A következő élő közvetítés része Oroszország illegitim módon magához csatolt négy ukrán régiót

Az oroszok szerint felmenthetik a Limanban rekedt csapatokat

AFP
AFP

Az orosz hadseregnek sikerül megállítania az ukrán előrenyomulást a donyecki régióban lévő Limannál, a város környékére erősítés érkezik – közölte a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség péntek délután tudósítóinak helyszíni jelentésére hivatkozva. A hírügynökség szerint a Limanba szállított utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú Torszke község az orosz erők kezén van, az elfoglalására indított támadást a falutól északra megállították.

Vitalij Kiszeljov, a szakadár Luhanszki Népköztársaság belügyminiszter-helyettese ezt megelőzően a Telegram-csatornáján azt írta, hogy az orosz és szakadár „szövetséges erők” nehéz harcot vívnak „Krasznij Limanban”, ahol az ukrán erőket a légierő és a tüzérség támadja. Azt is közölte, hogy négy harci taktikai csoport vesz részt a város blokádmentesítésére irányuló műveletben – írta az MTI.

A stratégia jelentőségűnek tartott Liman városát teljesen körbevették az ukrán erők, a környező települések többségét pedig visszafoglalták.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik