Nagyvilág

A vörös lámpás negyed bezár, 5000 négyzetméteres erotikus központ lesz helyette Amszterdamban

ANOEK DE GROOT / AFP
ANOEK DE GROOT / AFP

Ötemeletes, száz szobás és több sztriptízbárral rendelkező erotikus központot építene Amszterdam a külvárosban azok után, hogy felszámolják a vörös lámpás negyedet a központban, írja a Guardian.

Az ötezer négyzetméteres épületről szóló javaslatot Femke Halsema polgármester nyújtotta be, a projekthez kereskedelmi partnereket is keresnek.

A város vezetése még januárban döntött arról, hogy jelentősen elvesznek a vörös lámpás negyed területéből, amit így már értelmetlen lenne a továbbiakban fenntartani.

Halsema akkor arról beszélt, szeretne javítani a szexmunkások életkörülményein és tisztává szeretné tenni a város történelmi központját. Ez viszont a bordélyházak működtetésével párhuzamosan nehezen menne.

A Het Parool című holland lap beszámolója szerint kilenc lehetséges helyszínt is megjelöltek, ahol az új erotikus központ létrejöhet. Hogy a szexmunkások biztonságosabban érezzék magukat, csak egy be- és kijárata lesz az épületnek. Elképzelhető, hogy belépőt fognak szedni, hogy a nézelődők be se juthassanak majd.

A polgármester tavaly a víziójáról azt mondta a Guardiannak,

ha végigsétál valaki a szűk utcákon, turisták tömegei állnak az ablakok előtt, külföldi nőket fotózva, akik sebezhetőek és kinevetik őket. Nőként nem tudom elfogadni a női nem megalázását. Ez a nők jogai ellen van és szeretnénk erősíteni a szexmunkásaink jogait.

Az új terveknek egyébként nem minden szexmunkás örül. A prostituáltak számára létrehozott alapítvány elnöke, Mariska Majoor, aki korábban maga is szexmunkás volt, a Twitteren azt írta,

a vörös lámpás negyedből sokan nem akarnak egy erotikus központba menni, meg akarják tartani az ablakaikat a területen. És így van vele sok helyi lakos is. Újra és újra a szexmunkásokat hibáztatják a vörös lámpás negyed kellemetlenségeiért, amiről nem is ők tehetnek.

Kapcsolódó
Ilyen a szex Észak-Koreában
Szexuális felvilágosítás nincs, a pornóért akár ki is végezhetnek, Kim Dzsongun pedig különösen éberen őrködik a fiatalok erkölcsei felett. Eközben állami szinten zajlik a fiatal nők prostituálása, a társadalomban pedig tombol a nemi erőszak, és a gyerekeket sem védi meg senki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik