Nagyvilág

„A támadások látványosak lesznek” – hiába kongatták a hírszerzők a vészharangot, nem figyeltek rájuk

HENNY RAY ABRAMS / AFP
HENNY RAY ABRAMS / AFP
Az amerikai vezetést hetekkel, sőt hónapokkal a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások előtt többször is figyelmeztették, hogy az al-Káida támadásra készül, ám a jelzéseket nem vették komolyan.

Öt héttel a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások előtt George W Bush amerikai elnök a texasi birtokán nyaralt, amikor a szokásos napi hírszerzési eligazítását tartó Michael Morell augusztus 6-án bemutatta neki az aznapi PDB-t, azaz a napi hírszerzési összefoglalót, ami nemsokára a világ egyik leghíresebb kormányzati iratává vált. Abban ugyanis szerepelt egy tétel, a következő címmel:

Oszama Bin Laden eltökélt, hogy támadást hajtson végre az Egyesült Államokban.

Az amerikai földön történő terrortámadásra figyelmeztető összefoglalót 2004-ben hozta nyilvánosságra a Fehér Ház, miután felmerült, hogy a Bush-kormányzat annak ellenére nem foglalkozott megfelelő odafigyeléssel az al-Káida jelentette veszéllyel, hogy az amerikai hírszerzés többször is figyelmeztette őket: az Oszama Bin Laden vezette terrorszervezet támadásra készül az ország ellen.

AFP Képernyőfotó Oszama Bin Ladenről egy kiképzés során készült videófelvételből 2001. június 19-én.

Az elnöknek adott jelentés már az elején kiemelte, hogy Bin Laden a World Trade Center elleni, 1993-ban végrehajtott bombatámadást elkövető Ramzi Yousef pakisztáni terrorista példáját követve amerikai földön akar végrehajtani támadást. Közölték az elnökkel, hogy a terrorszervezet tagjai közül többen is amerikai állampolgársággal rendelkeznek, és már évek óta az Egyesült Államokban élnek, vagy ki-be utaztak az országból, márpedig ők képesek segítséget nyújtani a támadásokhoz.

A jelentés megemlíti, hogy olyan információkat is kaptak, melyek szerint Bin Laden amerikai utasszállító gépek eltérítésére készül, hogy elérje több bebörtönzött szélsőséges szabadon engedését, de azt is közli, hogy ezt a „szenzációsnak” jellemzett veszélyt nem tudták más forrásokból megerősíteni. Ugyanakkor a jelentésben kiemelték, hogy az FBI gyanús cselekményekre bukkant az országban, amik arra utalnak, hogy a terrorszervezet „gépeltérítésekre vagy más típusú támadásokra készül”.

A jelentést George Bush, valamint nemzetbiztonsági tanácsadója, Condoleezza Rice visszaemlékezése szerint az elnök kifejezett kérésére állította össze a CIA, de a hírszerző szervezet akkori igazgatója, George Tenet szerint Morell volt, aki azt kérvényezte. Morell szintén így emlékezett.

A hírszerzés ugyanis meg volt győződve arról, hogy az al-Káida valami pusztítóan nagy dologra készül.

Az egész rendszer vörösen villogott

Így jellemezte később 2001 nyarát Tenet, utalva arra, hogy a terrorelhárítás egymás után kapta az újabb és újabb jeleket arra, hogy az al-Káida nagy támadásra készül amerikai célpontok ellen. Cofer Black, a CIA terrorelhárítási központjának vezetője egy interjúban kijelentette, hogy 2001 májusára már

nagyon nyilvánvalóvá vált, hogy támadás fog minket érni, nagy támadás, és sok amerikai fog meghalni.

Tenet közlése szerint júniusra és júliusra úgy tűnt, hogy a világ „a robbanás szélén táncol”, és egymás után kapták az aggodalomra okot adó információkat. A megfigyelt terroristák kezdtek eltűnni, mintha csak egy nagy támadás előtt bujkálni kezdtek volna, táborok zártak be egyik pillanatról a másikra, és csak jöttek a veszélyre figyelmeztető jelentések.

NYC OFFICE EMERGENCY MANAGEMENT / AFP A World Trade Center egy légifotón a 2001. szeptember 11-én történt támadás után.

Július 10-én aztán a CIA al-Káidával foglalkozó csoportját vezető Richard Blee olyan információk birtokába jutott, amit látva azonnal Black irodájába rohant, aki a helyettesével együtt rögtön Tenethez sietett. A CIA igazgatójával együtt mindannyian egyetértettek, hogy ezt közölni kell a Fehér Házzal, és már hívták is Rice-t, hogy azonnal találkozniuk kell.

A megbeszélésen Tenet elmondása szerint közölték a nemzetbiztonsági tanácsadóval, hogy

jelentős terrortámadást követnek el az elkövetkező hetekben vagy hónapokban az Egyesült Államok ellen. A támadások látványosak lesznek. Több is lehet. Az al-Káida célja az Egyesült Államok elpusztítása.

A megbeszélés után azonban a hírszerzők szerint a Fehér Ház szinte semmit sem tett, amivel meg lehetett volna akadályozni a támadást. Rice az emlékiratában azt mondta a megbeszélésről, hogy nem nagyon emlékszik rá, mert „minden nap a veszélyről beszélgettünk”.

A CBS Newsnak a támadások huszadik évfordulójára készült műsorában Gina Bennett – a CIA egyik terrorelhárítási elemzője, aki tagja volt annak a csapatnak, amely kezdetektől fogva figyelte Bin Ladent és az al-Káidát – elmondta, hogy nem vették komolyan a figyelmeztetéseiket. Elmondása szerint már a kilencvenes évek eleje óta jelezték, hogy az iszlamista szervezet jelentős veszélyt jelenthet, de csak azután kezdtek odafigyelni rájuk, hogy 1998-ban az al-Káida bombatámadást hajtott végre két amerikai nagykövetség ellen Afrikában, ezekben több mint kétszáz ember halt meg.

Azonban 2001-re – Bennett elmondása szerint – kezdtek bizalmatlanná válni az elemzéseikkel szemben, és még a kollégáik körében is voltak olyanok, akik szerint nekik a rögeszméjükké vált Bin Laden, és 2001 nyarára már szkeptikusan fogadták a figyelmeztetéseiket a közelgő nagy terrortámadásról.

Ez pedig frusztrálta CIA terrorelhárítóit, akik egy idő után saját magukat kezdték el védeni, amikor azt látták, hogy a kormányzat nem tesz eleget a veszély elhárítására. Gyűjtötték és elraktározták az összes figyelmeztető feljegyzést, amit készítettek, tudva, hogy a támadás után majd megkeresik őket. Egy megbeszélésen valaki azt is felvetette, hogy át kéne helyeztetniük magukat, hogy valaki más legyen a felelős, amikor a merénylet megtörténik.

Mindenki felelős

A támadás után kétpárti bizottságot állítottak fel, hogy kivizsgálja, mit tett, illetve tehetett volna az amerikai vezetés a terrortámadás megakadályozására. A bizottság jelentése szerint a Bush-kormányzat, valamint a korábbi elnök, Bill Clinton kabinetje sem vette elég komolyan a Bin Laden jelentette veszélyt, és magas rangú tisztségviselőik hiába figyelmeztették folyamatosan a terrorista vezér szándékairól, nem reagáltak azokra a megfelelő módon, a terrorizmus veszélye nem számított kiemelt nemzetbiztonsági kockázatnak.

A bizottságot vezető Thomas Kean a 2004-ben közzétett jelentés kapcsán adott sajtótájékoztatón kijelentette, „nincsen egy olyan ember, aki felelős lenne” a terrortámadáshoz vezető hibákért, de „minden magas rangú kormányzati tisztséget betöltő embernek van egy kis felelőssége a kormány döntéseiért.”

Kean a Guardian című brit lapnak a támadások huszadik évfordulója kapcsán a jelentés legnagyobb eredményének azt a hírszerzési reformot nevezte, amit a vizsgálat hatására hajtottak végre az amerikai kormányzatban. Kean közölte:

Ha az FBI és a CIA, valamint a 14 másik hírszerző ügynökség beszélt volna egymással, legtöbbünk véleménye szerint a támadást meg lehetett volna akadályozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik