Nagyvilág

Először lesz női elnöke Szlovéniának

Aleaj Beno / ANADOLU AGENCY / AFP
Aleaj Beno / ANADOLU AGENCY / AFP

A hivatalos részeredmények alapján biztosnak mondható, hogy a függetlenként induló baloldali Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztás második fordulóját. Ő lesz az ország első női elnöke.

A szlovén választási bizottság által 97 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott második fordulóban a balközép pártok által támogatott Musar a szavazatok 54 százalékát, míg a szintén függetlenként induló jobboldali Anze Logar volt külügyminiszter a voksok 46 százalékát szerezte meg. A központi választási bizottsághoz még nem futottak be a külföldön leadott szavazatok, de ezek a voksok érdemben már nem befolyásolhatják az eredményt, ezért biztosra vehető Pirc Musar győzelme, amivel

a szlovénok nemet mondtak a miniszterelnökségből idén tavasszal távozni kényszerült, Janez Jansa jelöltjére. A választási bizottság adatai szerint a második fordulóban a szavazásra jogosultak 52,13 százaléka, mintegy 855 ezer ember járult az urnák elé, valamivel több, mint az első fordulóban.

Musar programjában az egészségügyi és nyugdíjrendszer reformja, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint a biztonság- és védelempolitika szerepel.

Az 54 éves Musar pályafutását újságíróként kezdte. Hat évig dolgozott a szlovén közszolgálati televíziónál, majd további öt évig Szlovénia legnagyobb kereskedelmi csatornájánál, a POP TV-nél. Tudását később a CNN-nél és a BBC-nél kamatoztatta. 2001-től gazdasági vizekre evezett, két évig vezette Szlovénia akkoriban legnagyobb pénzügyi társaságának, az Aktiva Groupnak a kommunikációs osztályát. 2003-ban csatlakozott a legfelsőbb bírósághoz. 2004-ben a szlovén parlament, Janez Drnovsek egykori elnök javaslatára információs biztosnak nevezte ki, majd 2009-ben további öt évre újraválasztották. 2014-ben ügyvédi irodát nyitott, azóta ügyvédként dolgozik. Számos nemzetközi szervezetnek volt tagja és elnöke, fő területe a médiajog és általában az emberi jogok.

Az ország új államfője várhatóan december 23-án teszi le az esküt.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik