Élő Nagyvilág

Elérték a harcok Mariupol központját, százak vannak még a bombázott színház romjai alatt

Alexey Kudenko / Sputnik / Sputnik via AFP
Alexey Kudenko / Sputnik / Sputnik via AFP
Percről percre közvetítjük a háború legfontosabb pénteki eseményeit.
  • Már 450 ezer menekült érkezhetett Magyarországra.
  • A brit védelmi minisztérium szerint akadozik az orosz invázió.
  • Az amerikai hírszerzés szerint Putyin újra nukleáris fegyverek használatával fenyegetőzhet.
  • Putyin elmondta Erdogannak, mik a követelései Ukrajnával szemben.
  • Nem kér a francia menedékjogból a tévés, aki korábban háborúellenes táblával rohant be az élő adásba.
  • Csütörtöki közvetítésünket itt olvashatják vissza.
  • Egy repülőtér melletti épületet ért rakétatalálat Lvivben. Egyelőre nincs hír áldozatokról.
  • Kijevben egy rakéta maradványai eltaláltak egy lakóépületet. A polgármester közlése alapján iskola- és óvodaépület is megrongálódott a bombázásokban. Egy ember meghalt, többen gyerek megsérült. Már 222-en haltak meg Kijevben a háború kezdete óta.
  • Eddig 130 embert mentettek ki a mariupoli színházból, még 1300-an lehetnek az óvóhelyen.
  • A Kreml szerint Biden ingerlékeny, fáradt és feledékeny. Putyin szerint Ukrajna igyekszik elhúzni a tárgyalásokat.
  • Lengyelország békemissziót javasol.
  • Lekeverték Putyin beszédét az orosz állami tévében.
  • A polgármester megerősítette: a harcok elérték Mariupol városközpontját, mindeközben Zelenszkij arról beszélt, több százan vannak még a rakétatámadás ért színház romjai alatt.

Lvivben kitettek annyi babakocsit egy térre, ahány gyerekáldozatot követelt eddig a háború

Annyi babakocsit tettek ki Lviv egyik központi terére, ahány gyermekáldozatot követeltek eddig az orosz támadások Ukrajnából. A hivatalos adatok szerint az orosz erők eddig 109 gyereket öltek meg, illetve több mint 130 gyerek sérült meg a támadásokban.

A folyamatosan bombázott mikolajivi állatkert igazgatója azt kéri, online belépő vásárlásával támogassák őket

A háború kezdete óta bombázzák a mikolajivi állatkertet, a dolgozók egy részét evakuálták, másik részük beállt az oroszok ellen harcolni. Az állatkert igazgatója a helyszínen maradt, hogy segítsen, az ukrán külügy pedig Twitteren tette közzé felhívását, amelyben arra kéri az embereket, hogy vásároljanak online belépőt, ezzel támogatva az állatkertet.

Olaszország felajánlotta, hogy újjáépíti a lebombázott mariupoli színházat

Olaszország felajánlotta, hogy amint ez lehetővé válik, újjáépíti az ukrajnai Mariupolban a lebombázott színházat, írja az MTI. Dario Franceschini olasz kulturális miniszter csütörtökön jelentette be: kormánya elfogadta javaslatát, hogy ajánlják fel Ukrajnának a szükséges forrásokat és eszközöket a színház mielőbbi újjáépítéséhez.

Minden ország színházai az egész emberiséghez tartoznak

– hangsúlyozta Franceschini Twitter-üzenetében.

Mariupol polgármesetere, Vadim Bojcsenko közleménye szerint a színházban több mint ezer, a harcok elől menekülő civil tartózkodott, amikor szerdán lebombázták. A jelentések szerint mintegy 130 embert mentettek ki az épületből csütörtökön.

Mariupol 16 napja van blokád alatt, sok ezren keresnek menedéket az orosz bombázás elől. Eddig mintegy 30 ezer civil menekült el a városból.

Két ember meghalt és hat megsebesült egy rakéta becsapódásakor Kramatorszkban

A donyecki régióban található Kramatorszkban ma rakéta csapódott egy lakóépületbe és ez közigazgatási épületbe, mondta Pavlo Kirilenko, a Donyecki Regionális Katonai Adminisztráció vezetője a The Kyiv Independent híre szerint. Ketten meghaltak és hatan megsebesültek.

A kijevi polgármester videón mutatta meg a kijevi bombázás helyszínét, ahol egy ember meghalt és négy gyerek is megsérült

A SkyNews tette közzé Vitalij Klicsko videóját a péntek reggeli rakétatámadások után. A kijevi polgármester azt írta, „az ellenség folytatja a főváros támadását”.

A bombázásnak eddig egy halálos áldozata van, illetve 19-en megsérültek, köztük négy gyerek is. Hat ház, óvodák és egy iskola megrongálódott.

Már kétmillió menekült érkezett Lengyelországba

Elérte a kétmilliót az Ukrajnából Lengyelországba menekülők száma a háború kezdete óta péntek reggel, írja a BBC, a lengyel határőrség tájékoztatása szerint a menekülők zömében nők és gyerekek. A Varsói Egyetem migrációkutató professzora szerint ugyanaakkor már több mint félmillió menekült elhagyta Lengyelországot.

A menekültek többsége a nagyvárosok felé, például Varsóba vagy Krakkóba vette az irányt, ezekről a helyekről már több panasz érkezett, hogy egyszerűen nem tudják már hol elhelyezni az érkezőket.

Karácsony: A kormány által biztosított ingyenes vasúti utazás mégsem teljesen ingyenes a menekülő ukránok számára

A kormány által biztosított ingyenes vasúti utazás mégsem teljesen ingyenes a putyini agresszió elől menekülők számára, ezért a Fővárosi Önkormányzat 3000 helyjegy árával segít – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

„Az elmúlt napokban a budapesti pályaudvarokon egyre több olyan Ukrajnából menekülttel találkozni, akik nem tudnak az elvileg ingyenes vasúti jeggyel élni. Ennek oka, hogy a továbbutazók számára pénzbe kerül a helyjegy, amelyhez forintra van szükségük. Információink szerint Budapesten az ukrán hrivnyát napok óta nem lehet átváltani, illetve egyre több menekült nem tud a bankkártyájával fizetni. Az eddig tapasztaltok szerint civil szervezetek, önkéntesek állnak a nemzetközi jegypénztárnál, és fizetnek a menekültek „ingyenes” jegyéért.”

A Fővárosi Önkormányzat ezért 3000 helyjegy árának erejéig gyors segítséget nyújt azoknak a civil szervezeteknek, akik a pályaudvarokon jelenleg is „helytállnak” az állam helyett. A Fővárosi Önkormányzat vezetése ezért felvette a kapcsolatot több olyan civil szervezettel, akik most is anyagi hozzájárulásukkal segítik az ukrajnai menekültek tovább utazását – írja a főpolgármester.

Orosz katonai veszteségek

23 napja tart az orosz-ukrán háború, és az ukrán védelmi minisztérium legfrissebb becslése szerint 14.200 orosz katonát öltek meg, jelentette a BBC. Arra is emlékeztet a BBC, hogy Oroszország március 3. óta nem tett közzé adatot az elhunyt orosz katonákról, akkor közel 500 áldozatnál jártak. Az Egyesült Államok pedig friss becslést adott az orosz sebesültekről, eszerint jóval 7 ezer felett járhat a számuk, de inkább közelebb a 14 ezerhez.

Az ukrán védelmi minisztérium azt is közölte, hogy 450 orosz tankot tettek működésképtelenné, 112 helikoptert és 93 repülőt lőttek le.

Klicsko: Mariupolhoz és Harkivhoz hasonló támadás jöhet Kijevben

A SkyNews helyi tudósítója a péntek reggeli rakétatámadásokat követően beszélt Kijev polgármesterével, Vitalij Klicsko pedig azt mondta, a támadásokban hat épület, köztük egy óvoda, rongálódott meg. Hozzátette, hogy a támadás lakott területet célzott, nincs a környéken katonai bázis.

Azzal kapcsolatban, mi történhet a közeljövőben az ukrán fővárosban, Klicsko úgy vélekedett, hogy hasonló támadásokra lehet számítani, mint amit korábban Mariupolban és Harkivban láttunk. Emlékeztetőül: a két várost teljesen körbevették az orosz erők és folyamatosan bombázzák. Mariupolban különösen rossz a helyzet, itt élelmiszerhez és vízhez is csak korlátozottan férnek hozzá a lakosok.

Hat rakétát lőttek ki Lvivre az oroszok

Oroszország összesen hat rakétát lőtt ki Lvivre, írja a CNN. Az ukrán hadsereg közleménye szerint a hat rakétából kettőt sikerült elhárítani. Mint írták, a rakétákat vélhetően a Fekete-tenger felett lőttek ki az orosz gépek.

A lvivi polgármester korábban arról tájékoztatott, hogy a repülőtér közelében egy repülőgépjavító üzemet találtak el a rakéták, de az épületben nem tartózkodott senki, így eddig sérültekről nem érkezett jelentés.

Egy ember meghalt, miután egy orosz rakéta darabjai csapódtak be egy kijevi lakóházba

Egy ember meghalt, négy pedig megsérült, miután egy orosz rakéta darabjai hulltak egy kijevi lakóépületre péntek reggel, írja a Reuters. Az ötemeletes épületből 12 embert mentettek ki, 98 főt pedig evakuáltak.

A Kyiv Independent képeket is közölt a helyszínről:

Repüléstilalmi zónát hoztak létre az oroszok Donbasz felett

A Donyecki Népköztársaság egyik tisztségviselőjének tájékoztatása szerint Oroszország repüléstilalmi zónát Donbasz régiója felett, írja a Guardian az Interfax hírügynökségre hivatkozva. Az orosz állami hírügynökség pedig arról számolt be, hogy Oroszország déli részén meghosszabbították a repüléstilalmi zónát március 26-ig.

Lerombolták az oroszok a leggazdagabb ukrán egyik gyárát Mariupolban

Ukrajna leggazdagabb emberének, Rinat Ahmetovnak van egy acélgyára Marupolban. Illetve már csak volt, mivel az oroszok lerombolták azt, ezt az oroszok által ostromlott város alpolgármestere mondta, írja a Portfolio.hu. Az Azovstal Vas- és Acélművek mariupoli acélgyára teljesen megsemmisült egy orosz csapásban, írja a The Kyiv Independent.

Ahmetov a tulajdonosa még például a Sahtar Doneck futballcsapatnak is, amely hosszú évek óta részvevője a Bajnokok Ligájának.

Lviv polgármestere szerint nem a repülőteret érte rakétatalálat

Lviv polgármestere a CNN-nek azt mondta, nem a repülőteret, hanem egy mellette található repülőgépjavító üzem épületét találta el egy orosz rakéta. Andrij Szadovij egyúttal közölte, hogy a támadás pillanatában az épületben nem dolgozott senki, így nem tudni áldozatokról.

A BBC felvétele a helyszínről:

Hat humanitárius folyosó nyílhat meg Szumiból pénteken

Pénteken humanitárius folyosók nyílhatnak meg Szumiból, írja a BBC. Az embereket hat különböző útvonalon, buszokkal és furgonokkal szállítják majd a tervek szerint. Mindegyik folyosó az Ukrajna középső részén található Poltavába vezet.

Az orosz határhoz közeli Szumit az elmúlt hetekben rengeteget bombázták, így sok helyen áram és víz nélkül maradt a lakosság.

Zelenszkij üzent az orosz anyáknak, akiknek Ukrajnában harcol a fia

Ez lesz életetek legrosszabb döntése. A hosszú élet jobb, mint a pénz, amit egy rövidért ajánlanak – üzente Volodimir Zelenszkij azoknak, akik az orosz csapatokhoz való csatlakozáson gondolkodnak. Az ukrán elnök szólt az oroszokhoz is:

minden édesanyának, akinek a fiát az ukrajnai háborúba küldték harcolni, járjon utána, hol van a fia. Főleg azok, akik nem tudnak kapcsolatba lépni gyermekeikkel, akiknek azt mondták, hogy gyermekük meghalt, de a holttestet nem kapták meg.

Zelenszkij felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan telefonszámok, amiket hívhatnak az orosz katonák szülei. „Nem akarunk több ezer hadifoglyot, nincs szükségünk 13 ezer vagy még több halott orosz katonákra. Mi nem akartuk ezt a háborút, mi békét akarunk. És azt akarjuk, hogy jobban szeressétek a gyerekeiteket, mint amennyire a hatalomtól féltek”, fogalmazott. (Guardian)

Több robbanást lehetett hallani Lvivben

Több robbanást hallottak a CNN helyi tudósítói Lvivben péntek reggel, miután megszólaltak a légvédelmi szirénák. A Guardian azt írja, a nyugat-ukrajnai város repülőterét találta el egy orosz rakéta. A BBC tudósítója jelezte, hogy a reptér felől óriási füstöt látni. Az ukrán tévé felvételeket is közölt erről.

Eddig 12 halottja van az ukrán egészségügyi intézményeket ért támadásoknak

A WHO tájékoztatása szerint eddig 43 támadás érte az ukrán egészségügyet a háború során. A támadásoknak 12 halálos áldozata és 34 sérültje van, köztük egészségügyi dolgozók. A szervezet egyúttal közölte, hogy több mint 35 ezer olyan beteg van az ukrajnai pszichiátriákon, illetve egyéb létesítményekben, akiket súlyos gyógyszer-, élelmiszer- és fűtéshiány is sújt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik