Nagyvilág

Ezentúl megáldhatja az anglikán egyház az azonos nemű párok házasságát

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP

Az anglikán egyház ezentúl megáldja a polgári házasságot kötött azonos nemű párokat az egyház általános zsinatának döntése alapján – írja a Guardian.  A történelmi jelentőségű döntés mélyreható változást jelent a keresztény egyház homoszexualitással kapcsolatos álláspontjában.

Ami a döntés körülményeit illeti: a szavazás messze nem volt egyhangú, a közgyűlés 250 szavazattal 181 ellenében fogadta el a püspökök javaslatát. Ennek célja, hogy véget vessenek a szexualitással kapcsolatos, évek óta tartó megosztottságnak az egyház berkein belül. A szavazást több mint nyolc órán át tartó szenvedélyes vita előzte meg. A szexuális kisebbségek teljes egyenlőségét szorgalmazók és a házasságról és szexről szóló hagyományos tanítás fenntartása mellett érvelők beszédei azért azt is előrevetítették, hogy a vita korántsem ért véget.

A konzervatívoknak legalább részben sikerült módosítaniuk az indítványt, hogy támogassa az egyház tanítását a házasságról – mely szerint az egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul –, és mondja ki azt is, hogy az áldások nem jelenthetnek eltérést ettől a tanítástól.

A zsinat egyetértett abban is, hogy az egyháznak bocsánatot kell kérnie az LMBTQ embereknek okozott károkért. Üdvözölték továbbá az azonos nemű polgári házasságot kötő papokra vonatkozó tilalom, valamint az azonos nemű partnert választó papokra vonatkozó cölibátusi szabály közelgő felülvizsgálatát.

Justin Welby, Canterbury érseke és Stephen Cottrell, York érseke úgy nyilatkozott, hogy remélik, a döntés „új kezdetet” jelent az egyház számára.

Az egyháznak továbbra is mély nézetkülönbségei vannak ezekben a kérdésekben, amelyek emberi identitásunk szívébe hatolnak. Érsekként elkötelezettek vagyunk, hogy tiszteletben tartsuk azoknak a lelkiismeretét, akik számára ez túl sok, és biztosítsuk számukra a nyugalmat, amire szükségük van, hogy megőrizzük az egyház egységét a vita folytatása során

– áll a nyilatkoztban.

Sarah Mullally, London püspöke, aki a vitát vezette, úgy fogalmazott: „Ez a remény pillanata az egyház számára”.

Az anglikán ortodoxok, egy konzervatívok csoportja már nem nem volt ennyire lelkes. Szerintük a zsinat „elutasította a Biblia tekintélyét és a világ többi anglikánjának kialakult véleményét”. Az ortodox egyházközségi lelkészek „lelkiismeretükre és felszentelési fogadalmukra hivatkozva” megtagadják majd az áldási szertartásokat.

Paul Eddy, a csoport szószólója szerint a püspökök „beadták a derekukat a kulturális konformizmusnak.

Az LMBTI+ lobbi az egyházban addig nem elégszik meg, amíg az egész Egyház hivatalosan ki nem áll a melegházasság mellett

– hangzott a konzervatív jóslat.

Arról épp szerdán számoltunk be, hogy az anglikán egyház azt is megfontolja: a jövőben genderszempontból semleges kifejezést használjon Isten megnevezésére. Az ügyben a papok fordultak az egyház vezetéséhez azt kérve, hogy az angol he névmás helyett térjenek át a nemi szempontból semleges it-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik