Nagyvilág
Élő
Várhatóan leváltják Bulgáriában a védelmi minisztert amiatt, hogy nem volt hajlandó háborúnak nevezni az Ukrajna ellen indított hadműveletet, jelentette be hétfőn Kiril Petkov kormányfő.
Élő
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hétfőn Facebook-oldalán jelentette be, hogy megnyitják az egyetemi campust és a kollégiumot a menekültek előtt, szállással és ellátással várják a rászorulókat.
Élő
Elindították az orosz invázió ellen harcoló ukrán hadsereg támogatását szolgáló német fegyverszállítmányt, nyilatkozta a német védelmi miniszter hétfőn.
Élő
A Reuters helyi tudósítója tette közzé az alábbi videót hétfő délelőtt Twitteren, a felvétel Lviv vasútállomásán készült.
Élő
Miután feloldották a kijárási tilalmat hétfő reggel, óriási tömegek indultak el vásárolni Kijevben.
Élő
A kijevi védelmi minisztérium állítása szerint több mint ötezer orosz katona vesztette életét az ukrajnai harcok első négy napjában – írja a BBC.
2022. 02. 28. 10:59
Élő
Miután megérkezett a béketárgyalásra az orosz és az ukrán delegáció is hétfő délelőtt, Vlagyimir Megyinszkij, az orosz delegáció vezetője az MTI tudósítása szerint elmondta: készen állnak az ukrán féllel mindaddig tárgyalni, ameddig sikerül megállapodásra jutni.
Élő
Az ukrán elnök azonnali uniós tagságot követel Ukrajna számára, jelentette az AFP. Zelenszkij egy videóüzenetben úgy fogalmazott:
Élő
Ukrajna azonnali tűzszünetet és az orosz csapatok visszavonását követeli, írja a CNN.
Élő
Az ukrán küldöttség megérkezett az orosz-ukrán tárgyalások helyszínére a fehérorosz-ukrán határon, jelentette be az ukrán elnökség, írja a CNN.
Élő
Folyamatosan érkeznek az emberek a Sberbank Mammut2-ben lévő fiókjához, nyugdíjasok, fiatalok és vállalkozók is veszik ki a pénzüket az ATM-ből – írja a 444.hu.
2022. 02. 28. 10:11
Élő
Az SOS Gyermekfalvak megkezdte az ukrajnai intézményeikben lévő gyermekek evakuálását a megtámadott településekről, közölte a szervezet magyarországi alapítványa hétfőn az MTI-vel.
Élő
Az orosz szárazföldi erők nagy része még mindig több mint 30 kilométerre van Kijev északi részétől, jelezte a brit védelmi minisztérium hétfőn.
Élő
A város minden lakója szabadon elhagyhatja Kijevet a Kijev-Vaszilkiv autópályán keresztül, közölte az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfő reggeli sajtótájékoztatóján.
Élő
Holnap 18 órakor az Egységben Magyarországért pártjaival tüntetést tartunk Budapesten az orosz kémbank előtt
Élő
Az orosz rubel 30 százalékkal esett az amerikai dollárral szemben, miután az Európai Unió, az Egyesült Államok és szövetségeseik megállapodtak az Oroszországgal szembeni szankciókról.
2022. 02. 28. 08:29
Élő
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfő reggel 8 órakor ismét összeült a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs a Karmelita kolostorban, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Élő
Több ukrán városban is megszólaltak a szirénák hétfő reggel, írja a BBC.
Élő
Hétfőn, helyi idő szerint reggel nyolckor véget ért a péntek óta tartó kijárási tilalom Kijevben.
Élő
A fehérorosz külügyminisztérium tett közzé egy fotót a helyszínről, ahol az orosz-ukrán tárgyalásokat tartják majd hétfőn.
Élő
Minden, még Ukrajnában tartózkodó amerikai állampolgárt arra szólítottak fel, hogy hagyják el az országot.
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
