Nagyvilág

Megbénították Franciaországot a Macron nyugdíjreformja ellen tiltakozó munkások

Alain JOCARD / AFP
Alain JOCARD / AFP

A francia szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek, hogy Emmanuel Macron elnök nyugdíjreformja ellen tiltakozzanak, amely 62-ről 64 évre emelné a nyugdíjba vonulás korhatárt.

A tiltakozások eredményeképp:

  • a nagysebességű TGV-vonatok közül csak minden ötödik közlekedett,
  • a helyi és regionális vonatok alig indultak el,
  • tízből hét pedagógus kezdett sztrájkba, így sok iskola és egyéb közszolgáltatás zárva tart,
  • nyolc atomreaktorban és néhány vízerőműben csökkent az áramellátás munkabeszüntetések miatt,
  • a párizsi Orly repülőtéren minden ötödik járatot töröltek,
  • a párizsi metróban pedig csak a két vezető nélküli vonal működik zavartalanul.

Párizsban és más városokban tízezres tüntetésekre készülnek, a rendőrség pedig nagy erőkkel vonul fel, ugyanis a baloldali black block aktivisták erőszakos fellépésétől tart.

Az Élisabeth Borne miniszterelnök által január elején ismertetett javaslat értelmében 2027-től az embereknek 43 évet kell majd dolgozniuk ahhoz, hogy teljes nyugdíjra legyenek jogosultak, szemben a jelenlegi 42 évvel. A jogszabály központi eleme a nyugdíjkorhatár 65 évre történő emelése volt, de végül utóbbit 64 évre engedte le a párizsi vezetés. Ezzel együtt a reform keretében a garantált minimumnyugdíjat 1200 euróra emelné a kabinet.

Érvelésük szerint, ha nem változtatják meg az aktív munkavállalási kor felső határát, a havi kifizetések csökkentésével kell számolni.

A közvélemény-kutatások szerint a francia választók elsöprő többsége, mintegy 68 százaléka elutasítják a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó kormányzati tervet. A szakszervezeti vezetők szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát más forrásból, például a szupergazdagok megadóztatásából is finanszírozni lehetne.

(BBC/Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik