Júliusban rövid időre leállt a gázszállítás Oroszországból az Északi Áramlat gázvezeték első vezetékpárján. A másodikon eleve nem jön gáz, mert elkészült ugyan, de az üzembeállítás elhalasztása volt az egyik első szankciós döntés, miután Oroszország lerohanta Ukrajnát. Az első vezetékpár pedig azért fontos, mert ezen keresztül kapta a gázt Oroszországtól az EU legnagyobb tagállama, a gázra éhes iparáról híres Németország.
A leállás oka egy turbina javítása volt, az oroszok szerint menetrendszerű szervizről volt szó, Európa nagy része mégis arra készült fel, hogy a gázvezeték esetleg nem indul újra. Leginkább azért, mert Oroszország már a háború kezdete előtti egy évben is politikai fegyverként használta a gázszállítást, hogy a nyugati országok minél kisebb lelkesedéssel avatkozzanak be az orosz–ukrán konfliktusba. Ez végül nem így történt, az unió meglepő egységet mutatott még abban is, hogy a lehető leghamarabb leálljon az orosz energiáról, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.
Az Északi Áramlat végül újraindult, de csak kevés gáz érkezett rajta. Oroszország az eredetileg szállított mennyiség negyven százalékát tolta át a csövön, és a legtöbb elemző egyetért abban, hogy Vlagyimir Putyin szeretné megakadályozni, hogy az európai országok felkészülhessenek a télre. Az EU országai ugyanis elkezdtek aktívan készülni, feltölteni a tárolókat, ha a télen leállna a gázszállítás, ne legyen komoly probléma. Ez eleve nem könnyű, mert az elmúlt egy év után a tározók szintje alacsony volt, és több tagországnak sincs elég nagy kapacitása. Magyarország ebben még viszonylag jól áll, és a tárolók töltöttségi szintje is magasabb az uniós átlagnál.
Az Európai Bizottság még akkoriban kezdett el dolgozni azon a javaslaton, amely spórolásra kötelezné az uniós tagállamokat, hogy maradjon elég gáz a télre is. Az eredeti terv az volt, hogy a kötelező spórolás mértéke 5 és 20 százalék között lenne, és az Európai Bizottság dönthet úgy, hogy 15 százalékos spórolást ír elő, ha azt legalább két ország kéri.
Nem nehéz kitalálni, hogy a fő kezdeményező Németország volt, amely leginkább ki van téve annak, hogyha az oroszok hirtelen elzárják az oda irányuló gázt, akkor nem tudnak máshonnan eleget szerezni.
A szolidaritási mechanizmus ennek a tervezetnek nem volt része, ezt már korábban kidolgozták, amikor az orosz–ukrán konfliktus először kirobbant. Viszonylag részletes szabályok szólnak arról, mikor lehet vészhelyzetet hirdetni, és ha már a szociális intézményeket sem tudják gázzal ellátni, piaci áron vehetnek gázt azoktól a tagországoktól, amelyekkel korábban szolidaritási szerződést kötöttek. Magyarország ilyen szerződést nem kötött, sőt a rezsicsökkentés korlátozásával egy időben bevezette az energia-veszélyhelyzetet.
Az Európai Bizottság a bejelentés után úgy reagált, hogy Brüsszelnek senki nem szólt a magyar veszélyhelyzetről, amit nem is lehetne csak úgy bevezetni, mert annak szigorú szabályai vannak, hogy mikor állhat elő ilyesmi. Az a gazdasági érv, miszerint túl drága a gáz, nem elegendő indoklásnak. Az pedig különösen nem tetszett a bizottságnak, hogy az Orbán-kormány kiviteli tilalmat rendelt el a földgázra és a tűzifára is, amit elvileg nem tehetne meg. Ebből nyilvánvalóan lesznek még jogi viták a bizottsággal, ám ezek valószínűleg jóval később fognak lezárulni, mint ahogy az érdemi politikai probléma megszűnik.
Ha Magyarországon múlik tehát, akkor nem nagyon lesz szolidaritás az EU-n belül, ami azért is érdekes, mert ha nem uniós tagországokról van szó, a magyar kormány sokkal nagylelkűbb. Az Orbán-kabinet a napokban döntött egy újabb stratégiai gáztartalék felállításáról, majd az ehhez szükséges gáz beszerzéséről Oroszországból, és közben nagyjából ugyanennyi gázt ad el Szerbiának.
A magyar kormány a kezdetek óta ellenezte a mostani spórolásos megállapodást, de a fő akadály ezúttal nem mi voltunk. A déli államok ugyanis fellázadtak a kötelező szolidaritás ellen. A sors ironikus fordulata például, hogy a németek éppen a görögöket kényszerítenék szolidaritásra, miközben maga Németország nem volt erre hajlandó, amikor Görögország került adósságválságba. Ez a görögöknek, sőt más déli tagállamoknak is feltűnt, többen pedig valódi kivételeket kértek. Az unió szigetországai, Málta, Ciprus és Írország például nem nagyon látják értelmét a spórolásnak, miközben nincsenek érdemben összekötve a többi uniós tagországgal, így a megspórolt gázt sem tudják továbbadni. Ők végül felmentést kaptak, ahogy az Ibériai-félsziget is, ugyanis innen sincs összeköttetés Franciaországgal, hogy segíteni tudjanak, ha baj lenne.
A tiltakozások ellenére kedden Magyarország kivételével az összes tagállam megszavazta a döntést. Szijjártó Péter viszont megerősítette, hogy Magyarországra szerinte elég gáz jön a déli vezetékeken, és innen nem is fog továbbmenni.
A végül elfogadott tervben több dolog is megváltozott. A tagországoknak nem tetszett, hogy a bizottság dönthet a 15 százalékos kötelező spórolásról, így ezt a jogot a tanácsnak, vagyis a tagországok vezetőinek adták. A kötelező spórolás életbe léptetéséhez minősített többséggel kell szavazni a tanácsban.
Az áramellátás elősegítése már nemcsak a megújuló és az atomenergiára vonatkozik majd, hanem a szénre is, és bármely tagállam eltérhet a kötelező spórolástól, ha veszélybe kerül az áramellátása.
A spórolást az előző öt év átlagához képest, augusztustól márciusig kell majd elérni. Ha egy ország a kötelezően előírthoz képest tud félretenni a gáztározókba, az is beleszámít majd a spórolásba. Akad több tagállam is, amely már korábban elkezdett spórolni, rájuk csak nyolcszázalékos csökkentés vonatkozik.
Azt még nem tudni pontosan, hogy mennyi gázt lehet végül a felpuhított spórolással megtakarítani. Az eredeti cél 45 milliárd köbméter volt, de ezt az EU konzervatívan, a legrosszabb eshetőségekre felkészülve határozta meg. Most úgy tűnik, hogyha már 30 milliárd köbmétert meg lehet spórolni, akkor nem kell a télen katasztrófával számolni.
