Az iráni állami televízió csütörtökön bemutatott egy videót, amelyben egy francia házaspár beismerte, hogy a francia szolgálatok nevében járt el a hetek óta súlyos zavargásokkal küzdő nyugat-ázsiai országban. A párt még májusban vették őrizetbe „kémkedés” vádjával – számolt be a Reuters.
A francia külügyminisztérium az esetet a „legrosszabb diktatórikus rezsimek” gyakorlatának nevezte, és határozottan tagadta, hogy a két fogvatartott a francia hírszerző szolgálatok tagjai volnának.
Az iráni hírszerzési minisztérium még májusban közölte, hogy letartóztattak két európait, akik állítólag „bizonytalanságot” szítottak Iránban. Franciaország már akkor elítélte letartóztatásukat, és Cecile Kohler és Jacques Paris azonnali szabadon bocsátását követelte. Kohler az United Against Nuclear Iran (UANI) nevű nonprofit szervezet honlapja szerint egy francia állampolgárságú tanár, aki állítólag a legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség vezetője Franciaországban, Paris pedig a férje vagy élettársa. A párt idén május 11-én vették őrizetbe. Másnap a francia szakszervezeti szövetség közölte, hogy a pár húsvéti vakációra érkezett Iránba.
Az International Federation for Human Right és a londoni székhelyű Justice for Iran 2020-as közös jelentése szerint az iráni állami média az elmúlt tíz évben több mint háromszázötvenöt kényszervallomást sugárzott. Irán ugyan rendre visszautasítja az ilyen vádakat, de tény, hogy az állami médiájuk gyakran sugároz állítólagos gyanúsítotti vallomásokat politikailag kényes ügyekben.
Irán a múlt hónapban azt is közölte, hogy kilenc európait tartóztattak le a zavargások során, amelyek egy fiatal nő gyanús körülmények között bekövetkezett halála miatt indultak el. A 22 éves Mahsza Amini bűne feltételezhetően az volt, hogy nem a szigorú szabályoknak megfelelően hordta a hidzsábot, vagyis a nők számára Iránban kötelező viseletként előírt fejkendőt.
„A francia biztonsági szolgálatnál az a célunk, hogy nyomást gyakoroljunk az iráni kormányra” – mondta Jacques Paris a videóban. A másik fogvatartott, Kohler a videóban azzal vádolta meg önmagát, hogy az iráni iszlamista rendszer megdöntésének előkészítése érdekében érkezett az országba.
Ezeknek a kényszer alatt kihúzott állítólagos vallomásoknak nincs alapjuk, és nem indokolják az önkényes letartóztatásokat
– közölte Anne-Claire Legendre francia külügyi szóvivő egy szokatlanul kemény hangvételű nyilatkozatban.
Négy francia állampolgárt börtönöznek be Iránban, Franciaország pedig azt vizsgálja, hogy egy másikat letartóztathattak-e az országos tüntetések során. Irán a múlt hónapban közölte, hogy kilenc európait tartóztattak le a zavargások során.
Az iránban hetek óta tartó országos tüntetések széles körű nemzetközi támogatást élveznek a nyugati országok részéről. A Reuters szerint ez késztethette Teheránt arra is, hogy az Egyesült Államokat és Izraelt megvádolja: a zavargások kihasználásával próbálják destabilizálni az Iszlám Köztársaságot.