Nagyvilág

Indonéziában tilos lesz a házasságon kívüli szex, de még a külföldieknek is

Egyhangúlag szavazta meg az indonéz parlament az ország gyarmatosításkori büntető törvénykönyvének régóta húzódó felülvizsgálatát kedden, amely egyebek között megtiltja a házasságon kívüli nemi kapcsolatot az indonéz állampolgároknak és az országba látogató külföldieknek – írja az MTI.

Edward Hiraeij emberi jogi miniszterhelyettes közölte: a törvény egy éven belül biztosan nem lép hatályba, mert sok végrehajtási jogszabályt is el kell fogadni hozzá.

Az új törvénynek az AP hírügynökség birtokába jutott példánya szerint a házasságon kívüli szexuális együttlét egy év börtönnel, a házasságon kívüli együttélés pedig hat hónap börtönnel büntethető. Ezen bűncselekmények gyanújával csak az érintett hozzátartozójának rendőrségi feljelentése alapján lehet eljárást indítani.

A fogamzásgátlás népszerűsítése és az istenkáromlás is törvénytelen lesz az új törvénykönyv szerint, sőt visszaáll a hivatalban lévő elnök és az alelnök, az állami intézmények és a nemzeti ideológia megsértésének tilalma is. A hivatalban lévő elnököt érő sértésről csak ő maga tehet feljelentést, és a cselekmény akár háromévi börtönbüntetéssel is sújtható.

A törvénykönyv az abortuszt bűncselekménynek minősíti, de kivételeket tesz az életveszélyes egészségi állapotú anyák és a nemi erőszak esetében, feltéve, hogy a magzat 12 hetesnél fiatalabb.

Több jogvédő csoport kifogásolt néhány cikkelyt, mert szerintük azokat túlságosan általánosan és homályosan fogalmazták meg, továbbá arra is figyelmeztettek, hogy az új törvénykönyv “normális emberi tevékenységeket” is büntet, ezenkívül veszélyeztetheti a véleménynyilvánítás szabadságát és a magánélethez való jogot.

A parlament heves vita végén megállapodott abban, hogy ne szerepeljen a törvénykönyvben a muszlim szervezetek által követelt cikkely a homoszexualitás büntethetőségéről. Néhány szószóló ezt az ország LMBTQ-közösségének győzelmeként üdvözölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik