„A terrorizmus definíciójáért folytatott küzdelem néha éppolyan nehéz, mint a terrorizmus ellen folytatott harc” – írta egy korábbi tanulmányában Boaz Ganor, az izraeli székhelyű International Institute for Counter-Terrorism (Nemzetközi Terrorelhárítási Intézet) alapító igazgatója. Ez a megállapítás jól mutatja, hogy sokszor nem egyszerű elkülöníteni, ki a terrorista, ki a szabadságharcos, és hogy valójában milyen csoportokat és mi alapján lehet terrorszervezeteknek nevezni, illetve melyeket nem.
Az utóbbi hetekben, hónapokban több olyan esemény is történt, amelyek ismét a nemzetközi terrorizmusra irányították a figyelmet. Augusztus elején egy libanoni származású, New Jersey-i illetőségű fiatalember, a 24 éves Hadi Matar több késszúrással megsebesítette Salman Rushdie-t, az ismert, indiai származású írót, akire még 1989-ben mondott ki bárki által végrehajtható halálos ítéletet az iráni iszlamista állam akkori vezetője, Ruhollah Homeini. Hadi Matar a jelek szerint magányos elkövető volt, a nyomozók egyelőre nem tudták egyetlen olyan terrorszervezethez sem kötni, melynek köze lehetne a gyilkossági kísérlethez. Maga a támadás ugyanakkor több aspektusból is terrorcselekményre emlékeztet.
Július végén a nemzetközi terrorizmus elleni harc egyik fontos állomása volt, hogy az Egyesült Államok egy különleges körülmények között végrehajtott dróntámadással kabuli házának erkélyén kivégezte Ajmán az-Zaváhírit, az al-Káida vezetőjét. Ő volt az egyik legveszélyesebb terrorista, akinek több ezer ártatlan civil élete szárad a lelkén, szakértők egybehangzó véleménye szerint ugyanis a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményekkel összefüggésben nagyobb felelősség terheli, mint az al-Káidát korábban vezető, nála sokkal inkább ismert Oszama bin-Ládent.
Az már nem újdonság, hogy az Egyesült Államok egy idegen/ellenséges ország területén egy elképesztően pontos high-tech eszközökkel kivitelezett akcióban úgy csap le egy terrorszervezetnek tekintett alakulat vezetőjére, hogy közben ártatlan civilek nem válnak áldozattá. 2020 januárjában az Egyesült Államok a július végihez nagyon hasonló körülmények között végezte ki Irakban az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda – lényegében a karhatalom – parancsnokát, Kászim Szulejmánit. Az Amerikai Egyesült Államok ezt azért is tehette meg, mert azon három ország közé tartozik, amelyik az iráni forradalmi gárdát terrorszervezetnek tekinti. Az akcióra Donald Trump akkori elnök adott utasítást.
A perzsa történeti hagyományban mélyen gyökeredzik a mártírkultusz, amely a síita iszlám korai hagyományaira vezethető vissza. Ennek megfelelően az iráni kormány terrorizmusnak minősítette a tábornok meggyilkolását, és arányos válaszcsapást helyezett kilátásba, igaz, ezt a mai napig nem váltotta be.
Az al-Káida-vezér esete teljesen más. Ajmán az-Zaváhíri személyét illetően valószínűleg széles körű konszenzus van arról, hogy a korábban elkövetett rémtettei mellett is súlyos fenyegetést jelentett a világnak – legfőképp a Nyugatnak.
Mi a terrorizmus, kik a terroristák?
Az, hogy kiket, illetve milyen szervezeteket tekintünk széles körben terroristáknak, nagyrészt a körülményektől függ. Ebben szerepet játszanak a nagyhatalmi döntések éppúgy, ahogy a nyilvánosság. Európában a terrorizmus kifejezést leginkább a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kötötték össze a szélsőséges iszlamista és dzsihádista mozgalmakkal. A nyugat-európai nyilvánosságban a terrorizmus fogalmához korábban sokkal inkább olyan szélsőbaloldali politikai mozgalmak kapcsolódtak, mint az NSZK-ban a Vörös Hadsereg Frakció, vagy a francia kommunista-anarchista Action directe, illetve az olasz Vörös Brigádok. A szélsőséges nacionalista terrorszervezetek között említhető az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), amely a törékeny észak-írországi békét meghozó, 1998-as nagypénteki egyezményig fejtette ki a terrorizmus fogalomköre alá tartozó tevékenységét. Ehhez valamennyire hasonló volt az ETA, baszk szeparatista terrorszervezet Spanyolországban, ami nem is olyan régen, 2018-ban jelentette be a feloszlását.
Noha a terrorizmus a leggyakrabban használt politikai fogalmak egyike, és a vonatkozó szakirodalom is több mint 200 különböző meghatározását ismeri, a terrorizmusra valójában soha nem létezett mindenki által elfogatott, egységes definíció. Ez azt jelenti, hogy több évtizednyi küzdelem és dollár-százmilliárdok elköltése után továbbra sem sem világos, pontosan mi ellen is folyik a harc. Ahogy az sem, pontosan kik nevezhetők terroristáknak és kik nem. A terrorizmus meghatározásában ugyanakkor vannak igen gyakran visszatérő elemek. Például:
- előre megfontoltan alkalmaz erőszakot civilek és egyéb nem háborús célpontok ellen,
- szélesebb körben akar kiváltani megfélemlítő és destabilizáló hatást,
- a legtöbb esetben politikai célok elérése érdekében lép fel,
- és fontos eszköze az államra és társadalomra gyakorolt nyomás.
A terrorizmusnak mint kifejezésnek a másik fontos aspektusa, hogy nemcsak leíró jellegű, hanem értékítéletet is tartalmaz. Magyarul: ha valakit terroristának nevezünk, egyúttal rossznak vagy gonosznak is bélyegezzük. Ez pedig az egyik fontos akadálya annak, hogy a különböző államok és államszövetségek – amelyek többnyire politikai érdekek mentén döntenek – egyetértésre jussanak a terrorizmus kérdésében.
Ellentmondásos példák
Az olyan szervezeteket, mint a Szíriai Kurd Demokratikus Unió Pártját (PYD) vagy a szintén kurd hátterű, Népvédelmi Egységeket (YPG) Törökország például terrorszervezeteknek minősíti. Ezek azonban egyúttal az Egyesült Államok fontos szövetségesei voltak az Iszlám Állam ellen folytatott harcban. Az USA szerint a nyugati világ részint épp ennek a két szervezetnek köszönheti, hogy – ha csak időlegesen is, de – megszabadult az Iszlám Állam által jelentett terrorfenyegetéstől. Törökország viszont ragaszkodik ahhoz, hogy ezek terrorszervezetek.
Miután az orosz–ukrán háború miatt Finnország és Svédország is kifejezte, hogy csatlakozna a NATO-hoz, Törökország feltételül szabta, hogy a két északi állam olyan kurd politikai menekülteket adjon ki nekik, akiket a török állam terroristákként tart számon. Az erről szóló megállapodás formálisan meg is született, de mivel a NATO államain belül sincs egyetértés arról, hogy kik a terroristák és melyek a terrorszervezetek, ezért elhúzódó tárgyalásokra lehet számítani.
A török állami média rendszeresen számol be arról, hogy jelentősebb számban semlegesítettek „terroristákat” akikről azonban rendre kiderül, hogy olyan kurd ellenállók, akiknek legalább egy részére a világ Törökországon kívüli részén éppen a terrorizmus elleni harcban szövetségesként tekintenek.
Az ellentmondásos példák sora tovább bővíthető. Noha Oroszország valóban igen tevékenyen kiveszi a részét a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemből, számos példa akad rá, hogy a fogalmat politikai fegyverként használja az orosz állam. Januárban például Vlagyimir Putyin legismertebb ellenlábasa, az előbb megmérgezett, majd bebörtönzött Alakszej Navalnij és több munkatársa is felkerült egy olyan listára, amelyen Oroszországban terroristának tekintett személyek szerepelnek.
Mitől lesz valami terrorszervezet?
Erről alapvetően az egyes országok kormányai illetve államszövetségek döntenek különböző, többnyire nehezen átlátható kritériumok alapján. Az ENSZ mellett számos ország önállóan is vezet ilyen listákat, így külön jegyzéke van a terrorszervezetekről az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Ukrajnának, Kínának, Ausztráliának, Indiának, Kanadának, Nagy-Britanniának, Iránnak, Izraelnek, Sri Lankának, de még olyan országoknak is, mint Kirgizisztán és Kazahsztán. Az Európai Unió szintén vezet ilyen listát.
Lapunk levélben megkereste a Terrorelhárítási Központot (TEK), hogy megtudjuk, vannak-e Magyarországnak nyilvános listái a terrorszervezetekről és terroristákról, de válaszul csak az Európai Unió által összeállított, félévente frissülő jegyzéket küldték el. Ebből arra lehet következtetni, hogy a nemzeti szuverenitás szélesítésének sokat emlegetett igénye erre a területre nem terjed ki, vagyis Magyarország ebben a kérdésben inkább „Brüsszelhez” igazítja az álláspontját.
A téma szempontjából emlékezetes viszont a magyar állam által meghurcolt szíriai menekült, Ahmed H. esete, aki a 2015-ös menekültválság idején a röszkei határátkelő közelében randalírozott, amiért később terrorizmus vádjával ítélte el a bíróság. Ahmed H. később maga is beperelte a magyar kormányt, amiért az egyik „nemzeti konzultációban” nevesítve szerepeltették. Az ő esetéről részletesen korábban itt írtunk:
Hogy a terrorszervezeteket tartalmazó jegyzékek főbb jellemzőit bemutathassuk, három listát választottunk ki:
- az USA külügyminisztériumának külföldi terrorszervezeteket tartalmazó jegyzékét,
- az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság hasonló listáját,
- valamint az Európai Unió hivatalos terrorszervezeti jegyzékét.
A legtöbb szervezetet ezek közül az amerikai tartalmazza: összesen hatvannyolcat. Ezzel szemben az oroszok listáján harmincöt, az Európai Unióén pedig mindössze huszonegy szervezet szerepel jelenleg.
Úgy tűnik, hogy az amerikaiak, az oroszok és az Európai Unió még a legismertebb szervezetek vonatkozásában is csak részben értenek egyet abban, hogy melyeket kell közülük terrorszervezeteknek tekinteni. A magyarul leegyszerűsítve csak Iszlám Államként elmegetetett Iraki és Levantei Iszlám Állam például ugyan mindhárom listán szerepel, ahogy az al-Káida is, ám a listák közötti azonosságok így is korlátozottak, tekintve, hogy az összeállítás kritériumai eltérnek.
Az iráni hatalom által támogatott, de libanoni központtal működő Hezbollah például teljes szervezetként a három közül csak az amerikaiak listáján szerepel, az EU csupán a Hezbollah katonai szárnyát tartja nyilván terrorszervezetként, Oroszország viszont egyiket sem. Szintén figyelemre méltó, hogy az Afganisztánt jelenleg kormányzó militáns iszlamista mozgalmat, a Talibánt a három vizsgált lista közül csak az orosz minősíti terrorszervezetnek, de sem az Európai Unió, sem pedig az Egyesült Államok nem érezte úgy, hogy terrorszervezetként kellene nyilvántartani. Az izraeli Gázai övezetet kormányzó palesztin Hámászt mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok terrorszervezetnek minősíti, de Oroszország nem. És így tovább.
Hogy a különböző szervezetek mi alapján minősülnek terrorszervezetnek az egyik országban, és a másikban mi alapján nem, nyilván számos okra vezethető vissza. A 24.hu által megkérdezett szakemberek szerint ez leginkább a körülmények együttállásának függvénye. A listára való felkerülésnek külpolitikai és belpolitikai okai egyaránt lehetnek, de a szélsőséges vagy militáns szervezetek természetes evolúciója is hozzájárulhat egy-egy döntés meghozatalához. Ha egy szélsőséges szervezet elveszíti a finanszírozási kereteit, akkor előbb-utóbb elsorvad, illetve felszámolja önmagát. Ugyanez igaz akkor, ha egy szervezetet belső konfliktusok szabdalnak szét, illetve ha a tagjai, vezetői kiöregednek.
A terrorszervezeti besorolás, illetve annak megtagadása gyakorta külpolitikai motivációkra vezethető vissza. Jó példa erre a Hezbollah esete, amelyet az Egyesült Államok elég korán, már 1997-ben terrorszervezetnek minősített, ám az európai országok – főként a Libanonnal fenntartott jó kapcsolat miatt – ezt igyekeztek minél tovább elodázni. Németország önállóan például csak 2020-ban ismerte el terrorszervezetként a Hezbollahot.
Vannak azonban olyan példák is, amelyek még szemléletesebben mutatják meg a terrorszervezeti listák esetlegességét. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárdát, amely a nyugat-ázsiai ország karhatalmi szervének is tekinthető, csak az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Bahrein tekinti terrorszervezetnek. Az Iráni Iszlám Köztársaság viszont válaszul 2018-ban a saját listáján felvette a terrorszervezetek közé az USA védelmi minisztériumának Központi Parancsnokságát (CENTCOM). Szintén különös példa az Iráni Népi Mudzsahedek Szervezete, amely az utóbbi évtizedekben az iráni iszlamista állam vezető disszidens ellenzéki erejeként igyekszik feltüntetni magát. Ezt a szervezetet az USA a Hezbollahhal közel egy időben, 1997-ben minősítette terrorszervezetnek, de már 2012-ben lehúzta a listájáról. Ugyanezt a szervezetet az EU 2002-ben rakta fel a hivatalos listájára, de már 2009-ben le is húzta onnan.
Terroristák és „szélsőséges szervezetek” Oroszországban
Oroszországban hatványozottan igaz, hogy a terrorizmussal összefüggő besorolások igen erősen ki vannak szolgáltatva az aktuális belpolitikai érdekeknek.
Öt évvel ezelőtt történt, hogy Oroszország távol-keleti részén, Blagovescsenszk város bírósága megnézte a Kill The Cosmonauts című szatirikus klipet, amely űrkalandorok meggyilkolását javasolta a „mennyország megközelítéséért”. Az eredmény egyáltalán nem volt mulatságos. A bíróság megállapította, hogy az Ensemble Of Christ The Saviour And Crude Mother Earth nevű hardcore-punk banda videója „szélsőséges anyagnak” minősül. A videót egy 2002-es orosz törvény alapján betiltották, és felvették a tiltott anyagok szövetségi feketelistájára.
2021-ben a orosz állam által szélsőségesnek tartott anyagok feketelistája közel 5200 elemet tartalmazott, köztük egyes Biblia-forrásokat, az Orosz Ortodox Egyházból kiszakadt vallási csoportok által készített videókat, de például a Mein Kampfot is.
A 2002-es, a szélsőséges tevékenységek elleni küzdelemről szóló szövetségi törvényt kifejezetten a terrorizmus elleni küzdelem jegyében alkották meg, miután az orosz hatalom eldöntötte: végleg leszámol minden szeparatista törekvéssel az észak-kaukázusi régióban. Ezt az elhatározást az is segítette, hogy a 2000-es évek elején Moszkvában és világszerte is elég gyakoriak voltak a terrortámadások. Noha a törvénynek egyértelműen az olyan militáns iszlamisták voltak a célpontjai, mint az al-Káida, ma már ezektől eltérő célokra is alkalmazzák. A 2011–2012-es kormányellenes tüntetések után, amelyeket részben Navalnij szervezett, a kormány elkezdte a szélsőséges szervezetek elleni törvényeket más vallási csoportok ellen fordítani. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Jehova Tanúival szembeni eljárások voltak: az egyháznak több mint 250 tagját bebörtönözték.
Oroszország „terrorizmusellenes” küzdelmeinek újabb fordulópontját jelentette idén március 21-én, hogy moszkvai Tverszkoj Bíróság az Orosz Legfőbb Ügyészség kérelmének helyt adva „szélsőséges szervezetté” minősítette a Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyavállalatát, a Metát.
A terrorizmus és a szélsőségesség vádja ugyanakkor az oroszországi gyakorlatban fogalmilag valamennyire összemosódik. A Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK) hivatalos jegyzékében a Meta és a fentebb említett Jehova Tanúi, illetve Navalnij szervezete sem szerepelnek, ahogy az orosz legfelsőbb bíróság által augusztus elején terrorszervezetnek minősített ukrajnai, szélsőjobboldali Azov ezred sem. Mindeközben az orosz hatóságok ezernél is több személyt és szervezetet minősítenek szélsőségesnek vagy terroristának. Az idén februárban Ukrajna ellen indított orosz invázió egyik sürgető ürügyeként is azt említették, hogy a Donbászban ukrán terroristák tartják rettegésben az oroszajkú lakosságot.
