Nagyvilág

Rengeteg levelet kap, de csak egy embernek válaszol a párizsi merénylő

Allahnak alávető muzulmánnak nevezte magát Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényleteket végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője egy levélben, amelyet válaszként küldött párizsi börtönéből egy rejtélyes nőnek.

A levélből pénteki számában közölt részleteket a Libération. A francia baloldali lap szerint letartóztatása óta a dzsihadista nem hajlandó vallomást tenni, november 29-i harmadik kihallgatásán is csak annyit mondott, hogy nem válaszol a vizsgálóbírók kérdéseire.

A helyesírási hibáktól hemzsegő francia nyelvű levelet azelőtt írta Abdeslam, mielőtt az ügyvédei bejelentették, hogy a hallgatása miatt lemondanak védelméről.

Úgy írok neked, hogy nem tudom, miként kezdjem, megkaptam az összes leveledet és nem tudom megmondani, hogy örömet okozott-e vagy sem. De az bizonyos, hogy nekik köszönhetően egy kis időt tölthetek a külvilággal

– írta a Abdeslam.

Először is nem félek magamról bármit is mondani, mert nem szégyellem magam azért, aki vagyok, és hát mi rosszabb mondható el annál, amit eddig mondtak (rólam)

– tette hozzá.

Azért kérdezlek a szándékaidról, hogy megbizonyosodjam, nem sztárként vagy idolként szeretsz, ugyanis ilyen leveleket kapok általában, és nem helyeslem ezt, mert az egyetlen, aki megérdemli, hogy imádják, az Allah, az univerzum ura

A Libération értesülése szerint Abdeslam nagyon sok levelet kap.

Katolikusok írnak neki és a hitéről kérdezik, nők fejezik ki neki szerelmüket és gyereket akarnak tőle, ügyvédek ajánlják fel a szolgáltatásaikat, elképesztő – idézte forrását a lap, aki szerint interjúajánlatokat is kapott a dzsihadista.

Abdeslam azonban eddig csak egyetlen nőnek válaszolt, aki egy burgundiai postáról küldte a legutóbbi üzenetét. A lap szerint egyelőre a hatóságok semmit nem tudnak róla és még nem is tudták azonosítani.

Muzulmán vagyok, azaz Allah alávetettje, aki megteremtett, és aki kegyei által harmonikusan formált meg, ahogy téged és minden létezőt, az eső által ad nekünk táplálékul mindenféle gyümölcsöt. Te is alávetett vagy? Ha nem, siess és térj meg, vesd magas alá neki és ne hallgass az emberekre, hanem inkább az Úr szavára! Vezetni fog

– írta Abdeslam az ismeretlennek válaszul.

A szigorú fogva tartási körülmények ellenére a terroristának, akit 24 órában kamerával figyelnek meg, jogában áll leveleket kapni és küldeni, de azokat az igazságszolgáltatás felbontja, elolvassa és tartalmukat csatolja a vádlott dossziéjához. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik