Nagyvilág

Az FBI hiányos adatok alapján állítja, hogy magas a gyűlölet-bűncselekmények száma

Geneva Heffernan / MTI / AP
Geneva Heffernan / MTI / AP

Az Egyesült Államokban évtizedek óta nem tapasztalt rekordnövekedést követően tavaly némiképp csökkent, ám továbbra is magas a faji, vallási vagy szexuális indíttatású erőszakos bűncselekmények száma

– közölte az MTI egy friss FBI-jelentés alapján. Szakértők viszont rámutattak, ezek az adatok még hiányosak is, miután országszerte számos rendőrkapitányság nem adott át bűnügyi információkat az szövetségi nyomozóknak a tavalyi évre vonatkozóan.

Több amerikai metropolisz, például New York és Los Angeles, valamint az államok egy része, köztük Florida és Kalifornia is elmulasztotta jelentéstételi kötelezettségét a nyomozóirodának. Ennek oka, hogy a szövetségi hivatal új, az eddiginél részletesebb jelentési szisztémát vezetett be, a rendőrkapitányságok pedig nem tudtak időben átállni az új rendszerre. A csaknem 19 ezer amerikai bűnüldöző szervnek így kevesebb mint kétharmada jelentette a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó 2021-es adatokat az FBI-nak, ami meredek csökkenés az egy évvel korábbi, több mint 80 százalékhoz képest.

Az FBI többnyire átfogó képet ad a gyűlölet-bűncselekményekről, a jogvédő szervezetek azonban aggályosnak tarják az idei jelentést, mert szerintük jelentősen megnehezíti az ezen a területen tett erőfeszítéseiket. Többen ezért arra szólították fel a bűnüldöző szerveket, hogy kötelezzék el magukat a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos adatgyűjtés mellett. Jonathan Greenblatt, a Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) ügyvezetője szerint az adatközlés elmulasztásával semmibe veszik a marginalizált és traumatizált közösségek szenvedéseit.

Greenblatt rámutatott, hogy az FBI-jelentésben dokumentált csaknem 7300 gyűlölet-bűncselekmény a harmadik legtöbb az elmúlt évtizedben. Míg az FBI jelentése 2020-ról 2021-re kis mértékű csökkenést jelzett, más kutatások szerint tavaly valójában aggasztóan megnőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma. A jogvédő állítása szerint a nyugtalanító tendencia ráadásul az idén is folytatódott egy sor brutális és nagy visszhangot kiváltó bűncselekménnyel, köztük a Colorado Springs-i melegbárban novemberben történt lőfegyveres támadással, amelyben öt ember életét vesztette, 18 pedig megsebesült. A jogvédő emellett felidézte azt a májusi, a New York állambeli Buffalóban történt esetet is, amelyben tíz ember meghalt és hárman megsérültek – túlnyomórészt afroamerikaiak -, amikor egy golyóálló mellényt viselő fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben.

A San Bernardinó-i Kaliforniai Állami Egyetemnek a gyűlöletcselekményeket és a szélsőségességet tanulmányozó intézete 20 államra kiterjedő, rendőrségi adatok alapján végzett elemzése szerint 2020-ról 2021-re a gyűlölet-bűncselekmények száma 21 százalékkal emelkedett. Eközben a legalább egymilliós, etnikai és vallási sokszínűséggel jellemezhető nagyvárosokban a gyűlöletbűncselekmények – elsősorban az ázsiaiak ellen irányuló támadások – száma 39 százalékkal nőtt. Brian Levin, a központ igazgatója szerint “olyan statisztikai adatokról van szó, amelyekről Amerika mit sem tud”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik