Nagyvilág

Áram nélkül maradt csaknem egész Pakisztán, pedig csak spórolni akartak

Hussain Ali / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Hussain Ali / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Pakisztán nagy része áram nélkül maradt hétfőn, miután visszafelé sült el a kormány energiatakarékossági intézkedése – számolt be az AP. Az áramkimaradás pánikot keltett, és kérdéseket is felvet azzal kapcsolatban, hogyan is kezeli a kormány az ország gazdasági válságát.

Illetékesek szerint az egész úgy kezdődött, hogy az éjszaka folyamán, a jellemzően kis fogyasztású órákban az országban lekapcsolták az áramot, hogy így próbáljanak energiát megtakarítani. A technikusok hajnalban azonban már nem tudták egyszerre újraindítani a rendszert.

A helyzetnek köszönhetően hétfőn Pakisztán számos nagyvárosa, köztük a főváros, Iszlámábád, valamint távoli falvak is sötétségbe borultak, miközben a hatóságok az áramellátás akár részleges helyreállításáért küzdenek. A helyzetre tekintettel országszerte rendőröket vezényeltek a piacokra, hogy gondoskodjanak a biztonságról.

Az országos áramkimaradás miatt sokan maradtak ivóvíz nélkül is, mivel a villamosenergiával működő szivattyúk sem működtek. A zord téli időjárás ellenére ráadásul iskolák, kórházak, gyárak és üzletek is áram nélkül maradtak.

Hurram Dasztgir energiaügyi miniszter hétfőn a helyi médiának azt mondta, országszerte dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán. Ígérete szerint a következő tizenkét órában teljesen helyreáll az áramszolgáltatás. Hétfőn délután egy újabb sajtótájékoztatón aztán elmondta, hogy Sebaz Sharíf miniszterelnök vizsgálatot rendelt el az áramkimaradás ügyében.

 Reméljük, hogy az áramellátás ma este teljesen helyreáll

– árnyalta a délelőtti ígéretét hozzátéve, hogy mindent megtesznek ennek érdekében.

A pakisztániak számára persze már nem teljesen ismeretlen az országos áramkimaradás. 2021 januárjában szintén hasonló mértékű áramszünet volt, amit akkor az ország áramtermelő és -elosztórendszerének műszaki hibája okozott. Pakisztán az elektromos áram legalább hatvan százalékát fosszilis tüzelőanyagokból nyeri, míg közel 27 százalékot vízenergiából állítanak elő. Az atomenergia és a napenergia hozzájárulása az ország ellátásához nagyjából tíz százalék körül van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik