázatokat generál, amelyek arról szólnak, hogy Oroszországot valójában nem is győzték le. Ezt érdemes megjegyezni. Az eszkaláció, amit valójában látunk, narratív. Az oroszoknak egyre több munkájukba kerül, hogy a vereséget győzelemként magyarázzák. De eddig megoldották a feladatot.
Snyder szerint Putyin uralmát nem fenyegetné az ukrajnai vereség. Ha mégis így lenne, egy atomcsapás sem segítené, pláne, hogy inkább otthon lenne szüksége a katonákra, ha tényleg veszélybe kerülne a hatalma. Egy ilyen belső hatalmi harc esetén pedig a Kreml egyszerűen nem teheti meg, hogy beismerje az ukrajnai vereséget, ehelyett különböző módon magyarázná meg, hogy valójában győzelmet arattak, és ezt meg is tehetné, hiszen az orosz médiában már egy ideje nincs helye más hangoknak. Snyder szerint ebben az esetben a legvalószínűbb, hogy a következő orosz vezető (vagy Putyin, ha marad) azt fogja állítani, hogy Oroszország rendkívüli győzelmet aratott a NATO felett azzal, hogy felszámolta a NATO-erőket Ukrajnában, mielőtt esélyük lett volna orosz területre lépniük.
Az oroszok célja az, hogy elrettentsék a Nyugatot attól, hogy fegyverekkel segítsék Ukrajnát. Ebben nagy szerepük van a nukleáris fenyegetéseknek, de ezek csak addig működnek, amíg be nem váltják azokat, írja Snyder. Az orosz vezetés pedig tudja, hogy az amerikaiak és mindenki más még több fegyvert küldene Ukrajnába, ha Oroszország taktikai atomfegyvert vetne be. Ráadásul egy ilyen lépéssel Oroszország jóval többet veszítene, mint amit nyerhetne:
Moszkva még azt a bizonytalan támogatást is elveszítené, amellyel még világszerte rendelkezik. Elveszítené azt a képességét, hogy a nemzetközi kapcsolatokban áldozatként tüntesse fel magát. Vezetői tudnák, hogy bűnözőként és páriaként emlékeznének rájuk. És akkor még nem is beszéltünk arról, amit általában elsőként említenénk: a közvetlen elrettentésről. Ha Oroszország megszegné a nukleáris fegyverhasználat tabuját, saját katonai hatalmi státusát drámaian veszélyeztetné mások katonai válasza.
Snyder szerint a történészek sírva fakadnak attól az érvtől, miszerint egy nukleáris hatalom nem veszíthet háborút:
Az Egyesült Államok nukleáris hatalom, mégis rendszeresen veszít háborúkat. A Szovjetunió vesztett Afganisztánban, Oroszország elvesztette az első csecsen háborút. Az 1960-as francia atomkísérlet sem mentette meg az országot a vereségtől Algériában, mint ahogy a brit atomfegyverek sem őrizték meg a birodalmat. Egy harctéri atomfegyver bevetése nem fogja megnyerni a háborút Oroszország számára Ukrajnában, de óriási csapást jelentene az orosz státuszra, ami az orosz vezetők számára igenis fontos.
Utóbbit Snyder azzal magyarázza, hogy Oroszországot a háború kitörése előtt a hadserege és a nukleáris arzenálja miatt tekintették szuperhatalomnak. Az első érv mostanra megdőlni látszik, és abban a pillanatban, ahogy Oroszország atomfegyvert vetne be, megszűnne szuperhatalom lenni. Egyrészt ezzel végleg beismerné, hogy a hadseregét legyőzték, másrészt ennek hatására olyan országok is nekiállnának nukleáris arzenált építeni, amelyek jóval fejlettebbek és gazdagabbak Oroszországnál, sokkal nagyobb technológiai potenciállal.
A történész azzal zárja az írását, hogy a háború kitörésének első évfordulóján vélhetően számos cikk riogat majd újra az atomháború veszélyével, és jóval kevesebb cikk születik majd „Egy évig beszéltünk Putyin észjárásáról, és tévedtünk“; vagy „Annak ellenére, hogy reflexszerűen használtuk az »eszkaláció« szót, ez soha nem történt meg” címekkel, olyan pedig végképp nem hogy „Egy évvel az orosz invázió után Ukrajna csökkentette a nukleáris konfliktus kockázatát a világon.”
Pedig a legfontosabb az atomháborúval kapcsolatban az, hogy nem fog megtörténni – jósolja Timothy Snyder.
