Nagyvilág

Pozitív lett egy Starbucks-alkalmazott hepatitis A-tesztje, több ezer vásárló lehetett kitéve a vírusnak

Kena Betancur / AFP
Kena Betancur / AFP
New Jersey-ben történt az eset, minden érintettet igyekeznek beoltani.

Egy New Jersey Starbucks-alkalmazottról, aki többször is dolgozott november folyamán, kiderült a hét folyamán, hogy pozitív lett a hepatitis A-tesztje – írja a CNN. Mivel az alkalmazott étellel is dolgozott, a számítások szerint akár több ezer vásárló lehetett kitéve a fertőzésveszélynek.

Az üzletet a hatóságok azonnal bezárták, és mindazoknak, akik az utóbbi időben az érintett kávézóban jártak, azt javasolják, hogy amilyen hamar csak lehet – de legkésőbb két héten belül – oltassák be magukat hepatitis A ellen. Nem volt könnyű összeszedni a megfelelő mennyiségű vakcinát, de 800 embert már be tudtak oltani, amivel New Jersey állam történetének eddigi legnagyobb hepatitis A oltási kampányát jelenti, mondta Camden megye szóvivője, aki maga is beadatta az oltást, mert a lányával együtt ők is ki lettek téve a fertőzésveszélynek.

A májat megtámadó vírus tünetei általában két-hat héttel a fertőzés után jelentkeznek láz, szédülés, hányinger, rosszullét formájában, és legfeljebb két hónapig szoktak tartani. A hepatitis A-fertőzés mértéke 95 százalékkal esett vissza az Egyesült Államokban mióta 1995-ben hozzáférhetővé vált a vakcina.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik