Nagyvilág

Hallgat a fővádlott, indul a párizsi terror miatti per

Didier LEBRUN / POOL / AFP
Didier LEBRUN / POOL / AFP
Leghamarabb 2022 májusában születhet ítélet Salah Abdeslam és társai ügyében a 131 áldozatot követelő párizsi terrortámadás miatt indult büntetőperben, amely szerdán indul. A vád szerint a 31 éves terrorista a támadás előkészítésében is részt vett. Öngyilkos merénylőként neki is fel kellett volna magát robbantania, ám végül egy szemetesbe dobta a bombát. Érdemi vallomást egyelőre nem tett, a tárgyalás nagy kérdése, hogy ebben lesz-e változás.

Szerdán veszi kezdetét a modernkori Franciaország történetének legnagyobb büntetőpere: a 2015. november 13-i párizsi terrortámadás tárgyalássorozata előreláthatóan kilenc hónapig tart majd.

145 tárgyalási napot terveztek be, leghamarabb 2022 májusában hozhatnak ítéletet az ügyben. 300 tanú mellett Francois Hollande volt francia államfő is vallomást tesz a következő hónapokban, a legnagyobb kérdés mégis az, hogy szóra lehet-e bírni Salah Abdeslamot, a merénylők egyetlen életben maradt tagját.

A 31 éves terrorista az elfogása óta nem hajlandó beszélni érdemben a történtekről. Pedig a letartóztatásban lévők közül ő az egyetlen, aki a támadás előtt ismerte az akció részletes tervét, részt vett a tervezésben.

Abdeslam számára tulajdonképpen nincs tétje a tárgyalásnak, vélhetően élete végéig rács mögött fog ülni. Jelenleg is húszéves börtönbüntetését tölti, amit még Belgiumban szabtak ki rá 2018-ban. A sérültek és az áldozatok hozzátartozóinak viszont ennél jóval többet jelent az elkövetkező időszak, mert a megnyugvásukhoz tudni szeretnék az igazságot.

Csak ő maradt életben

2015. november 13-án pénteken este egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Stade de France közvetlen közelében, amikor a nemzeti stadionban Franciaország Németország ellen lépett pályára. Ekkor még senki nem sejtette, hogy vérontásba torkollik majd az éjszaka.

Franck FIFE / AFP Rendőrségi helyszínelők a Stade de France-nál található étteremnél a robbantás után, 2015. novermber 14-én

Nem sokkal később Párizs előkelő negyedeiben kezdtek válogatás nélkül tüzelni a járókelőkre, kávézók és éttermek vendégeire a dzsihadisták, majd betörtek a Bataclan nevű klubba az Eagles of Death Metal koncertjére, ahol 90 emberrel végeztek.

A terrortámadásban összesen 131-en vesztették életüket és több mint 400-an megsebesültek. Az Iszlám Állam akciójában tízen vettek részt, közülük csak Salah Abdeslam élte túl az estét. A többiek vagy felrobbantották magukat, vagy a rendőrök ölték meg őket.

Később kiderült, Abdeslam nemcsak közvetlenül a támadásban, hanem annak előkészítésében is kulcsfontosságú szerepet töltött be. Ő szervezte meg a dzsihadisták visszaútját a migránsútvonalon Szíriából Európába, és maga vitte a három merénylőt a Stade de France-hoz. Az eredeti elképzelés szerint ő is öngyilkos merényletet hajtott volna végre Párizs 18. kerületében, de végül meghátrált, a robbanószerkezetet levette magáról és azt egy szemetesbe dobta.

A merényletet követő zűrzavarban a főváros déli részén húzta meg magát, majd brüsszeli kapcsolatait kihasználva fuvart intézett magának másnap reggel 5 óra 30 percre. Hajtóvadászat indult ellene, melynek eredményeként négy hónappal később egy brüsszeli lakásban kapcsolták le egy tűzpárbaj végén. A letartóztatását követően néhány nappal az általa irányított terrorsejt a belga főváros repterén és a metróban is robbantott, a támadás pedig újabb 32 ártatlan ember életét követelte.

BERTRAND GUAY / AFP A párizsi merénylet áldozatai emlékére kihelyezett virágok és gyertyák 2015. november 15-én

Hite megdönthetetlen az Iszlám Államban

Salah Abdeslam 2014-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz, miután kikiáltották a kalifátust Szíriában és Irakban, és a letartóztatása óta eltelt években sem változtatott a nézetein.

Franciaországban többször kihallgatták már, Belgiumban ítéletet is hoztak az ügyében. Egy belga tárgyaláson arról beszélt, a bíróságnak nincs legitimitása dönteni a jövőjéről, mert ő csak Allahban hisz, majd nem sokkal később már Franciaországban azt hajtogatta, a muszlimok megvédik magukat azoktól, akik rájuk támadnak.

Kirendelt belga ügyvédje, Sven Mary korábban arról beszélt egy helyi lapnak adott interjújában, hogy

Abdeslam intelligenciaszintje megegyezik egy üres hamutartóéval. Rendkívül üresfejű. Megkérdeztem tőle, hogy elolvasta-e a Koránt, amire azt válaszolta, hogy rákeresett az interneten.

Hogy elmeállapota tényleg ilyen silány vagy csak rájátszik, arról csak találgatnak, de az biztos, hogy a terrorista érezhetően nem akar segíteni se a hatóságoknak, se az áldozatoknak, hite pedig megdönthetetlen az Iszlám Államban. Tisztában van azzal is, hogy soha nem szabadulhat a börtönből, tehát a maga részéről nincs is miért izgulnia. A sérültek és az elhunytak hozzátartozói viszont válaszokat akarnak.

Arthur Dénouveau, a túlélők csoportjának vezetőjét is beidézték vallomást tenni. Szerinte két dolgot kell tisztáznia a tárgyalássorozatnak.

Az egyik, hogy milyen mértékű traumát okozott a terrortámadás és hogy mekkora sebeket ejtett a horror az életünkön. A másik, hogy a terrorizmus zsákutca, nem működik. Tönkreteheti az életünket, de nincs valós politikai eredménye. Abszolút nihilizmus, akárhonnan nézzük. Ha ezt a két üzenetet át tudjuk adni, akkor bebizonyítjuk, hogy létezik ellenállás velük szemben is

– fogalmazott a tárgyalások kezdetét megelőzően.

Szeptember végétől öt héten át zajlik majd a túlélők meghallgatása nap mint nap. A családok egyöntetűen azt hangoztatják, fájdalmas lesz feleleveníteni a horror éjszakáját, de éreztetni akarják a vádlottakkal a fájdalmat, amit nekik okoztak.

Mentális leépülés, 24 órás megfigyelés

Az ügynek összesen húsz vádlottja van, közülük 14-en ülnek majd a vádlottak padján, öten már meghaltak, egy ember pedig börtönben ül Törökországban. Abdeslam az egyedüli, aki tevőlegesen részt vett a robbantásokban, a többiek a fegyverbeszerzésben és a logisztikában vállaltak aktív szerepet.

Abdeslam jövő év januárjában tehet vallomást, ha akar. Szakértői vélemények szerint azért marad néma, mert nem ismeri el a francia igazságügyi rendszert és ennél fogva nem is veszi komolyan őket. Megfigyelhető volt nála korábban az is, hogy még ha felel is, jellemzően nem a konkrét kérdésekre, nyilatkozatai teljesen érzelemmentesek.

Emmanuel DUNAND / AFP Salah Abdeslam és bűnársa, Sofiane Ayari perük első tárgyalásán egy brüsszeli bíróságon 2018. február 5-én.

Valószínűleg az sem tett neki jót, hogy magánzárkában őrzik és a nap 24 órájában kamerás megfigyelés alatt tartják. Beszámolók szerint már néhány hónap után a mentális leépülés jelei mutatkoztak nála, mert teljesen el volt különítve a külvilágtól.

Eleinte rendszeresen azt hangoztatta, megmérgezik őt, ezért a rendelkezésére álló szappannal törölte át a falakat, a székét, az ágyat és a saját ruháit. Amikor enni vittek neki, előfordult, hogy azt kiabálta az őröknek,

őrültek vagytok. Ti fogtok megfizetni a méregért, amit az ételeimbe tesztek.

Mivel láthatóan még a korábbiaknál is zavarodottabbá vált, idővel enyhítettek valamelyest a fogva tartási körülményein, és többek közt kivették a hangszigetelt dupla üvegű ablakot a cellájából, mert semmilyen külső zajt nem hallott, ami pszichológiailag rendkívül megterhelő. Erre azért is volt szükség, hogy a tárgyalásra jó állapotban érkezzen. Kérte egyébként azt is, hogy szüntessék be a kamerás megfigyelését, de ezt pont azért utasították el, nehogy kárt tegyen magában.

Az előzetes várakozások szerint az egyetlen remény az, hogy Abdeslam megtörik, miután végighallgatta az áldozatok hozzátartozóinak visszaemlékezését. Mostanáig ugyanis nem szembesítették őt a sérültekkel és az elhunytak családtagjaival sem.

Ügyvédje természetesen van, és adott esetben a 31 éves Olivia Ronen is válaszolhat majd a feltett kérdésekre, de sokkal ezzel sem lenne beljebb senki, mert Abdeslam neki sem mesélt el részleteiben semmit.

Franciaországban már a kezdete előtt óriási figyelem övezi a tárgyalássorozatot, és minden bizonnyal lesznek olyan részletek, amit eddig a nagyérdemű nem ismerhetett. De hogy a támadók szemszögéből megismerhetjük-e a merénylet hátterét, az most már csak és kizárólag Salah Abdeslamon múlik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik