Nagyvilág

Pentagon: Trump idején három kínai ballon járt az USA felett, Trump: Dezinformáció!

A kínai kémballon ügye annak vasárnapi lelövését követően is továbbgyűrűzött az Egyesült Államokban, miután egy magas rangú védelmi tisztviselő azt állította, hogy Donald Trump elnöksége idején háromszor is beléptek hasonló kínai kémeszközök az ország légterébe – írta a brit The Independent.

A védelmi minisztérium szombati közleménye szerint „az előző kormány alatt kínai léggömbök legalább háromszor haladtak át az Egyesült Államok kontinentális területén”.

Az USA korábbi elnöke, Donald Trump és más republikánus politikusok azonban visszautasították az állítást.

A korábbi elnök saját nemzetközi tekintélyével igyekezett cáfolni a katonai forrásokat.

Trump Truth Social oldalán azt állította, hogy a Biden-adminisztráció „csak a választási csalásban és a félretájékoztatásban jó”, és most azért állítják, hogy Kína a Trump-kormányzat idején küldött léggömböket az Egyesült Államokba, hogy csökkentsék az „égést”, amit az incidens okozott.

Trump állítása szerint

„Kína túlságosan tisztelte a Trumpot ahhoz, hogy ilyesmi megtörténjen, soha nem tett ilyet. Ez hamis dezinformáció!”

A lap szerint a volt elnök bizonyítékot nem szolgáltatott az állításaira.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik