Az alábbi képen egy napszemüveges férfi látható a Lánchídon, a háttérben lévő fák alapján a téli vagy kora tavaszi napsütésben, mögötte a Parlament és a Duna. Tipikus turistafotó, amilyenek ezerszámra készülnek minden évben a magyar fővárosban, ez azonban mégis különleges.
Nem csak azért, mert a Spiegel egyik cikkében szerepel – a tipikus turistafotókra nem jellemző módon –, hanem azért is, mert a képen látható férfi Kaled Halabi (Khaled el-Halabi) szíriai állampolgár, akit egy civil szervezet háborús bűnökkel gyanúsít, ám ő ennek ellenére évek óta szabadon utazgathat Európában – a különféle titkosszolgálatok tudtával, beleegyezésével, sőt, közreműködésével.
Halabi történetével több újság is foglalkozott, mostani cikkünkhöz Ben Taubnak a New Yorkerbe írt hosszú riportját vettük alapul, kiegészítve a Spiegel, a Kurier, valamint az Amnesty International beszámolóival. Taub az elmúlt két évben kémekkel, politikusokkal, aktivistákkal, nyomozókkal, ügyvédekkel beszélgetett Halabiról, és több ezer iratot nézett át, amelyek egy részét titkosították. Cikkéből nem csak egy kémregénybe illő sztori bontakozik ki, hanem az is kiderül, hogy milyen súlyos problémák vannak az osztrák titkosszolgálat működésével.
„Rájöttünk, hogy piszkos szerepet játszott”
De előbb nézzük a legfontosabb tényeket Halabiról: a drúz származású férfi 21 évesen, 1984-ben végzett a homszi katonai akadémián, majd 16 évnyi katonai karrier után jogi diplomát szerzett Damaszkuszban, és ennek eredményeképpen az Általános Hírszerzési Igazgatósághoz került. Négy évig a szír fővárosban dolgozott, majd 2005-től különböző városokban regionális igazgatóként tevékenykedett: előbb Szuveidában, aztán Homszban, majd Tartúszban, végül Rakkában.
Sok más hírszerző kollégájával ellentétben Halabi ép bőrrel és élve megúszta azt, amikor a rezsim ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) katonái 2013 márciusában elfoglalták Rakkát. Halabi ugyanis – ahogy később ezt egy ismerősének, Nadzsit Tajara írónak állította – már napokkal a bevonulás előtt felvette a kapcsolatot az SZSZH-val, és gyakorlatilag átadta a város kulcsait, cserébe pedig engedték, hogy megszökjön.
A hírszerző ezt követően gyalog Törökországba menekült, és felvette a kapcsolatot Valid Dzsumblatt libanoni politikussal, a drúz közösség de facto vezetőjével. A drúzok a síita iszlámból kialakult vallási közösség, melynek tagjai eredetileg Libanonban éltek, de Szíriában és Izraelben is találhatók csoportjaik. Legfeljebb egymillióan lehetnek, és ahogy Taub írta, a közösség tagjai elsősorban drúznak tartják magukat, és csak ezután szíriainak, libanoninak vagy izraelinek. Később Halabi is arról beszélt, hogy a hírszerzői munkája során mindig is úgy érezte, a többségi társadalmat képviselő alaviták neheztelnek rá amiatt, hogy ő drúz.
A Párizsban élő író, Tajara azt mondta, hogy Halabi kétszer is letartóztatta még Rakkában, de sosem bántotta őt, sőt, bocsánatot kért amiatt, hogy őrizetbe vette a felettesei utasítására. Tajara szerint Halabi jól bánt az emberi jogi aktivistákkal és az értelmiségiekkel, de arról nem tudott nyilatkozni, hogy más fogvatartottakkal miként viselkedett.
Dzsumblatt 2013 májusában egy közvetítőt küldött Isztambulba, akinek a segítségével Halabi feljutott egy, a jordániai fővárosba tartó gépre, holott a szíriai katonai igazolványán kívül nem is volt más irata. A politikus emberei Ammánban segítettek Halabinak találkozni más disszidensekkel, sőt, a jordániai titkosszolgálat embereivel is, azonban Dzsumblatt azt mondta a vele interjút készítő Taubnak, hogy a drúzok gyanúsnak találták Halabit.
Rájöttünk, hogy Rakkában nagyon piszkos szerepet játszott. Szerintünk Halabi mindent megtett azért, hogy a rezsim számára felfedje a rakkai ellenállás gyenge pontjait, és csak az utolsó pillanatban váltott csapatot, azért, hogy mentse a saját bőrét.
Dzsumblatt ezután már nem tartotta a kapcsolatot Halabival.
Menekülés Párizsból
Halabi kénytelen volt máshol segítséget kérni, ezért még 2013-ban besétált az ammani francia nagykövetségre, és úgy mutatkozott be, mint egy franciabarát hírszerző tiszt. Néhány hónapnyi egyeztetés után kapott egy kísérőt, aki csak Julienként mutatkozott be, majd 2014 februárjában a szír férfi egyetlen útra szóló okmánnyal és vízummal Párizsba utazhatott. Ott elszállásolták egy hotelben, és Halabi elmondása szerint Julien – akiről biztosan tudta, hogy a titkosszolgálat embere – nyomást helyezett rá, hogy a segítségért cserébe adjon át információkat a szírekről. Halabinak azt mondták, hogy két nap múlva valaki majd jön, aki kifizeti a szállodai számlát, segít neki a menekültkérelem benyújtásában és a lakáskeresésben, de senki nem jött. A férfinak elfogyott a pénze, ezért ismerősök segítségét kérte, ami – állította Halabi – nem tetszett a titkosszolgálatnak.
Három hónappal később lejárt a vízuma, ezért Halabi menedékért folyamodott. Mintegy négy órán át kérdezgették őt – Ben Taub ennek a beszélgetésnek a leiratát nézte át, és így szerezhettünk tudomást arról, hogy Halabi mit mesélt az életéről. Például azt mondta, hogy
nincs nálam nagyobb veszélyben lévő ember Szíriában.
Arról is meg volt győződve, hogy tábornokként nem érdemelte meg azt, ahogy a francia titkosszolgálat bánt vele, és hogy rászolgált a tízéves tartózkodási engedélyre. Az interjút készítő hivatalnok azt mondta, hogy pont Halabi korábbi munkája miatt ez nem ilyen egyszerű, ezért eltart, amíg döntenek róla.
2015 márciusában az izraeli hírszerzők megkeresték az osztrák Szövetségi Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Hivatal vezetését (Bundesamt für Verfassungsschutz und Terrorismusbekämpfung, BVT), mondván, hogy egy nekik dolgozó személynek segítségre van szüksége. A BVT igazgatóhelyettese Tel-Avivba utazott, ahol kiderült, hogy a kérdéses személy „a kulturális eredetének” köszönhetően Bassár el-Aszad bukását követően fontos szerepet játszhat majd Szíria újjáépítésében. A személy nem a BVT-nek fog majd dolgozni, de az izraeliek időnként szívesen megosztanak majd releváns információkat az osztrákokkal.
A BVT-nek nemzetközi hírszerzői körökben meglehetősen rossz a híre, és Nyugat-Európában az a mondás, hogy amit Béccsel megosztanak, az nemsokára eljut Moszkvába is. Veterán osztrák titkosszolgákat meggyanúsítottak azzal is, hogy Oroszországnak és Iránnak kémkednek, valamint egy nagy erőkkel keresett személyt magánrepülőn csempésztek ki Ausztriából. A BVT sérülékenységére 2019-ben akkor derült fény, amikor az európai, illetve az amerikai és az izraeli titkosszolgálatokat tömörítő Berni Klub belső vizsgálatának eredménye eljutott az osztrák lapokhoz. Sőt, maga a Halabi-ügy iratai is ugyanígy szivárogtak ki.
Fehér Tej hadművelet
Izraelt – úgy tűnik – ebben az esetben nem zavarták annyira a biztonsági problémák, így a BVT hírszerzési osztályának feje, Bernhard Pircher aktát nyitott Halabinak „Fehér Tej” néven. Ezután megbízott két ügynököt, Oliver Langot és Martin Filipovitsot, hogy utazzanak el Párizsba, találkozzanak francia kollégáikkal és másnap térjenek vissza Bécsbe, immár Halabival együtt. Lang és Filipovits repülőjegyét az izraeli titkosszolgálat, a Moszad fizette. A találkozón az osztrákok és az izraeliek engedélyt kértek a franciáktól, hogy Halabit repülőn vigyék ki az országból – és bár azt hitték, hogy ez csak afféle formalitás lesz, a franciák nem engedélyezték, mert a törvény szerint a menedékkérők addig nem hagyhatják el Franciaországot, ameddig nem bírálják el a kérelmüket. Ha viszont Halabi visszavonja a kérelmet, akkor illegálisan fog az országban tartózkodni, és emiatt intézkedni kell.
A kiszivárgott osztrák iratokból tudjuk, hogy a Moszad több szakaszból álló tervvel készült: előbb eljuttatják Ausztriába, segítenek neki lakást találni, havonta kap több ezer eurót, de a hosszútávú cél az, hogy Halabi önellátó legyen. Lang arra jutott, hogy a legcélszerűbb, ha Halabi Ausztriában is menedékkérelmet nyújt be, mert az eljárásban részt vevő kormánytisztviselők titoktartásra kötelezettek.
Halabi elhelyezésének körülményei már-már komikusnak is mondhatók: mivel a BVT-nek nem voltak védett házai, ezért a férfit Pircher apósának egyik bécsi lakásába költöztették be. Halabi egy idő után túl kicsinek találta a 32 négyzetméteres lakást, így kerestek neki egy 110 négyzetméterest a multikulturális közegéről ismert 16. kerületben.
A Moszad havonta 5000 eurót adott a BVT-nek Halabi költségeinek fedezésére, és mivel Lang igen alaposan dokumentált mindent, így tudjuk, hogy ebből jutott nyelvtanfolyamra, egy szerelőre, aki megjavította a csőtörést a konyhában, meg Ikea-bútorokra. Ezen felül Halabi a Caritastól is kapott segélyt, havi 200–300 eurót.
A tábornok rendszeresen találkozott Ausztriában élő szíriaiakkal, de – ahogy pár évvel korábban Jordániában is – ők is gyanúsnak tartották a férfit. Egyikük azt mesélte a New Yorker újságírójának, hogy Halabi folyton kérdéseket tett fel: „Hányan voltak a találkozón? Hol a találkozó? Kik voltak ott? Elkérhetném a telefonszámukat?” Ezért egy idő után Halabit egyszerűen kihagyták a beszélgetésekből. A volt hírszerző 2015 decemberében megkapta a menekültstátuszt és mellé egy 5 évre szóló osztrák útlevelet.
Nyomoznak a jogvédők
Ugyanebben az évben a Nemzetközi Igazságügyi és Elszámoltathatósági Bizottság (Comission for International Justice and Accountability, CIJA) irodájában egy vaskos akta készült Kaled Halabiról – annak tudta nélkül. A nonprofit szervezet egyik alapítója a kanadai Bill Wiley jogász, akinek több évtizedes tapasztalata van a háborús bűncselekmények felderítésében, és tanácsadóként részt vett a Szaddám Husszein elleni perben is. Biztonsági okok miatt a CIJA irodájának címe nyilvánosan nem érhető el, annyit lehet csak tudni, hogy egy nyugat-európai városban van a székhelye. Wiley volt az, aki a New Yorker újságírójának megmutatott egy termet, ahol több mint 600 ezer darab szíriai kormányzati dokumentumot tároltak, ezek többségét a lázadók mentették ki a hírszerzés épületeiből.
A CIJA az évek során hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött össze a szíriai háborús bűncselekményekről, és ezt az adatbázist most már a világ számos pontján használják büntetőjogi és polgári peres ügyekben. A szervezet egyik nyomozójának köszönhetően például sikerült megelőzni az Iszlám Állam egyik merényletét Ausztráliában. Stephen Rapp, a CIJA igazgatótanácsának elnöke és korábbi nemzetközi ügyész azt mondja, hogy a bizottság bizonyítékai átfogóbbak, mint azok, amelyeket a nürnbergi per során vonultattak fel.
A bizottság műveleti vezetője 2015-ben kapott egy fülest az egyik szíriai munkatársuktól, hogy Kaled Halabi Európába szökött. Chris Engels először csak azért akart beszélni Halabival, hogy segítsen összeállítani az Aszadról szóló dossziét, de az iratokban található információk és a tanúvallomások alapján végül arra jutott, hogy Halabi ellen is eljárást kellene indítani.
A tábornok a francia menekültügyi eljárás során azt állította, hogy amikor regionális igazgató volt, Szuveidában senkit, Rakkában pedig legfeljebb napi 4–5 embert vettek őrizetbe a beosztottjai. Ehhez képest
A CIJA egyáltalán nem találta nyomát annak a visszafogottságnak, amelyről Tajara számolt be, helyette viszont a Rakka eleste – tehát Halabi elmenekülése után – néhány héttel Human Rights Watch emberi jogi szervezet szíriai vezető elemzője a titkosszolgálat épületében talált egy érdekességet. Halabi irodájától nem messze az egyik helyiségben egy kínzóeszköz feküdt, amelyre kereszt alakban kötözik rá az embert, és addig feszítik hátra a törzsét, ameddig meg nem törik. Akár átvitt, akár szó szerinti értelemben.
Photo of medieval torture device known as "bsat al-reeh" that we found inside State security building in Raqqa #Syria pic.twitter.com/ULG7907LXR
— Nadim Houry (@nadimhoury) May 17, 2013
Kapás van
Felmerül a kérdés, hogy miért volt olyan fontos Halabi a Moszadnak? Ezzel kapcsolatban is inkább csak feltételezések vannak, de ha ezek igazak, akkor igen fontos ügynökről van szó. A szíriai kémelhárításba hihetetlenül nehéz beépülnie a külföldi kémeknek, a katonaságba viszont meglehetősen könnyű. Halabi előbb katona volt, aztán került a titkosszolgálathoz, a Moszad szerint pont a kémelhárításhoz, így aztán, ha az izraeliek már a katonaságnál be tudták szervezni, akkor Halabi áthelyezésével nagyon értékes kettős ügynököt nyertek maguknak.
A CIJA vezetősége arra jutott, hogy az európai hatóságok számára nem lehet fontosabb célpont, mint Halabi, mert mint tábornok, és mint egy regionális hírszerző központ egykori igazgatója, ő volt a legmagasabb szintű szíriai háborús bűnös, aki a legjobb tudomásunk szerint eljutott a kontinensre. Az iratok összegyűjtése mellett a nyomozók megpróbáltak ténylegesen rábukkanni, és hála Halabi közösségimédia-jelenlétének, valamint annak, hogy Skype-olt, így kiderült, hogy rendszeresen egy osztrák IP-címről internetezik. Úgy érezték, elérkezett a cselekvés ideje, ezért 2016 januárjában Stephen Rapp felvette a kapcsolatot az osztrák igazságügyi minisztériummal.
Még abban a hónapban létrejött egy találkozó Rapp, Engels, két minisztériumi dolgozó, egy bíró és két férfi között, akik nem mutatkoztak be. Mint később kiderült, a két férfi a BVT embere volt, akiket a találkozó után megkértek arra, nézzék meg, hogy a bécsi címen lakó férfi megegyezik-e a CIJA által leírt személlyel. Az egyik BVT-s Oliver Lang volt, aki ekkor már hónapok óta ismerte Halabit, ám erről egy szót sem árult el.
Egy nyilvánosságra került, szigorúan bizalmas feljegyzés szerint 2016 februárjában a BVT és a Moszad képviselői találkoztak, hogy megbeszéljék a CIJA által találtakat. A Moszad megjegyezte, hogy a CIJA-nek nincs kormányzati vagy nemzetközi felhatalmazása, és az, hogy európai és amerikai bíróságok is támaszkodtak már a szervezet által talált bizonyítékokra, nem jelenti azt, hogy Ausztriának is így kell tennie.
Hol van Halabi?
Nos, egy ideig úgy tűnt, hogy Ausztria mégis lépni fog: az igazságügyi tárca ugyanis úgy ítélte meg, hogy a CIJA által bemutatott bizonyítékok elegendőek ahhoz, hogy vizsgálat induljon az ügyben – feltéve, ha a BVT igazolni tudja, hogy Halabi valóban Bécsben tartózkodik. Lang ezt később megerősítette a találkozón részt vevő bírónak, és egy bécsi ügyész, Edgar Luschin hivatalosan nyomozást is indított, de igazából ez sem vezetett sehova. Az osztrák parlament 2015-ben módosította az egyetemes joghatóságra vonatkozó törvényt, amely szerint az emberiesség elleni bűncselekményeket akkor is ki kell vizsgálni, ha azok nem Ausztria területén történtek, de
Az ügy elhalása azért is különösen fájdalmas, írta az üggyel kapcsolatban az Amnesty International jogvédő szervezet egyik képviselője, mert Ausztria a saját állampolgárait is cserbenhagyja. Kristyan Benedict még 2018-ban beszélt Halabi több áldozatával, akik részletesen elmesélték, milyen kínzásoknak vetették alá őket Rakkában. Az egyik túlélő azóta már osztrák állampolgár, aki hiába készített többedmagával egy beadványt, a hatóságok nem tettek semmit.
De ami még dühítőbb a jogvédők számára az az, hogy Halabi az ellene folyó vizsgálatok ellenére is szabadon utazgathat. A legutóbbi adatok szerint
ami arra utalhat, hogy nem csak turistaként járt Budapesten. Amikor a magyar kormányt erről kérdezték, úgy válaszoltak, hogy sajtóhíreket nem kommentálnak. Valószínű, hogy Halabi továbbra is Bécsben él, de erre a New Yorker újságírója nem talált kézzel fogható bizonyítékot, bár látott egy Halabira hasonlító férfit annál a lakásnál, ahol állítólag él. A szíriai kém ügyvédje azt mondta, ügyfelének elfogyott a pénze, és elvették tőle a menekültstátuszt is. Ez utóbbi döntést megfellebbezték.
Járulékos veszteségek
A francia hatóságok 2018-ban utasították el Halabi menedékjogi kérelmét, a régi párizsi címére kiküldött levélben pedig a következő szerepelt:
Az a tény, hogy [Halabi] a szíriai konfliktus kezdete után még két évig nem dezertált, hanem csak akkor, amikor egyértelművé vált, hogy az emberei nem tudják megállítani a lázadók behatolását Rakkába, megkérdőjelezi a motivációit.
A menekültügyi hatóság hozzátette: a szíriai titkosszolgálatban betöltött magas pozíciója komolyan felveti annak a gyanúját, hogy Halabi közvetlenül érintett volt az elnyomásban és az emberi jogok megsértésében. A menekültügyi hatóság elküldte az aktát a francia ügyészségnek, amely – miután kiderült, hogy a férfi elhagyta az országot – értesítette az európai országok rendőrségeit.
Emiatt aztán még a BVT-nél is balhé tört ki, a háborús bűnökkel foglalkozó ügyosztály ugyanis ekkor értesült először Halabi létezéséről, és persze arról is, hogy a szervezet másik egysége is ismeri a férfit. Két hónap múlva, 2018 októberében véget ért a „Fehér Tej” hadművelet, majd amikor novemberben az ügynökök elmentek Halabi lakására, csak rendetlenséget és romlott ételt találtak ott.
Bernhard Pirchernek egy másik botrány miatt el kellett hagynia a BVT-t, főnökét, Martin Weisst – aki szintén tudott a Halabi-ügyről –, nemrégiben letartóztatták, mert állítólag titkosított információkat adott át Oroszországnak. Oliver Lang még mindig ott dolgozik, bár a BVT-t időközben feloszlatták, és feladatait az idén decemberben megalakult Állambiztonsági és Hírszerzési Igazgatóság (Direktion für Staatsschutz und Nachrichtendienst) vette át. Ez azonban nem jelenti rögtön azt, hogy az osztrák titkosszolgálat hatékonyabb lesz. Az állományt ugyanis nem lehet csak úgy lecserélni, magyarázta a New Yorkernek Siegfried Beer történész: „Honnan szedünk hirtelen hatszáz embert, akik hirtelen érteni fognak a hírszerzéshez?”, vagyis az új rendszerben is a régi arcok végzik majd a munkát.
