A következő élő közvetítés része Zelenszkij szerint a következő hat hónap döntő jelentőségű lesz a háborúban

Ukrajna szerint hatalmas offenzívába kezd Oroszország az év elején

Magas rangú ukrán tisztségviselők szerint Vlagyimir Putyin 2023 első hónapjaiban nagy offenzívára készül, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban megalázó harctéri kudarcok érték az orosz hadsereget.

Olekszij Reznikov, Ukrajna védelmi minisztere a Guardiannek azt mondta, bár Ukrajna sikeresen meg tudta védeni magát a kulcsfontosságú infrastruktúrát, köztük az energiahálózatot célzó orosz rakétatámadások ellen, egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy Moszkva széles körű offenzívára készül.

A miniszter szerint ez februárra, más magas rangú tisztviselők szerint viszont már januárban megtörténhet.

Utalva Oroszország mintegy 300 ezer katonájának részleges mozgósítására, Reznikov azt feltételezi, hogy míg a katonák felét – gyakran minimális kiképzés után – az orosz hadsereg megerősítésére használták fel a sorozatos harctéri kudarcok után, a maradék, hozzávetőlegesen 150 ezer katona komolyabb kiképzést kapott a jövőbeli támadásokra.

Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön arról beszélt, hogy a következő hat hónap döntő jelentőségű lehet a háborúban.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik