Nagyvilág

Kuciak-gyilkosság: közelebb az igazsághoz

Jakub Gavlak / MTI / EPA
Jakub Gavlak / MTI / EPA
Marián Kocner nagyvállalkozó mégsem ússza meg.

A szlovák elnök üdvözölte, hogy a legfelső bíróság érvénytelenítette azt a tavaly szeptemberi döntést, amely felmentette Marián Kocner nagyvállalkozót (a képen) és segítőjét Alena Zsuzsovát a Kuciak-gyilkosság ügyében. Zuzana Caputová szerint ez nagyon fontos volt az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom visszaszerzéséhez.

A Paraméter szerint a szlovák államfő úgy fogalmazott, ezzel Ján Kuciak és Martina Kusnírová szüleinek, rokonainak szenvedése nem ér véget, de a lépéssel közelebb kerültek az igazsághoz. A fiatalok az életükkel fizettek azért, mert az újságíró rámutatott a hatalom cinizmusára.

Az államba és az intézményeibe vetett közbizalom visszaszerzése attól is függ, hogy sikerül-e felderíteni a gyilkosságot és megbüntetni az összes bűnöst

– tette hozzá.

Boris Kollár parlamenti elnök ugyanakkor úgy vélte, az ítéleteket a politikusoknak nem feladatuk kommentálni, szerinte a bírósági határozatokat nem szabad megtámadni, és nem a társadalom döntése, ki a bűnös, ki nem. A büntetőbírósággal szembeni bizalmatlanságot nagy hibának nevezte, és arra számít, hogy az ismételt eljárás végén az ügy újra a Legfelsőbb Bíróság elé kerül.

Ján Kuciak és Martina Kusnírová családja a Legfelsőbb Bíróság döntését az igazságszolgáltatás győzelmének tekinti. A Paraméter szerint a szülők szerint a Speciális Büntetőbíróság immár igazságos döntést hoz az ügyben.

Örülök, hogy az igazságosság győzött. Ez az első kiáltás a sötétségbe az igazságosságért. Nemcsak két gyermekünk, hanem a jövő generációi és az újságírók számára is, hogy ne féljenek tollat ragadni

– mondta Zlatica Kusnírová. A megölt újságíró apja, Jozef Kuciak is elégtételként, az igazság győzelmeként élte meg a Legfelsőbb Bíróság határozatát.

Kapcsolódó
Ján Kuciak élne, ha nem becsülik alá Kocnert
Egykori munkatársai kivételes emberként méltatták a megölt tényfeltáró újságírót.

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét, Martina Kusnírovát 2018 február ölték meg Nagymácsédon, a házukban. A gyilkosságot tüntetéssorozat követte, a belpolitikai válság miatt a kormány több tagja távozott és bukott Robert Fico kormányfő is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik