Nagyvilág

Luxuscikkekre költötte az özvegyektől és árváktól lopott pénzt az amerikai sztárügyvéd és felesége

Rich Polk / Getty Images for Ketel One Botanical
Rich Polk / Getty Images for Ketel One Botanical
Thomas Girardit azzal vádolják, hogy több mint húsz éven keresztül lopta meg saját ügyfeleit, köztük a 2018-as indonéz repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak családjait. Az ügyben azonban nem csak ő, hanem a valóság showban szereplő felesége is nyakig benne van.

Mindenki tudja, hogy én egy 1 millió dolláros gyémánt vagyok,

énekli angolul Xxpen$ive (Expensive, azaz Drága) című dalában Erika Girardi, művésznevén Erika Jayne amerikai énekesnő. A 2017 februárjában megjelent szám gyakorlatilag semmi másról nem szól, mint arról, hogy Jayne milyen luxusban él és mindenki irigyli érte.

Viszont ha előre ugrunk öt évet az időben, már egészen más a helyzet: 2022 június végén ugyanis egy szövetségi bíróság arra kötelezte Jayne-t, hogy mondjon le egy pár gyémánt fülbevalóról, amelyet 2007-ben 750 ezer dollárért vásároltak, de most már körülbelül 1,4 millió dollárt ér. A bíróság azután döntött így, hogy kiderült, Jayne férje, Thomas Girardi mintegy 20 éven keresztül károsította meg különböző balesetek áldozatait vagy azok családját, akiket kártérítési perekben is képviselt, legalább 101 millió dolláros (39 milliárd forintos) tartozást felhalmozva.

Sztárügyvéd, celebfeleség

A kezdetben orvosi műhibaperekre szakosodott Thomas Girardi az Egyesült Államok egyik leghíresebb ügyvédje, aki Ed Masryvel együtt képviselte Erin Brockovichot, azt a három gyermekét egyedül nevelő anyát, aki a 90-es évek elején az egészséget veszélyeztető természetkárosítás miatt beperelte a PG&E nevű energetikai óriást és nyert. Az esetből film is készült Julia Roberts Oscar-díjat érő főszereplésével. Az akkor az ötvenes éveiben járó Girardi nevét az egész ország megismerte és számos kártérítési pert nyert meg az ügyfeleinek és ő volt az első bírósági védőügyvéd, akit beválasztottak a Kaliforniai Igazságügyi Tanácsba, de 2019-ben felkérést kapott arra is, hogy az állam kormányzója által kinevezni kívánt bírák szűrésében részt vegyen.

Girardi 1964-ben nősült először, 1983-ban másodszor, majd 2000-ben harmadszor, amikor 60 évesen elvette az akkor 28 éves Erikát. Elmondásuk szerint egy Los Angeles-i étteremben ismerkedtek meg, ahova Girardi rendszeresen járt és ahol Jayne pincérnőként dolgozott. A nő életrajzi könyvében azt írta, hogy a következő néhány évben odaadó háziasszonyként és feleségként viselkedett, de egy idő után többre vágyott, így popkarrierbe kezdett, első dala, a Roller Coaster 2007-ben jelent meg és Billboard egyik slágerlistájának élére is felkerült.

2015-ben Jayne csatlakozott a Real Housewives of Beverly Hills (Beverly Hills-i feleségek) című valóság show stábjához és onnantól kezdve a nézők bepillantást nyerhettek a Girardi-házaspár magánéletébe. Jayne a kezdetektől fogva azzal kérkedett, hogy még Beverly Hills-i szemmel nézve is elképesztő luxusban élnek: Erika gardróbja tömve volt a leghíresebb dizájnerek ruháival és cipőivel, drága ékszerekkel – beleértve a másfél millió dollárt érő fülbevalót –, valamint a nap 24 órájában, az év minden napján a rendelkezésére állt egy stylistból, sminkesből és fodrászból álló csapat, amely havonta 40 ezer dollárjába, akkori áron számolva 10 és fél millió forintba került. Utazásaikhoz a saját két magánrepülőjüket használták, az egyiket a rövidebb, belföldi utakhoz, a másikat a nemzetközi, tengerentúli nyaralásokhoz.

Joe Scarnici / Bravo / NBCU Photo Bank / Getty Images Erika Jayne a Real Housewives of Beverly Hills egyik adásában.

Jayne a tévéműsorban többször is beszélt arról, hogy Girardi csodálatos férj és briliáns ügyvéd, akitől ő is olyan sokat tanult a jogról, hogy talán már az ügyvédi szakvizsgát is le tudná tenni. Thomas Girardi csak néhány alkalommal jelent meg a műsorban, de nem lehet azt mondani, hogy visszahúzódó alkat lenne. Az ügyvéd a Pasadenában található hatalmas házukban, amelyben a rengeteg szoba mellett egy kápolna is helyett kapott, számos partit rendezett, amelyen politikusok, bírók és ügyvédek is részt vettek, vagy ha kisebb mulatságra vágyott, akkor különféle luxuséttermekben látta vendégül őket.

Pártfogóból sikkasztó

2020. november 8-án aztán két fontos dolog is történt: az egyik, hogy az Egyesült Államok elnököt választott, a másik, hogy Erika Jayne beadta a válókeresetet.

Tekintve, hogy éppen ekkor forgatták a Real Housewives 11. évadát, a többi szereplő a kamerák előtt meglepődve értesült a válásról, majd nem sokkal később egy jóval nagyobb botrányról. A szereplők december közepén egy közös kiránduláson vettek részt, ahonnan Jayne idő előtt távozott, jogi ügyekre hivatkozva. A távozás oka azonban valószínűleg nem elsősorban a válás volt, hanem az a másnap a Los Angeles Timesban megjelent cikk, amelyben arról írtak, hogy Thomas Girardit több millió dollár elsikkasztásával vádolják, és a pénzeket azoktól lopta el, akiket a nyertes kártérítései perek során képviselt.

Girardi és ügyvédi irodája, a Girardi Keese 1998-ban 785 millió dolláros kártérítést nyert meg a Lockheed gyár Hinkleyben élő dolgozóinak, akik a repülőgépgyártót azért perelték be, mert munkavégzés közben vegyi anyagoknak voltak kitéve. A károsultak azonban még 2000-ben sem jutottak hozzá a pénzükhöz, idézi fel a Law360.com cikke. Girardi népszerűsége azonban – részben az ekkor a mozikba kerülő Erin Brockovich: Zűrös természet című filmnek köszönhetően – az egekben volt. Amikor egy külsős ügyvéd a hinkley-iek segítségére sietett, Girardi és más ügyvédek kétszer beperelték rágalmazás miatt, bár később visszaléptek a pertől. Girardi közben a tárgyalótermen kívül részben megegyezett a károsultakkal, akik hiába jelentették fel őt a Kaliforniai Ügyvédi Kamaránál, nem indult ellene eljárás.

2012-ben korábbi ügyfeleinek egy másik csoportja vádolta meg azzal Girardit, hogy a 100 millió dolláros elnyert kártérítésből 22 millió dollárt zsebre tett. Az érintett per még 1997-ben lezárult, és a bíróság úgy határozott, hogy a károsultak túl sokat vártak azzal, hogy bepereljék az ügyvédet, így kidobta az ügyet. Ugyanígy járt a Lockheed-per egyik nyertese is, aki 8 és fél millió dollár kártérítés lenyúlásával vádolta meg Girardit, és azzal, hogy annak egy részét egy korábbi per károsultjaival történő megegyezésre használta.

Némileg szerencsésebb volt az a több mint kéttucatnyi idős asszony, akik 2014-ben indítottak eljárást Girardi ellen. A nők azért fogadták fel az ügyvédet, mert a Prempro nevű hormonpótló gyógyszer szedésének következtében daganatos betegségek alakultak ki náluk. 17 millió dollárt nyertek, a vádak szerint azonban 12 és fél millió dollárt a tudtuk nélkül zsebre tett az ügyvéd. Két évvel később megegyeztek, de ennek részletei nem kerültek nyilvánosságra.

A jogi szakportál bírósági iratokra hivatkozva azt írja, hogy 1995-től kezdve tucatszor perelték be Girardit csalás, visszaélés vagy szerződésszegés miatt. A lapnak nyilatkozott Graham LippSmith, aki tizenhárom évig dolgozott a Girardi Keese-nél és akit Girardi meggyőzött arról, hogy nincs szó semmiféle lopásról, csak pénzéhes ügyvédek és volt ügyfelek akarnak még több haszonra szert tenni. LippSmith most már elismeri, hogy az ilyen perek, főleg ilyen nagyságrendben, egyáltalán nem normálisak.

Irfan Khan / Los Angeles Times / Getty Images Thomas Girardi

Befektetés helyett lopás

Girardi működését jól illusztrálja az az ügy, amelynek középpontjában egy 2010-es baleset áll. Az év szeptemberében a kaliforniai San Bruno városában felrobbant a PG&E egyik földgázvezetéke, megölve nyolc embert. Joe Ruigomez a robbanás idején a barátnőjével ült a nappali kanapéján és tévét néztek. A fiatal nő meghalt, Ruigomez pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett és egy időre kómába esett. A férfi családja Girardit kérte fel ügyvédnek, akit kedves és jóindulatú embernek ismertek meg.

Elmondásuk szerint végig megbíztak benne, és aztán 2013-ban egy úgynevezett magánbíró (private judge) előtt nyolc számjegyű kártérítésben egyeztek meg a PG&E-vel. A magánbírók általában nyugdíjba vonult bírók, akik a tárgyalótermen kívül segítenek megegyezni peres ügyekben. A Law360 szerint Girardi és a nagy cégek is szívesen választják ezt a megoldást a tárgyalóterem helyett, mert gyorsabb és diszkrétebb, mint a hagyományos tárgyalás.

Néhány hónappal később Girardi azt állította Ruigomez édesanyjának, hogy a bíró aggódik amiatt, nehogy a károsultak túl gyorsan elköltsék pénzt, jobb lenne talán befektetni. Girardi vállalta ezt a feladatot és így a pénz évekig Girardinál maradt, mígnem Joe Ruigomez egyik barátja kiderítette, hogy Girardi több milliós tartozást halmozott fel a hitelezőinél. A Girardihoz hasonló ügyvédek nem órabérért dolgoznak, hanem a kártérítésből kapnak bizonyos részesedést, ezért az eljárás során keletkező költségeiket zsebből kell fizetniük. Emiatt időnként hitelt vesznek fel az erre szakosodott ügynökségeknél, amelyeket aztán a nyertes per után visszafizetnek.

Ruigomez 2019-ben jelezte, hogy kéri a kártérítés neki járó összegét, amit Girardi nem akart kifizetni. Beperelték, nyertek és a bíróság utasította Girardit, hogy fizessen 12 millió dollárt Ruigomeznek. Egy milliót át is adott, a többit azonban nem és hónapok múlva kiderült, hogy az ügyvédnek egy vasa sincs.

A folyamat megértéséhez fontos tudni, hogy amikor az Egyesült Államokban egy per során valakinek kártérítést ítélnek meg, akkor az összeg először egy úgynevezett vagyonkezelői számlára kerül, amelyet a károsultat képviselő ügyvédi iroda kezel. Minden, ezzel foglalkozó ügyvédi irodának van ilyen számlája, amely független a többi bankszámlától, azaz onnan tilos olyan kifizetéseket intézni, amelyek nem kapcsolódnak az adott perhez. Amikor a kártérítés megérkezik a vagyonkezelői számlára, az ügyvéd kiszámolja, hogy neki milyen költségei voltak, és a költségekkel csökkentett összeget tovább küldi az ügyfélnek, majd ezután, szigorúan a maradékot, saját magának.

Ez a folyamat annyira alapvető, hogy az egyetemek jogi karán az etika óra első félévében tanulnak róla a leendő jogászok. Egyesek azt csinálják, hogy a vagyonkezelői számlát és az ügyvédi iroda számláját két külön bankban vezetik, hogy még véletlenül se keveredjenek össze.

A Girardi ellen megfogalmazott vádak szerint azonban az ügyvéd gyakorlatilag a házi pénztáraként kezelte a vagyonkezelői számlát és az onnan kilopott pénzek jó részét luxuscikkekre költötte vagy a felesége popkarrierjét finanszírozta belőle, amely több pénzt vitt, mint amennyit hozott.

Getty Images

Nem hitték, hogy ilyet tenne

Az esemény, amely elősegítette Girardi bukását, az USA nyugati partjától több ezer kilométerre történt, amikor 2018 októberében felszállás után nem sokkal a tengerbe zuhant az indonéz Lion Air légitársaság Boeing 737 Max 8 típusú gépe. A hibás szoftverrel rendelkező gépen 188 ember utazott és mindenki szörnyethalt. Amikor az áldozatok családtagjai pert indítottak a Boeing ellen, ügyvédek tucatjait, köztük Thomas Girardit kérték fel, akinek a segítségére volt egy chicagói ügyvéd, Jay Edelson, mivel a repülőgyártó székhelye is Chicagóban van. Edelson tavaly novemberben azt mondta a Los Angeles Magazine-nak, hogy már kezdettől fogva nem kedvelte Girardit, mert folyton azzal kérkedett, hogy hol és mennyi pénzt költött. „Egy valóságos tragédiával volt dolgunk, mi erre összpontosítottunk” – jegyezte meg Edelson.

A pert megnyerték, ám Edelson nem kapta meg a segítségért járó díjazását. Mivel ez nem teljesen szokatlan dolog, az ügyvéd eleinte nem gyanakodott, ám egy idő után Edelson gyanítani kezdte, hogy az ügyfelek sem jutottak hozzá a pénzükhöz.

Elképzelhetetlennek tartottuk, hogy egy Girardihoz hasonló ügyvéd pénzt lopna özvegyektől és árváktól.

Girardi egyre csak halasztgatta a kifizetést és azt ígérte Edelsonnak is, hogy megforgatja a pénzt. Az ügyvéd fontolgatta, hogy bepereli kollégáját, de Girardi korábbi üzlettársa azt mondta, hogy nincs értelme, mert csak Edelson jár rosszul, és hogy „régóta csinálja ezt, és mindig megúszta”. A Los Angeles Magazine megemlít egy 2013-as esetet, amikor Girardi azt írta egy őt perrel fenyegető és a pénzét követelő ügyvédnek, hogy „48 órád van, hogy ejtsd az ügyet, vagy garantálom, hogy soha többé ne dolgozhass ebben a városban”. Végül bíróságon kívül megegyeztek.

Arról viszont már a Los Angeles Times számolt be, hogy Girardi rendszeresen együtt vacsorázott az ügyvédek etikai ügyeit vizsgáló Tom Laytonnal, a gyerekei a Girardi Keese-nél dolgoztak, Layton pedig többször utazott Girardi egyik magángépén. Így már érthetőbb, hogy miért nem indult sosem etikai eljárás Girardi ellen.

Edelson az újságokból értesült arról, hogy Erika Jayne beadta a válókeresetet és arra a következtetésre juthatott, hogy valószínűleg Thomas Girardinak elfogyott a pénze. Egy hónap múlva pert indított Girardi és a felesége ellen azzal vádolva őket, hogy módszeresen megkárosították az ügyfeleket és az ügyvédi irodát annak érdekében, hogy fenn tudják tartani tékozló életmódjukat. Edelson azzal is megvádolta a házaspárt, hogy a válás csak álca és valójában arra szolgál, hogy megvédjék a vagyont a hitelezőktől. A bírósági iratok szerint az ügyvédi iroda bankszámlájáról 20 millió dollárt utaltak át Jayne cégének, az EJ Global LLC-nek, hogy abból fizessék a hitelkártya-tartozásokat, és megtalálták azt a csekket is, amellyel Girardiék megvásárolták a gyémánt fülbevalókat és amely a vagyonkezelői bankszámlához tartozott.

A magánbírók is segédkeztek Girardinak a csalásban

A Thomas Girardi által felkért magánbírók is nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy az ügyvéd több tízmillió dollárt sikkaszthatott el – derült ki a Los Angeles Times augusztus 4-én megjelent átfogó cikkéből. Ebben arról írnak, hogy Girardi általában a JAMS nevű, több mint negyven éves tapasztalattal rendelkező, mediációval foglalkozó céggel dolgozott, amelynek mediátorai, azaz magánbírói között nyugalmazott szövetségi és kerületi bírók is voltak, akiknek egyes esetekben 1500 dolláros órabért fizetett az ügyvéd, hogy alapvetően legális, de a tárgyalótermen kívüli módon rendezzék a vitás ügyeket. A magánbírókat időnként látványos partikon látta vendégül.

Az LA Times-ban említett esetek közül az egyikben, amely a Lockheed volt dolgozóit érintette, az ügyben közvetítő magánbíró 2001-ben egy hamis „ítéletben” arról döntött, hogy az áldozatoknak megítélt pénzből 3,5 millió dollárt fizessenek ki Girardi számára. Egy másik esetben az illetékes magánbíró arról döntött, hogy olyan ügyvédeknek utaljanak át a kártérítésből, akik nem is voltak részesei az ügynek, és olyan cégekhez is jutottak pénzek, amelyek tulajdonosainak személyazonossága erősen kétséges. Az egyik tulajt például a reneszánszból ismert Giovanni Medicinek hívták, egy másikat pedig K. Ernest Citizennek, amelyet ha az angol kiejtés alapján magyarra fordítunk, akkor azt jelenti, hogy „megfontolt állampolgár”.

Bár a Girardi által megbízott magánbírók alapvetően elzárkóztak az ügyvéd elleni perekben való részvételtől, egyiküket 2015-ben sikerült szóra bírni és gyakorlatilag beismerte, hogy az általa kiállított levél, melyben négy évvel korábban felhatalmazta Girardit arra, hogy visszatarthassa a kártérítés egy részét, átverés volt. A bírónak ebben az ügyben összesen két csekket állított ki Girardi, egyet a JAMS, egyet pedig a bíró nevére, összesen 128 ezer dollár értékben, amely a nyilvántartások alapján azt jelenti, hogy 5000 dolláros óradíjat kapott – ez az akkori árfolyamon átlagosan 200 forinttal számolva 1 millió forintot jelent.

A java még hátravan

Girardit kizárta az ügyvédi kamara, az ügyvédi irodát bezárták és most a hatóságok próbálják felgöngyölíteni az ügyet. Ez azonban nem lesz egyszerű folyamat, az iroda könyvelését ugyanis maga Girardi vezette, papíron és ezek kibogozása akár évekbe is telhet, főleg, hogy más nem fért hozzá. A most 83 éves ügyvédnél egy orvos Alzheimer-kórt állapított meg és most egy szociális otthonban gondozzák. Az ügyvéd ugyanakkor még 2020 őszén is előadást tartott egy jogi konferencián és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha kognitív problémái lennének.

A válás még folyamatban van, felesége, Erika pedig továbbra is a Real Housewives szereplője, ahol időnként egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesz. A nő egyszer azt mondta, hogy férje mentális állapota leromlott, egyszer pedig azt, hogy még mindig éles eszű. Jayne tagadta, hogy tudott volna a férje elleni perekről, miközben volt olyan vádirat, amelyben őt is megnevezték, így tudnia kellett róla. Sőt, Jayne meglehetősen felháborító módon a műsorban még abban is kételkedett, hogy az özvegyek és árvák valóban jogosan követelik-e a pénzüket és nem csak szerencsevadászokról van-e szó.

Kijelentései nem kerülték el Edelsonék figyelmét, így azok már a vádiratban is megjelentek, némi bulváros színt adva egy igen súlyos ügynek. Jayne-nek azonban nem csak a fülbevalók miatt fájhat a feje: nemrég egy hawaii-i nyaralásról visszatérve a Los Angeles-i reptéren adták át neki egy újabb, 50 millió dolláros per iratait. Ebben Erika Jayne mellett tettestársként nevezik meg Girardi vejét, David Lirát, valamint Keith Griffint, akik az ügyvédi iroda korábbi munkatársai voltak.

A vádak meglehetősen erős lábakon állnak és mivel az ügyet egy Illinois állambeli szövetségi bíró tárgyalja, Girardi kaliforniai kapcsolatai sem érnek sokat.

Ráadásul egy 2020 őszén tett tanúvallomásában Girardi maga is azt mondta, hogy számításai szerint 50-80 millió dollár készpénzt sikkasztott el.

Bár polgári peres eljárásokról van szó és a börtönbüntetés esélye egyelőre alacsony, még várható az adóhivatal, az IRS belépése is a sztoriba adócsalás gyanúja miatt, ami viszont már letöltendő büntetést is hozhat magával, főleg, hogy az IRS igen kitartó tud lenni ilyen ügyekben.

A következő, minden bizonnyal nagy médiafigyelmet kiváltó esemény szeptember 21-én lesz, amikor árverésre bocsátják Girardiék vagyontárgyait. Közöttük van a jelenleg szűk 8 millió dollárért árult ház, egy Steinway-zongora, valamint bútorok, műtárgyak, szőnyegek és ruhák is – ez utóbbiakat Jayne a válóper indítása után el akarta adni, ám a bíróság ezt megtiltotta. Az árverésből folyó bevételt a bíróság a tartozások csökkentésére használja majd, ugyanakkor Erika Jayne továbbra is ragaszkodik a lopott pénzből vett gyémánt fülbevalókhoz és megfellebbezte a lefoglalásról szóló ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik