Nagyvilág
Élő
A NATO a korábbinál nagyobb figyelmet fog fordítani a létfontosságú infrastruktúra védelmére – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását megelőzően kedden.
Élő
Elon Musk közvetlenül is beszélt Vlagyimir Putyinnal, mielőtt október elején egy Twitter-üzenetben tette közzé az ukrajnai háborúra vonatkozó – írja a Guardian az Eurasia Group nevű think tank előfizetőinek küldött hírlevélre hivatkozva.
Élő
Súlyos globális biztonsági kihívásokhoz vezethet az ukrajnai háború további eszkalációja, a nemzetközi közösségnek ezért tartózkodnia kellene a helyzet élezésével járó intézkedésektől és a béketeremtésre kellene fókuszálnia – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.
Élő
Az orosz erők kedden ismét több ukrán nagyváros ellen hajtottak végre támadásokat, a délkeleti országrészben lévő Zaporizzsjára 12 darab Sz-300-as rakétát lőttek ki, egy helyi lakos életét vesztette - közölte az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
2022. 10. 11. 16:14
Élő
Az orosz csapatok elrabolták az általuk megszállt ukrajnai Zaporizzsja atomerőmű helyettes vezetőjét, és ismeretlen helyen tartják fogva – írta kedden az Energoatom ukrán állami atomenergia-vállalat közlése alapján a Reuters.
Élő
Október 13-án csütörtökön kétoldalú találkozón vesz részt Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdoğan török elnök, hogy tárgyaljanak a háborúról.
Élő
Az ukrán fronton már meghalt legalább egy olyan orosz katona, akit a szeptemberben indított mozgósítás során hívtak be a hadseregbe – írja a Guardian a független orosz újság, a SZOTA alapján.
Élő
Moszkva nem utasítana el egy találkozót Vlagyimir Putyin orosz elnök és Joe Biden amerikai elnök között a jövő hónapban megrendezett G20-csúcstalálkozón, közölte Szergej Lavrov.
Élő
Elítélik a Bukaresti Kilencek államfői ukrán városok tömeges orosz bombázását, amelyet a nemzetközi jog értelmében háborús bűncselekménynek tekintenek, derül ki a kilenc államfő közös közleményéből, amelyet a varsói elnöki hivatal tett közzé.
2022. 10. 11. 11:40
Élő
Putyin után szövetségese, Alekszandr Lukasenka is katonai csapással fenyegette meg Ukrajnát, a fehérorosz elnök már el is rendelte, hogy vezényeljenek csapatokat az Ukrajnával közös határszakaszon állomásozó orosz egységek mellé, írja az Euronews.
2022. 10. 11. 10:54
Élő
Nem számíthatunk energiára Oroszországtól a belátható jövőben, mondta Olaf Scholz német kancellár kedden az MTI közlése szerint.
2022. 10. 11. 10:41
Élő
Az egyik legmagasabb rangú brit hírszerzési vezető szerint Oroszország elképesztő árat fizet emberéletben és hadfelszerelésben Vlagyimir Putyin elnök hibás döntéseiért, és az Ukrajnában harcoló orosz alakulatok kezdenek kifogyni a hadianyagból és egyéb ellátmányból, írja az MTI.
Élő
Szeptemberben 0,9 százalékra gyorsult a havi infláció Fehéroroszországban az augusztusi 0,1 százalékról, ugyanakkor éves szinten a ráta 17,9 százalékról 17,4 százalékra mérséklődött írja az MTI a a fehérorosz statisztikai bizottság infói alapján.
2022. 10. 11. 08:25
Élő
Az Oroszországot még 2014-ben elhagyó Jurij Milner izraeli-orosz milliárdos hétfőn bejelentette, hogy lemondott orosz állampolgárságáról – írja a Reuters.
2022. 10. 11. 08:11
Élő
Az ukrán katasztrófavédelem legfrissebb tájékoztatása szerint 19-re nőtt a hétfői orosz rakétatámadások halálos áldozatainak száma, írja a Kyiv Independent.
Élő
98 bányász rekedt a föld alatt az orosz rakétatámadások miatt Krivij Rih városában, írja a Guardian.
- 16:20 Szijjártó szerint az „ukrán zsarolás” miatt építünk új olaj- és dízelvezetéket Szerbiával
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 15:15 A kiszámíthatatlanság diadala – így ejtette ki a Fradi a Ludogorecet
- 15:15 Két hónapra bezárják az Arzenált a hatóságok
- 15:14 Állami cégeknek kell munkát adniuk a gyermekvédelmis fiataloknak, de a javítóintézetből kikerülők kimaradnak
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását
- 15:07 A tárgyalások ellenére továbbra is esélyes az amerikai háború Iránnal
- 14:55 Óriási füsttel lángol egy hulladékfeldolgozó Soroksáron, 150 köbméternyi szemét ég
- 14:49 „A bankárok sem mondják meg, hogy hány pártnak kellene indulnia a választáson" – a nagybankok nem mennének el
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 14:40 Karibi álomutat tervez? Ha ezt az eszközt magával viszi, megkönnyíti az életét
- 14:31 Kárász Róbert közös képet posztolt 3 hónapos kislányával
- 14:30 Ukrajna mentőövet kapott az IMF-től, miközben az EU Orbán vétójával küzd
- 14:09 Tragédiával végződött egy lakástűz Kiskunfélegyházán
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 10:29 A DK és a Kutya Párt még messze a listaállítástól
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 10:34 Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 05:30 Kvíz: Biztos, hogy ismered a világ legnagyobb városait?
