Kicsiben mutatkozott meg a gyorsan változó világpolitikai helyzet az Egyensúly Intézet és a NATO közös szervezésű keddi kerekasztalán: a rendezvényt még az ukrajnai háború kezdete előtt kezdték el szervezni, azóta pedig már elfogadták a NATO új stratégiai tervét, Svédország és Finnország hirtelen jött csatlakozási kérelmét, Ukrajna pedig több hónap után fordulatot ért el a fronton. Ezzel a kiszámíthatatlansággal együtt a konferencia résztvevői igyekeztek most megjósolni a transzatlanti együttműködés jövőjét és azt is, hogy mire számíthatunk Közép-Európában.
A bankok nem állítják meg a tankokat
Nem volt váratlan az ukrajnai invázió okozta változás a geopolitikában, de attól még egészen új helyzetről van szó – jelentette ki Petr Lunak, a NATO Nyilvános Diplomácia részlegének igazgatóhelyettese, röviden ismertetve a NATO nyáron elfogadott új stratégiai tervezetét, amelyben Oroszországot fenyegetésként, Kínát pedig kihívásként tüntették fel. Kiemelte, hogy a katonai szövetség célja, hogy Ukrajna át tudja alakítani a szovjet múltú hadseregét egy modernebb katonai alakulattá, hozzátéve, hogy ebben sosem látott segítséget nyújt a NATO anélkül, hogy katonákat küldene Ukrajna területére.
A legfontosabb tennivalók most, tette hozzá, hogy fennmaradjon Ukrajna joga az önvédelemre, legyen a NATO-nak közös védelmi stratégiája, illetve hogy megerősítsék a NATO keleti határvidékét.
Amit most látunk, az egy alapvető elmozdulás a hidegháború utáni érától,
jelentette ki Lunak, megjegyezve azt is, hogy a berlini fal ledöntése után jó ötlet volt a liberális idea kiterjesztése, ez azonban instabilitást is magával hozott, amelyet most kezelni kell, amellett, hogy a legnagyobb stratégiai kihívás Kína felemelkedése, a technológiai változás, illetve a klímaváltozás.
Max Bergmannt, a világ egyik vezető külpolitikai agytrösztjének, a Center for Strategic & International Studies Európáért felelős igazgatóját az utóbbi egy hét ukrajnai eseményei, az oroszok területvesztése Amerika elhibázott iraki stratégiájára emlékeztették, az USA hosszú évekig tartó, érdemi eredmény nélkül zárult háborúskodására.
Oroszország helyzetét hihetetlenül kilátástalannak látja és szerinte az oroszok most egy katonai katasztrófa közepén vannak. Úgy véli, az egyetlen megoldás a tömeges mozgósítás lenne, ami viszont az orosz lakosság körében keltene hatalmas felháborodást. A szankciókkal kapcsolatban Bergmann kijelentette:
Az már a háború kezdetekor is egyértelmű volt, hogy a bankok nem állítják meg a tankokat, de azt megakadályozhatják, hogy új tankok készüljenek.
Kifejtette, hogy Oroszországnak több ezer járművet és rakétát kell pótolnia, amelyhez nyugati alkatrészekre is szükség van. Ez elvileg megoldható lenne a feketepiacról, azonban most a nyugati országok is éberebbek, Kína pedig nem sietett olyan mértékben Vlagyimir Putyin segítségére, mint amennyire lehetősége lett volna rá. Bergman ugyanakkor megemlített egy másik szempontot is: az orosz hadigépezet nem bizonyult elég hatékonynak, a háború elhúzódása pedig az orosz védelmi szektornak is nagyon rossz reklám – ki akarna ezek után orosz technológiát venni?
Bergmann szerint az orosz elnöknek egyetlen lehetősége van arra, hogy csökkentse az arcveszteséget, ez pedig az, hogy ki kell szállnia a háborúból.
Szemerkényi Réka volt washingtoni nagykövet, az amerikai International Republican Institute vezető szakértője arról beszélt, hogy Oroszország stratégiailag jelentőset veszített, pedig az elmúlt évtizedekben nagyon sok pénzt fektettek nyugat-európai intézményekbe, sőt, focicsapatokba is. Most azonban át kell gondolni az oroszok szerepét a világban. A beszélgetések során rendre előkerült Kína is, és Szemerkényi megjegyezte, hogy ugyan Kína – és India – sem ítélte el nyíltan a háborút, az orosz invázió ellentétes Kína stratégiai céljaival, így nem érdeke a segítség.
Hozzátette, hogy egy másik szláv nemzetség árulása, a gyűlölet és az egzisztenciális fenyegetettség megjelenése azt is jelenti, hogy véget ér a pánszlávizmus ideája, a mostani helyzet pedig több generáción keresztül meg fogja határozni, hogy ki számít Ukrajna barátjának, és ki ellenségének. „A hidegháború utáni korszak és a stratégiai konfrontációk közötti aranykorszak véget ért” – mondta.
A miniszterelnök politikai igazgatói irodáját vezető helyettes államtitkár, Ugrósdy Márton szerint Magyarországot és a NATO-t nem fenyegeti a közvetlen orosz támadás veszélye, ezzel együtt fontos a katonai szövetség megerősítése, illetve a keleti határszakasz aktivizálása. Megjegyezte, hogy a gazdaság szempontjából igen nehéz helyzetben vagyunk, hiszen épphogy kilábaltunk a pandémiából, máris jött egy újabb gazdasági válság, emiatt pedig az Oroszországgal szembeni szankciókat is át kellene gondolni, hogy azok igazodjanak a megváltozott helyzethez.
Nincs arra mód, hogy visszatérjünk a háború előtti status quóhoz,
jelentette ki Rácz András biztonságpolitikai szakértő, a Német Külpolitikai Társaság külső szakértője, megjegyezve, hogy folyatódni fog a poszt-szovjet térség széttöredezése. A szankciók viszont még igazán be sem ütöttek Oroszországnak, az majd a kőolajjal kapcsolatos intézkedések decemberi és februári beizzítása után várható. Rácz azonban nem számít arra, hogy egy esetleges Putyin-bukás esetén rögtön a demokratikusabb berendezkedés felé indulna el Oroszország, mert az elit ugyanaz maradna.
Elkezdődött az újabb hidegháború
A második panelbeszélgetés fókuszában a legfrissebb NATO-bővítés szerepelt. Minna Laajava, a finn külügyminisztérium biztonságpolitikai és válságkezelési főosztályának igazgatója az elmúlt fél évet történelmi jelentőségűnek nevezte Finnország számára, hiszen villámgyorsan döntöttek a csatlakozási szándékról, amelyet aztán el is fogadtak. 24 ország már ratifikálta az erről szóló szerződést, Magyarország még nem, de meg kell jegyeznünk, hogy ez annak is betudható, hogy a parlament nyári szüneten volt.
Annak ellenére, hogy Finnország eddig semleges volt katonai szempontból, már jó ideje voltak közös projektjei a NATO-val, és bár a csatlakozási szándék bejelentése egybeesett a háború kitörésével, Laajava szerint nem a fokozódó orosz fenyegetés, hanem a megváltozott európai biztonság miatt látták szükségét, és miután a lakosság mintegy 80 százaléka támogatta a szándékot, demokratikus döntés született. Elmondta azt is, hogy
A másik friss csatlakozó ország, Svédország képviseletében Dag Hartelins vett részt a beszélgetésben, aki a finnekhez hasonló álláspontot képviselt, annyival egészítve azt ki, hogy a svéd hadsereg tengeralattjárói, légiereje és jelentős hírszerzési gyakorlata nagyban hozzájárulhat majd a NATO sikereihez.
Marcin Zaborowski, a GLOBSEC biztonságpolitikai think-tank politikai igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Finnország és Svédország csatlakozásával a Balti-tenger szinte a NATO belső tengerévé válik, ami hatalmas előrelépés, a két új tag pedig Lengyelországgal és a balti államokkal jelentős hadi erőt fognak képviselni.
A NATO most ugyanolyan fontos, mint a hidegháború alatt, mert most egy újabb hidegháború zajlik,
Ezt már Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) igazgatója mondta, aki szerint Oroszország nem a Szovjetunió, Putyin pedig nem Brezsnyev, merthogy Brezsnyev kiszámíthatóbb volt. Gyarmati szerint a háború kitörése az európai és világtörténelem szempontjából is fordulópont, ugyanakkor nem Oroszországot, vagy Kínát tartja a legnagyobb veszélynek, hanem azt, hogy a nyugati sajtó és közvélemény belefáradt a háborúba, és egyre több az olyan hang, amely – az orosz propaganda segítségével – azt mondja, hogy ideje lenne a belügyekre figyelni.
A szakértő Közép-Európával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a régió földrajzi elhelyezkedéséből adódóan fontos szerephez jutott, ugyanakkor nem szabad homogén egységként kezelni, lásd Magyarország és Lengyelország kapcsolatát, amelyre rányomja bélyegét az Oroszországgal való viszonyuk.
Ezzel egyetértett Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa is, aki szerint egyre kisebb lesz a tér manőverezni Európa és Oroszország között, és aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a közép-európai országokban felerősödött az Amerika-ellenesség is.
Hiányzó Fidesz
A harmadik panelbeszélgetés során kicsit beköszöntött a magyar valóság, ugyanis a szervezők hiába hívtak meg kormánypárti politikusokat, más elfoglaltságra hivatkozva nem jelentek meg, így a parlament honvédelmi bizottságának két alelnöke, Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László György (Jobbik) képviselte a politikusi álláspontot. Harangozó beszédében megjegyezte, hogy a NATO álláspontjával ellentétben a magyar kormány nem tekinti az egész országot érintő kérdésnek a védelmi döntéseket, ugyanis novembertől kezdve abba csak a miniszterelnöknek lesz beleszólása, a parlament felhatalmazása nélkül.
Lukács némileg finomítva a helyzetet megjegyezte, hogy Magyarországnak szüksége van egy erős védelmi stratégiára, attól függetlenül, hogy ki van kormányon, azt azonban hozzátette, hogy a honvédelmi bizottság egyszer sem vette napirendre a közös európai stratégiát és a honvédelmi miniszter meghallgatásán sem esett szó róla.
Demkó Attila az, MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának Geopolitikai Műhely vezetőjétől azonban a hallgatók betekintést nyerhettek a kormány álláspontjába, ugyanis előhozta a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetét Ukrajnában. A GLOBSEC igazgatója azonban erre úgy reagált, hogy más országoknak is vannak kisebbségei Ukrajnában, például a lengyeleknek, ők mégis félre tudták tenni a nézeteltéréseiket a háború idejére.
