Nagyvilág

Nem meglepő, de ijesztő a debreceni Vekeri-tó kiszáradása

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Nem meglepő, de ijesztő a debreceni Vekeri-tó kiszáradása

Egy ország szörnyedt el, amikor július elején elkezdtek terjedni a fotók a Debrecen mellett kiszáradt Vekeri-tó mozaikká repedezett medréről. Pedig a tó nem először tűnt el – csak korábban a helyieken kívül senkit sem érdekelt a sorsa.

Az idei év első komoly, 36-38 fokos hőhullámának csúcsán apokaliptikus fotók járták be a sajtót és a közösségi portálokat. A képek ökológiai katasztrófát tárnak elénk: kiszáradt a Debrecen melletti Vekeri-tó.

Ha az ember kommentár nélkül próbálja kontextusba helyezni a látványt, a hasonló sorsra jutott baranyai horgásztavak, a lassan felszívódó Velencei és Fertő-tó, a lángoló Bükk, a vízhiánnyal küzdő települések, az aszály miatt elsorvadt kukorica- és napraforgóföldek, az elpárolgó olasz folyók, illetve a Spanyolországban, és a szomszédos Horvátországban tomboló erdőtüzek jutnak eszébe.

A klímaváltozás ránk rúgta az ajtót. Nem az unokáink problémája lesz az egyre súlyosbodó globális felmelegedés, hanem a miénk. Bár a debreceni Vekeri-tó, illetve bővebben, az erdőspusztai tórendszer kiszáradásának is van köze a klímaváltozáshoz, némileg mégis kilóg sorból. Például azért, mert alig ötvenéves mesterséges tavakról van szó, amik nem először száradnak ki, és amelyekről már a tervezésük idején lehetett tudni, hogy lesznek gondok a vízellátásukkal.

Vitorlástól haltetemig

Debrecen látszólag indokolatlan város. Nincs a közelében sem hegy, sem víz, legnagyobb természeti nevezetessége: a puszta. Létezését éppen annak köszönheti, hogy a semmi közepén van: régen épp ott találkoztak össze azok, akik valahonnan valahová tartottak, és ha már így esett, árut cseréltek. Debrecen kereskedelmi központ volt, de hogy hogyan tudott egy földrajzilag légüres térben nemcsak megmaradni, hanem az ország második legnagyobb városává fejlődni, rejtély, melynek kulcsa alighanem a cívisek legendás nyakassága körül keresendő.

A máshol születetettek nehezen értik meg, hogy milyen lelki állapotba kerül egy debreceni már attól is, ha lankákat lát, vagy egy strandmedencényinél nagyobb egybefüggő vízfelületet. A tervezőket a többi között ez a lelkület vezérelte, amikor megálmodták a Vekeri-tavat.

Emlékszem, amikor kisgyerekként először láttam meg a Fancsika I. víztározót. Vitorlás szelte a vizét, valaki motorcsónak mögött vízisízett. Ahogy a parton sétáltam, szinte féltem, hogy a hatalmas víztömeg magába szippant

– emlékszik vissza Harangozó Ferenc, az Erdőspusztai Horgász és Turisztikai Portál szerkesztője a hetvenes évek közepére, az erdőspusztai tavak, közöttük a kezdetektől VIP-tónak szánt Vekeri születésének idejére.

Adrián Zoltán / 24.hu Harangozó Ferenc

Amikor a Fancsikai-tavak évekkel ezelőtt kiszáradtak, senki sem kapta fel a fejét – mondja Harangozó –, akkor sem, amikor 2015-ben a Vekeri-tóból is eltűnt a víz. Most, hogy már mindenki érzi a klímaváltozás hatásait, jobban odafigyelnek az emberek – teszi hozzá.

Dögszagú madárcsicsergés

A kiszáradt tómederben sétálni túlvilági élmény. Nehéz elfogadni, hogy nem egy távoli tájon, hanem Magyarországon, a szülővárosom határában járok. Lábunk alatt porzik a talaj, itt-ott nagy kagylóhéjak hevernek a göröngyök között. Szinte minden lépésünknél apró rovarok rajai fogják menekülőre, a magasból cikázó fecskesereg les rájuk.

A tóból egy hosszúkás, bumerángalakú pocsolya maradt, kisebb halak tetemei rohadnak benne. Amikor a szél felénk fújja, gyomorszájon vág minket a szag. Egy gólya száll le a tócsa mellé, élelmet keres, hacsak nem éri be dögökkel, nem lesz szerencséje.

A víztükör hiányától eltekintve mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Fák lombjait borzolja a szél, tücsökciripelés, madárcsicsergés tölti meg a kánikulai délutánt. Az élő természet harmóniája különös kontrasztban van a halott tómederrel.

Katasztrófaturisták szállnak ki az autóikból, elsétálnak a stégig, megállnak, nézik, hogy tényleg kiszáradt, készítenek pár szelfit a porzó mederben, aztán hazamennek. Egy házaspár két babakocsival úgy sétálgat a parton, mintha a tó a helyén lenne. Egy fiatal anyuka körül két sáros gumicsizmás kisgyerek szaladgál. A nő megkérdezi, tudjuk-e ki a terület fenntartója. Telefonálni szeretne nekik, hogy tegyenek valamit, mert a fecskék könnyen beleragadhatnak az iszapos sárba, és elpusztulhatnak.

Az idei nyáron szinte barátinak mondható 34 fokos hőségben járjuk körbe a tó maradványait. Két fahíd vezet be a szigetre, az egyik autókat is elbír, mindkettőt mostanában újították fel. A parton is vadonatúj padok csábítanak arra, hogy kissé megpihenve gyönyörködjünk a tájban, közepén a pusztulás szimbólumával.

Forráshiány

A Debrecentől délkeletre elnyúló terület valaha lápos, mocsaras volt. A közelben húzódik a Nyírség egyik magaslata, a Hajdúsámson-Nyíradony-Nyírmeggyes-Nyírbogát vonalon. Onnan két irányba folyik le a csapadékvíz: északra, és erre, délfelé, a debreceni Erdőspuszta irányába – fog bele a Vekeri-tó történetének elmesélésébe Harangozó Ferenc.

A környező lakott és mezőgazdasági területeket gyakran sújtotta belvíz, ezért létesültek a hetvenes évek elején az erdőspusztai víztározók: a Hármashegyi-tó, a Fancsika I.-III. víztározó, a Halápi-víztározó, a Bodzás-víztározó, a Sás-tó, a Mézeshegyi-tó, illetve az Alsó-Paci-víztározó, későbbi nevén: Kati-tó, még későbbi, végleges nevén, a Vekeri-tó.

Arcanum Digitális Tudománytár és Adrián Zoltán / 24.hu Bal oldalt az Erdőgazdaság és faipar 1977. évi 9. számában megjelent kép a Vekeri-tóról.

Utóbbi esetében eredetileg két kisebb, egy négy-, és egy öthektáros tározót terveztek, Papp Ferenc, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) akkori vezére azonban az utolsó pillanatban egy rögtönzött terv alapján egy közel tizennyolc hektáros tó kialakítása mellett döntött.

A Vekeri már a tervezésekor jóval több volt belvízvédelmi tározónál, rekreációs, turisztikai funkciókat szántak neki. A tó lett a vízfelület a vizek nélküli Debrecenben.

A tó kialakításáról számos városi legenda keringett – és tartja magát máig. Az egyik legnépszerűbb szerint kényszermunkát végző rabokkal lapátoltatták ki a medret. A munkálatokat valójában a Kádár-kor két nagyvállalata, a TIVIZIG és a területet kezelő Felsőtiszai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság (FEFAG) végezte, jórészt nehézgépekkel. Bár sokan dolgoztak ingyen a Vekeri-tó kialakításán, társadalmi munkában tették és nem kényszer hatására – magyarázza Harangozó.

A meder kiásásának 1974 januárjában láttak neki, és annak az évnek a végére készen állt a tó, és egy fa gyaloghíd is, mely a szigetre vezetett. Később megépült a csónakház, a parkoló, az autós híd, megtörtént a terület közművesítése. A pihenőközpontot 1976. április 30-án nyitották meg hivatalosan a látogatók előtt, egy hónappal azután, hogy menetrendszerű buszjárat indult a tóhoz Debrecen belvárosából.

Néhány szakembert a kezdetektől aggasztott a tó vízellátásának bizonytalansága. Ezt a feladatot leginkább a Kati-ér nevű csatornának kellene ellátnia, ami már a hetvenes években sem volt túl bővizű. Ezt orvoslandó több vízelvezető árkot kötöttek bele a Kati-ér medrébe, és egy kis duzzasztómű is épült rajta, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a vízutánpótlás a tóban. A Vekeri-tavat összekötötték a többi erdőspusztai víztározóval is, de a fő vízforrása ezekkel együtt is a csapadék maradt, vagyis a kezdetektől fogva várható volt, hogy aszályosabb években a Vekeri-tó kiszárad. A projekt hívei azzal szerelték le az aggályoskodókat, hogy ha tízévente ki is szárad a tó, az a kilenc év, amíg víz van benne, megéri az erőfeszítéseket.

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Hosszú ideig úgy tűnt, az aggodalmak túlzottak voltak: a Vekeri-tó a leghalványabb jelét sem adta annak, hogy hajlamos lenne a kiszáradásra. A pihenőövezethez vezető műút túloldalán megépült a debreceniek másik nagy álma: egy tíz méter szintkülönbségű szánkó- és sífutópálya. A mesterséges domb tetején 24 méter magas, négyszintes, faszerkezetes kilátótorony épült. A Vekeri-tó mellett 1983-ban kajak-kenu pályát alakítottak ki, mely az elképzelések szerint világversenyek megrendezésére is alkalmas lett volna.

Egy évtizeddel a park megnyitója után, 1986-ban kemping-világtalálkozót rendeztek a pihenőövezetben. Közel harminc európai és ázsiai országból érkeztek lakókocsis és sátorozó vendégek, egy hét alatt mintegy 39 ezer ember fordult meg a Vekeri-tó partján. A rendezvény előtt kikotorták a tómedret, csatornáztak, járdákat aszfaltoztak, fejlesztették az elektromos hálózatot, jórészt társadalmi munkában. A legnagyobb dobás egy termálkút fúrása volt, melynek köszönhetően a kempingezők melegvízzel tisztálkodhattak. Két évvel később, 1988-ban munkába állt a tavon a Kati nevű apró túrahajó.

Kútba esett tervek

A rendszerváltás után a FEFAG utódja, az állami Nyírerdő Zrt. lett a terület tulajdonosa; ekkoriban több terv is született a Vekeri-pihenőövezet hasznosítására és fejlesztésére. Amerikai és finn befektetők is fontolgatták, hogy a termálvízbázisra alapozva gyógy-idegenforgalmi központot hoznak létre, ebből azonban semmi sem lett. Leginkább azért, mert a pihenőközpont egyes részei a kárpótlás során magánkézbe kerültek. A huszonkilenc parcella közül néhány mindössze egy méter széles volt, vagyis a gazdák nem mentek sokra a birtokaikkal, a kaotikus tulajdonviszonyok azonban elijesztették a komoly befektetőket.

A Vekeri-tó 1995-ben száradt ki először. Senki sem számított rá, sokként érte a helyieket. A következő évre azonban a vízhelyzet rendeződött, az emberek egyre inkább mint valami egyszeri anomálira gondoltak a kiszáradásra, aztán lassan el is felejtették. Bár a nagy kilátó 1999 júliusában leégett, a Vekeri területe a debreceniek, és a környékbeliek kedvenc kirándulóhelye maradt. A kilencvenes évek végén, illetve a kétezres évek elején több nagy rendezvényt tartottak a tó partján. Többek között innen indult Vekeri (tó) fesztivál néven a ma Campus-fesztiválként ismert könnyűzenei rendezvény, amit már hosszú ideje, minden nyáron a Nagyerdőben rendeznek.

A 2010-es évek első felében egyre nagyobb aszályok követték egymást, és elmaradtak a tavaszi áradások. Először a kisebb víztározók száradtak ki 2014-ben, majd 2015 őszére a Vekeri-tó is. Mivel az erdőspusztai tározók össze vannak kötve, akkor az a vészterv lépett életbe, hogy a környékről minden vizet a Vekeribe vezetnek. A VIP-tó így létezhetett 2022-ig, a többi víztározó rovására. A csónakház, a mosdók és a büfé azonban évekkel ezelőtt bezártak.

Adrián Zoltán / 24.hu

Harangozó Ferenc és a hozzá hasonló természetbarátok 2014-ben, a Fancsikai-tavak kiszáradáskor kezdtek aláírásgyűjtésbe az erdőspusztai tavak megmentéséért. Egy már a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján létező terv megvalósításának egyre sürgetőbb igényére szerették volna felhívni a figyelmet. A terv a Keleti-főcsatornán keresztül a Tisza vizét juttatta volna el Debrecen környékére.

Tiszavizet a pohárba

Debrecen térsége a vízgazdálkodás szempontjából kettős kihívást jelent: van, ahol víztöbblet, máshol a vízhiány okozott gondot már ötven éve is. A hetvenes években előbbi miatt épültek ki az erdőspusztai víztározók, amelyek az eredeti, belvízvédelmi funkciójukat most is ellátják. Utóbbi miatt pedig a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer koncepciója fogalmazódott meg – válaszolja kérdéseinkre Kincses Dániel, a TIVIZIG megbízott igazgatója.

Ennek lényege az volt, hogy a Keleti-főcsatornán keresztül a Tisza vizével látták volna el a Hajdúhátságot: Hajdúböszörmény, Debrecen és Ebes térségét. A tervezett fejlesztés elsősorban öntözési célt szolgált volna, nem kevésbé fontos volt Debrecen iparivíz-ellátásának biztosítása. A koncepció alapjául szolgáló adottságok továbbra is nagy lehetőségeket rejtenek, ezért a rendszer továbbépítésének gondolata a 2000-es években – korszerűsített verzióban – újra napirendre került, CIVAQUA program néven. Ennek már kifejezett célja volt a Nagyerdő és az Erdőspusztai-tározók vízpótlásának megoldása is. A mostani időszakig azonban nem sikerült forrást szerezni a fejlesztéshez. „A program megvalósítása a források rendelkezésre állásától függ” – mondja a TIVIZIG megbízott igazgatója.

CIVAQUA

A CIVAQUA program első üteme a Tócó vízfolyás vízpótlását oldja meg. A munkálatok idén márciusban kezdődtek, és 2023 végére készülhetnek el – európai uniós és hazai állami támogatással – egy csaknem 16 milliárd forintos beruházás keretében. Eközben zajlik már a második ütem előkészítése. Ennek során egyebek mellett a Nagyerdő, valamint az Erdőspusztai-tározók vízpótlásának műszaki megvalósítási lehetőségeit készítik elő a szakemberek. Ehhez a rendszert kiszolgáló szivattyútelep fejlesztése mellett a víz szállításához nyomóvezetékek építése, valamint nyíltmedrű csatornák felújítása, burkolása szükséges. Kiegyenlítő tározók, új műtárgyak létesítése, valamint az érintett tározók közötti vízátvezetés megoldása szintén szükséges.

De vajon a Tiszából elvezetett víz, amely Debrecen problémáira jelentene megoldást, nem fog hiányozni máshol? Kincses Dániel azt mondja, a folyó vize jelenleg is eljut Debrecenbe, hiszen például a Keleti-főcsatorna mellett a hetvenes években megépült balmazújvárosi felszíni víztisztító műnek köszönhetően a város ivóvízellátásban is szerepet tölt be. A CIVAQUA programhoz tervezett vízigény biztosítható a Keleti-főcsatorna vízbázisából.

Láthatatlan kockázatok

Lukács Balázs András, az Ökológiai Kutatóközpont főmunkatársa azt mondja, bár az erdőspusztai tavak mesterségesek, vagyis a kiszáradásuk nem ugyanazt jelenti, mint egy természetes tó felszívódása, a jelenség nagyon jó lázmérője a térség vízhelyzetének. Debrecen környéke mélyen ki van száradva, az építkezéseken, mélygarázsok ásásánál is porzik a föld, száradásnak indultak a Nagyerdő húsz-harmincméteres tölgyfái, amelyek gyökerei nagyjából ugyanolyan mélyre nyúlnak le, mint amilyen magas a koronájuk, és abban a mélységben sem találnak elegendő vizet.

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A szakértő a CIVAQUA program célkitűzéseit alapvetően jónak tartja, a kérdés szerinte az, hogy mit bír el a Tisza. Az 1956-ban átadott, a tiszalöki duzzasztóműtől Bakonszegig, 98 kilométer hosszan elnyúló Keleti-főcsatorna, illetve az abból Tiszavasvárinál leágazó, 70 kilométer hosszú Nyugati-főcsatorna elsődleges feladata az öntözés biztosítása. Az olyan extrémen aszályos időszakokban, mint amilyet most is élünk, több vizet veszünk ki belőlük, vagyis a Tiszából öntözésre, miközben a folyó vízállása alacsonyabb. Ha most, július második felében rápillantunk az adatokra, azt látjuk, hogy a Tisza vízszintje két helyen, Tiszalöknél és Kiskörnél áll jól, vagyis nagyjából nullánál. Ezek azok a helyek, ahol a folyót duzzasztják. Másutt a mércék mínusz három körüli értékeket mutatnak, ezért bukkanhatott elő egy jókora homokpad Cibakházánál.

Aggodalomra ad okot, hogy a közigazgatás karcsúsítása a vízügyet sem kerülte el az utóbbi években, sokkal kevesebb szakembernek kell ellátnia ugyanannyi, ha nem több feladatot, mint korábban.

A döntéshozatal mindig terepen mért adatokon alapul, de az adatok mennyiségének csökkenése a döntések megbízhatóságát is komolyan veszélyeztetheti. A vízzel kapcsolatos adatgyűjtés és döntéshozatal most már több minisztérium munkáját is igényli. A szervezet hierarchikus felépítése miatt ezek a szervek csak az országos központtal kommunikálnak, egymással nem, így csak bízhatunk abban , hogy a Tisza felső szakaszán dolgozóknak vannak információik arról, hogy mi a helyzet a folyó középső szakaszán, és fordítva.

Csak remélni tudjuk azt is, hogy a CIVAQUA programmal kapcsolatban zajlik kommunikáció a szervezetek között, és ha azt mondják, hogy még rendkívüli, aszályos körülmények között is ki lehet elégíteni az Alföld egészének öntözési és turisztikai célú vízigényét, akkor tényleg úgy is van. A szakember szerint felelőtlenség a folyóra kimeríthetetlen vízforrásként gondolni.

Adrián Zoltán / 24.hu

Baljós jövő

A CIVAQUA program második üteme, mely a Nagyerdő és az Erdőspuszta vízellátását oldaná meg, ma is alig több annál az ígéretnél, ami az elmúlt ötven évben volt. Harangozó Ferenc pesszimista: úgy gondolja, ha lesz is valami a projektből, mire Erdőspusztára ér a víz, a tavak medreit ellepi majd a bozót.

Nem szeretnék a gyerekem helyében lenni, mert nem sok jót jósolok neki felnőttkorára. Az én generációm még elmondhatja, hogy békésen, megfelelő természeti környezetben élte az élete egy részét. Most járvány van, háború, természeti katasztrófák. Ha marad ez a szárazság és ennyire forró nyarak jönnek, hamarosan nálunk is olyan erdőtüzek pusztíthatnak, mint amilyenek most Spanyolországban és Horvátországban tombolnak. A figyelmeztető jeleket már látjuk: ősszel egyre korábban kezdenek el sárgulni és lehullani a levelek.

Cikkünkhöz kerestük a Vekeri-tó területének tulajdonosát, az állami tulajdonú Nyírerdő Zrt.-t is, de nem kívántak a kérdéseinkre válaszolni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik