Nagyvilág

Káosz a kabuli repülőtéren: legalább öten meghaltak

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására – közölte a Reuters hírügynökséggel hétfőn egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő. Szemtanúk szerint a káoszban legalább öten meghaltak.

Jóllehet a Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt közölte, hogy legalább öten életüket vesztették a repülőtéren, nem tudni, hogy az emberek halálát lövések okozták-e vagy a tömeg taposta őket agyon. A világhálóra felkerült videókon három holttest látszik, ám a felvételek hitelességét nem lehet ellenőrizni.

Mindeközben a német külügyminisztérium egyik szóvivője azt közölte, hogy a kifutópályát elözönlő tömeg miatt egyelőre leállították az evakuálást. Berlin azt tervezi, hogy egy erre a célra kialakított légifolyosó segítségével menekíti ki azt a kétezer afgánt – először nőket és emberi jogi aktivistákat -, akik a német csapatoknak dolgoztak.

Az emberek már vasárnap este megrohamozták a repülőteret, miután a tálib lázadók harc nélkül behatoltak Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik