Február végén az észak-koreai hatóságok sinidzsui otthonában elfogtak egy tizenéves fiút, miközben késő este pornót nézett, amikor a szülei nem voltak otthon – írta helyi forrásokra hivatkozva a szöuli székhelyű Daily NK. A fiút a deviáns viselkedés felszámolására létrehozott munkacsoport meglepetésszerű ellenőrzése során kapták el, büntetésül az egész családjával együtt vidékre száműzték, iskolaigazgatóját pedig közmunkára ítélték (amivel szerencsésen megúszta diákja kíváncsiságát, a törvény szerint ugyanis el is bocsájthatták volna állásából).
Észak-Koreában eddig is tilos volt a szexuális tartalmú felvételek birtoklása, Kim Dzsongun azonban szükségesnek látta erősíteni az észak-koreai erkölcsök védelmét a „beteges külföldi hatásokkal” szemben. E háború részeként a 2020 végén életbe lépett új „antireakciós” törvény szigorított a pornóért, vagy éppen a nyilvántartásba nem vett, külföldről származó számítógépek, mobiltelefonok használatáért járó büntetéseken, és fokozták a lakosság ellenőrzését is. Ha valakit például azon kapnak, hogy dél-koreai szappanoperát néz (ami a közös nyelv miatt népszerű tiltott gyümölcsnek számít északon), netán amerikai médiatartalmat fogyaszt, 15 évre munkatáborba küldhetik, a pornográf tartalom készítéséért vagy forgalmazásáért pedig az életfogytiglani börtön vagy a halálbüntetés is benne van a pakliban.
A pornónézésen kapott fiúnak és rokonainak végül azért lehetett kitelepítés az osztályrésze, mert a törvény nem rendelkezik a serdülők büntetési tételeiről. Ez sem számít azért enyhe retorziónak, hiszen a nagyobb városokból vidékre toloncolt családok rendszerint nem csupán anyagilag lehetetlenülnek el, de politikailag is megbélyegzik őket.
Nem mintha korábban nem lépett volna fel a hatalom keményen a pornó ellen: 2013 végén számos állampolgárt kivégeztek pornográf tartalom terjesztésért, mely cselekedet szerepelt Kim Dzsongun ugyancsak ekkortájt halálra ítélt nagybátyja, Csang Szongthek hosszú bűnlajstromán is (többek között az állam megdöntésére tett kísérlet, vagy a katasztrofális devizareformok kezdeményezése mellett).
(Korábbi hírek szerint Kim Dzsongun egykori barátnője, Hjon Szongvol szintén azért állt kivégzőosztag elé, mert a vád szerint pornográf videókat készített és terjesztett, és súlyosbító körülményként egy Bibliát is találtak nála. A spekulációk szerint a népszerű énekesnő Kim Dzsongun feleségének volt útban, akivel korábban egy együttesben énekelt. Ezt a hírt azonban később cáfolták, Hjon Szongvol pedig tavaly egy nyilvános ünnepségen is feltűnt a diktátor közelében.)
A pornó feketepiaca persze a tiltás és a szigorú szankciók dacára is megtalálja a maga vevőkörét, és természetesen a pártfunkcionáriusok hozzáférése ebben az esetben is szélesebb, mint az átlagpolgároké. A CIA egykori tisztje, Henry Crumpton például könyvében arról számol be, hogy egyetlen észak-koreai diplomatával sem találkozott, aki ne kért volna tőle pornót, vagy saját használatra, vagy továbbértékesítésre. Az illegális, külföldi felvételek többnyire a kínai határon keresztül érkeznek, és jóval elterjedtebbek is, mint az Észak-Koreában készült filmek, amelyeken általában inkább csak bikinis vagy pucér nők muzsikálnak, vagy táncolnak.
Mi az az óvszer? És az abortusz?
Miután szakemberek számtalanszor rámutattak már a pornó gyerekekre gyakorolt káros hatásaira, ebből a szempontból akár eszményinek is tekinthetnénk, hogy mindez kimarad az észak-koreai fiatalok életéből, akiknek azonban nem csupán emiatt formálódik egészen másképpen a szexuális kultúrájuk, mint nyugaton, vagy akár a hátár túloldalán. Észak-Koreában ugyanis semmilyen szexuális nevelés vagy felvilágosítás nincs, az ilyesmi kifejezetten tilos az iskolákban, állítják egybehangzóan az országból disszidált fiatalok, így a tizenéveseknek nemigen van tudásuk arról, hogyan lehet biztonságosan szexelni, amikor arra éretté válnak.
„Phenjanban nőttem fel, és soha nem hallottam az óvszer szót. Nem tudtam, mi az” – mondta egy dél-koreai emigráns az északi diákéveiről az NK News-nak.
Amikor középiskolás voltam, az egyik osztálytársam, akinek az apja a kórházban dolgozott, egy óvszerrel töltött zsákot hozott az iskolába. Lufiknak tűntek, így felrobbantottuk őket. Csak akkor tudtam meg, mik voltak azok, amikor elhagytam az országot.
Az óvszert beszerezni is nehéz (noha a dél-koreaiak időnként óvszerrel töltött lufikat röptetnek át a határon), ahogy fogamzásgátló tablettához is csak legfeljebb illegálisan lehet hozzájutni. „Ez egy fekete lyuk Észak-Koreában, a kormány nem gondolja, hogy népének bármit tudnia kell a biztonságos szexről” – állítja Csi Mingank.
Miután az embereknek a nemi úton elkapható betegségekről is alig vannak ismereteik, egy ilyen fertőzést pedig rendkívül megalázónak tartanak, sokan inkább titokban szenvednek miatta, de nem fordulnak orvoshoz. Az információhiány másik gyakori következménye a nem kívánt terhesség, ami a hajadonoknál nagy szégyennek számít, ezért sok nő folyamodik illegális és az egészségükre veszélyes, sokszor nem is orvosok által végzett abortuszhoz.
Amikor megérkeztem Dél-Koreába, legjobban az abortusz megismerése sokkolt. Néztem a híreket, és ekkor hallottam először arról, hogy van ilyen
– mondja egy másik északi disszidens, Kim Joszung.
Túlfűtött fiatalság
A tartományonként eltérő mértékben, de alapvetően rendkívül konzervatív társadalomban a fiatalok közötti szexuális kapcsolatot tisztátalannak és erkölcstelennek tartják. Disszidensek többek között arról is beszámoltak, hogy – a hatalom szexualitást elnyomó politikájának megfelelve – a gyerekeket gyakran riogatják azzal, hogy a kézfogás is elegendő a teherbe eséshez. A korábban a phenjani Kim Irszen Egyetemen tanult, majd koreai nyelvet és történelmet tanító Andrej Nyikolajevics Lankov szerint a hetvenes, nyolcvanas években felnövő észak-koreai nők között voltak, akik huszonéves korukig ebben a hitben éltek.
Egy biztos: az észak-koreai tömegkultúra hatására a fiatalok nem eshetnek kísértésbe. A médiában az erotika leghalványabb formája sem jelenik meg, a filmekben még a csók is ritkaságszámba megy, és bár a törvények külön nem tiltják, közterületen sem igen lehet látni ilyesmit.
Középiskolában a diákok ugyan randevúznak egymással, de számunkra [nyilvános helyen] még az ölelés sem volt elképzelhető, nemhogy a csókolózás. A legbátrabb dolog, amit tehettünk, hogy egymás kezét fogva sétáltunk a sikátorokban, ahol senki nem látott. Ha váratlanul összefutottunk valakivel, úgy csináltunk, mintha mi sosem tettünk volna olyan „obszcén” dolgot, mint a másik kezének megfogása
– mondja Kim Joszung.
A házasság előtti szex társadalmilag nem elfogadott és a beszámolók szerint nem is túl gyakori.
Különösen a nőkkel szemben határozott elvárás, hogy megőrizzék ártatlanságukat a nászéjszakáig, de a férfiakra sem jellemző a kulturális szabály áthágása. „A diákok, akikkel együtt lógtam, 20 és 25 év közöttiek, mind szüzek voltak” – mondta a Guardiannek Alessandro Ford, az első nyugati diák, aki négy hónapon át észak-koreai egyetemen tanulhatott.
Kim Dzsongun a jelek szerint azonban így is túlfűtöttnek ítéli meg a tinédzserek életét, tavaly januárban ugyanis a kormány kampányt indított a tizenévesek közötti szex megakadályozására, aminek elburjánzását a dekadens kapitalista befolyás számlájára írta. Ennek részeként nyomatékosan figyelmeztették a szülőket és tanárokat, hogy felelősséggel tartoznak gyerekeik tetteiért, a Munkáspárt pedig a diákok okostelefonjainak ellenőrzésére szólította fel saját ifjúsági szervezetét.
Az idén aztán ismét a tizenévesek mobiljai kerültek célkeresztbe: a hatóságok olyan dél-koreai szlengszavakra kezdtek vadászni a magánüzeneteikben, amelyeknek a – fiatalok körében egyre gyakoribb – használata már elég indok lehet arra, hogy valakit tiltott dél-koreai műsorok nézésével gyanúsítsanak meg.
Az örömbrigád
Noha Észak-Korea népének nem sok szexuális – vagy bármilyen – szabadság jutott, az ország uralkodói természetesen más lapra tartoznak. Már az 1972 óta hatalmon lévő Kim-dinasztia első diktátora, Kim Irszen is nagy nőcsábász hírében állt, akinek számos szeretője és törvénytelen gyermeke volt, ám a legendák szerint fia szexuális étvágya még az övén is túltett. A Kim Irszen által alapított, majd a Kim Dzsongil által is előszeretettel igénybe vett úgynevezett örömbrigádról a nemzetközi sajtó is több ízben megemlékezett már.
Noha az örömbrigáddal kapcsolatban a számos újságcikk ellenére kevés elsődleges forrás áll rendelkezésére, így a történetek valóságtartalmában sem lehetünk egészen biztosak, azért vegyük sorra az idők során elhangzott állításokat. Kim Dzsongil uralkodása alatt külön egység foglalkozott azzal, hogy a kedves vezető és más magas rangú tisztviselők számára biztosítsa a testi örömök kiapadhatatlan forrását. A kijelölt katonatiszteknek az volt a feladatuk, hogy az ország iskoláit bejárva kiválogassák a legszebb diáklányokat, bizonyos meghatározott kritériumok alapján: testüket nem csúfíthatta heg, a hangjuknak lágynak kellett lennie, és – tekintettel a diktátor méretére – nem lehettek magasabbak 165 centinél, derült ki az örömbrigád egyik Dél-Koreába menekült tagja, Mi Hjang beszámolójából.
A kiválasztott, sokszor csupán 13-14 éves lányok ezután még több „válogatón” mentek keresztül, orvosi vizsgálatnak vetették alá őket, időről időre ellenőrizék, hogy megőrizték e szüzességüket, majd egy éven át képezték őket énekre, táncra, masszázsra, illetve az elöljárók vágyainak kielégítése. A lányokat ezután villákba és kúriába költöztették az ország különböző pontjain, ahol mindig rendelkezésre kellett állniuk, ha valamelyik Kim (vagy más vezető) megjelent – írja Chris Mikul Észak-Korea-szakértő Kedvenc diktátoraim című könyvében.
Mi Hjangot 15 éves korában az osztályteremből vitte el két tiszt, a családjával ezután tíz éven át nem találkozhatott. Sok családban ugyan nagy megtiszteltetésnek tartották, ha lányukat az örömbrigád tagjává választották, ám nem mindig voltak tudatában annak, hogy valójában miről is van szó, hiszen csak annyit mondtak nekik, hogy gyermekük a nemzet vezetőit fogja szolgálni.
A Kim családnál szolgáló szusiszakács, Kendzsi Fudzsimoto arról mesélt, hogy a diktátor számára Kim Dzsongil bátyja, Csang Szongthek „hallgatta meg” lányokat, azaz vele kellett először lefeküdniük ahhoz, hogy végül az elnök ágyasai legyenek. (Mint említettük, Kim Dzsongun később kivégeztette a nagybácsit.)
Kim Dzsongil 1982-ben elmenekült unokaöccse, Li Ilnam ugyancsak említette emlékiratában az örömbirgádot, mielőtt 1997-ben merénylet áldozata lett. Reggelig tartó vad partikról és orgiákról számolt be, melyek egyik kedvence időtöltése egy olyan játék volt, amelyben a veszteseknek darabonként kellett levenniük a ruháikat, ha pedig különösen részegek voltak, a férfiak haját és a nők szeméremszőrzetét is leborotválták.
A lányok talán legbizarrabb állítólagos feladata azonban az volt, hogy a lábuk összekulcsolásával úgynevezett „emberi ágyat” alkossanak, lehetővé téve a nagy vezérnek, hogy rajtuk aludjon.
A kiválasztottak családjait anyagilag kárpótolták a szolgálat évei alatt, ami a nők legfeljebb 20-25 éves koráig tartott. Kim Irszen nem csupán az öröm miatt ragaszkodott a fiatal lányokhoz, hanem egy ősi hiedelem miatt is, miszerint egy férfi megőrizheti a fiatalságát és életerőt szívhat magába azáltal, ha szűzlányokkal osztja meg az ágyát – írja 2004-be megjelent, a Kim-dinasztiáról szóló könyvében Bradley K. Martin. Az örömbrigád „nyugdíjazott” tagjai elbocsátásuk után szintén nagyobb összeget, illetve háztartási gépeket kaptak titoktartásuk fejében, később gyakran a Munkáspárt kádereihez, személyi őrökhöz, katonatisztekhez mentek feleségül.
Kim Dzsongun apja halála után feloszlatta az örömbrigádot, de a hírek szerint 2015-ban újra felélesztette elődei hagyományát.
Becslések szerint a hárem mintegy kétezer főt számlálhat, a jelenlegi diktátor pedig állítólag a híres, húsz kocsiból álló luxus-páncélvonatán is szokta élvezni az elegáns egyenruhába öltöztetett női személyzet társaságát, az általa ugyancsak rajongott különleges sajtok és konyakok fogyasztása mellett.
Szexrabszolga szurkolók, a jövő művésznői és Kim Dzsongun lányzenekara
Az állami szintű szexuális kizsákmányolásnak nem az örömbrigád az egyetlen példája. 2018-ban a phjongcshangi téli olimpia egyik szenzációja volt a sportolókat katonás fegyelemmel és fülig érő szájjal, énekelve buzdító észak-koreai szurkolótábor, ám mint két szökevény utóbb elmondta, a lányoknak súlyos árat kellett fizetniük, hogy bekerüljenek a csapatba. Túl azon, hogy 24 órás felügyelet alatt álltak, és minden hibáért komoly büntetést kaptak, gyakorlatilag szexuális rabszolgaságba kényszerítették őket: a lányoknak kötelező volt bulikon részt venniük, ahol a számukra kijelölt diplomatákkal, politikai vezetőkkel kellett szexelniük.
Észak-Korea persze nem az az ország, ahol akár az elit hasonló előjogokkal bíró tagjai biztonságban érezhetik magukat, tavaly például többen is áldozatává váltak egy felsőbb köröket kiszolgáló prostitúciós hálózat felszámolásának.
Júliusban 20-án hat férfit, köztük négy párttisztviselőt végeztek ki Phenjanban, amiért pénzért szexuális szolgáltatásokat vásároltak, a főváros két kimagasló művészeti iskolájának ötven női hallgatóját pedig munkatáborokba küldték, ők alighanem a drága tandíjak kifizetése érdekében adták a fejüket szexmunkára. Egy bennfentes forrás szerint Kim Dzsongunt nagyon feldühítette, hogy a jövő előadóművészei áruba bocsátják a testüket, és a diktátor személyesen rendelte el a kivégzéseket.
Bár a prostitúció korábban is törvénytelen volt, Kim Dzsongil idején jelentős enyhülés következett be a szexualitás terén. A Daily NK a fordulatot a vezető egy 1996-os látogatásához köti, amikor a kísérője mesélt neki az egyik helyi szikláról, amely az embereket egy férfi és egy nő ölelkezésére emlékezteti. Kim Dzsongilnek annyira tetszett a történet, hogy később a hivatalos országjárásai során az idegenvetők és vendéglátók szinte kötelességüknek érezték, hogy valamilyen hasonlóan erotikus sztorival próbáljanak a kedvében járni. A szexualitás ennek hatására elfogadott témája lett a hétköznapi társalgásoknak, a társadalom legfelső szintjén elterjedt a vulgáris beszéd és a pornó, sőt 1998-ban legálisan megjelenhetett a Chilbói legendák című, régi idők pajzán történeteit tartalmazó könyv is.
2016-ban a Korea-szakértő Lankov a szabadosság más megnyilvánulásairól is beszámolt. Mint elmondta, a Phenjanban megfordult külföldi diplomaták arra figyeltek fel, hogy a helyi tisztviselők fiatal szépségek társaságában kezdtek megjelenni nyilvános helyeken, az üzleti elit tagjai között pedig már-már kötelező státuszszimbólummá vált az ifjú szerető tartása.
Hogy Kim Dzsongun uralkodása vissza fogja-e fordítani ezeket a folyamatokat, az egyelőre kérdéses, de a már említett akciók mellett egyéb, szimbolikus jelei is vannak, hogy a jelenlegi vezető igyekszik visszatérni egy konzervatívabb vonalhoz. Az általa 2012-ben létrehozott Moranbong Band, Észak-Korea első állami lányegyüttese például az első években még feszes ruhákban, sok sminkkel és ékszerrel lépett fel, aztán az együttes egy időre felszívódott a nyilvánosságból – néhány zenész azóta sem került elő –, majd amikor visszatért, a smink és az ékszerek eltűntek, az énekesnők pedig katonai egyenruhában kezdtek fellépni.
Nőnek lenni Észak-Koreában
A társadalomban a lefojtott szexualitás fedője alatt eközben tombol a nemi erőszak, a nők és a gyerekek szexuális kizsákmányolása.
2018-ban a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet 106 észak-koreai menekült beszámolója alapján megállapította, hogy országban a szexuális erőszak teljesen nyílt, széles körben tolerált jelenség, a nőknek pedig nincs lehetőségük az igazságszolgáltatáshoz fordulni, mert a rendőrség nem tekinti a nemi erőszakot súlyos bűncselekménynek, másrészt a megerőszakolt nők társadalmi megbélyegzése miatt ez eleve „szinte elképzelhetetlen” számukra.
Miközben Észak-Koreában 2008-ban kilenc, 2011-ben hét, 2015-ben pedig mindössze öt embert ítéletek el nemi erőszakért, a menekültek szerint a nem kívánt szexuális érintkezés annyira elterjedt, hogy már elfogadták a hétköznapi élet részeként. A szexuális erőszak jellemző helyszínei az ellenőrzési pontok, a piacok, a vonatok vagy akár az utca, jellemző elkövetői pedig az olyan hatalmi pozíciót betöltő férfiak, mint a rendőrök, ügyészek, katonák, börtönőrök, piaci felügyelők, párttisztviselők és titkosrendőrök.
Egy negyvenes éveiben járó volt textilkereskedő elmesélte, hogyan kezelték őt és társait szexuális játékszerként a rendőrök és a piacfelügyelők: ha kedvük támadt, egyszerűen rájuk parancsoltak, hogy kövessék őket egy üres helyiségbe, majd különféle szexuális visszaéléseket követtek el ellenük. „Az ilyesmi olyan gyakran előfordul, hogy senki sem gondolja, hogy ez nagy ügy. Amikor idegesek vagyunk, szinte észre sem vesszük. De emberek vagyunk, szóval néha, a semmiből éjjel sírva fakadsz, és nem tudod, miért” – mondta.
Ha az áldozatok ellenállnának vagy utólag panaszkodnának, azzal hosszabb ideig tartó fogságot, verést, kényszermunkát, árujuk és pénzük elkobzását vagy fokozott ellenőrzést kockáztatnak, veszélyezte jövedelemforrásukat és a családjuk megélhetését. A beszámolók alapján az érvényesülés más szintjein is általános, hogy ha egy alárendelt helyzetben lévő nő el akar érni valamit, akkor a testével kell fizetnie érte.
A londoni székhelyű Korea Future Initiative ugyancsak 2018-as jelentése szerint a szexuális bántalmazás és kizsákmányolás szinte minden korcsoportot érint, a kiszolgáltatott gyerekek pedig különösen gyakori célpontjai a szexuális ragadozóknak. Sok nemi erőszak történik az iskolák környékén, és bár a tanárok a maguk eszközeivel olykor próbálják óvni a gyerekeket, jogi eszközök nélkül ez nem mindig sikerül.
Ha az elkövetők magasabb társadalmi osztályba tartoznak, akkor egyetlen telefonhívással ki tudnak bújni a törvények alól. A lányom iskolájában egy idősebb lányt erőszakoltak meg hazafelé menet. Az iskola ezután azt mondta neki, hogy ne térjen vissza. Később azt hallottuk, hogy teherbe esett a támadójától
– mondta egy disszidens. Egy másik menekült nő szerint gyakran előfordul, hogy fiatal lányokat külföldi látogatók szexuális kiszolgálására kényszerítenek, másokat pedig Kínába adnak el, ahol az egyedülálló férfiak tömege miatt nagy igény van rájuk.
A PSCORE (Emberek a Sikeres Koreai Újraegyesítésért) szöuli jogvédő csoport szerint az iskolákban leggyakrabban a tanárok a zaklatások elkövetői. A szervezet 2019-ben adta ki Megkerülhetetlen erőszak: gyermekbántalmazás Észak-Koreában című 195 oldalas jelentését, melyben a szexuális visszaélést kormányzati reakció híján „intézményesítettnek és az élet normális részének elfogadottnak” minősítette. A több mint kétszáz délen letelepedett észak-koreai fiatallal készített interjú alapján azt írják, hogy a tanárok az órákon nyíltan a diákok szexualitására vonatkozó megjegyzéseket tehetnek, és fizikailag is zaklathatják a lányokat következmények nélkül.
Az egyik interjúalanyuk arról is beszámolt, hogy 14 éves korában folyamatosan azért kellett küzdenie, hogy a buszokon és vonatokon a férfiak ne tapogassák és mellét és a fenekét. Egyszer pedig szemtanúja volt, amint egy idegen férfi erőszakoskodik egy mellette fekvő nővel, amikor vonatuk meghibásodása miatt egy szűk váróterembe zsúfolták be az utasokat éjszakára, a nagynénje azonban csendre intette, hogy „elkerüljék a bajt”.
A beszámolók szerint a szexuális zaklatás és a nemi erőszak szinte mindennapos a hadseregben is, ahova egy 2015-ös törvény értelmében minden észak-koreai nőnek kötelessége 18 éves korában bevonulni, és ott hét év szolgálatot teljesíteni, de az országot sújtó éhínség miatt már a 90-es években is fiatal nők ezrei álltak katonának a nyomorból való kilábalás reményében.
A seregben 1992-2001-ig szolgáló, majd leszerelése után hét évvel Dél-Koreába szökött Li Szojon a BBC-nek elmondta, bár őt magát nem, de számos bajtársát megerőszakolták.
A századparancsnok egy szobában órákon keresztül erőszakolta meg a parancsnoksága alatt álló női katonákat, és ez újra és újra megtörtént, vég nélkül.
Bár a törvény hét évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegeti az erőszaktevőket a hadseregben, nemigen akad, aki tanúskodna ilyen esetekben, így marad egy nő szava egy általában rangban fölötte álló férfiével szemben. Ha egy nő mégis panaszt tesz, annak rendszerint az a vége, hogy őt szerelik le és küldik haza megszégyenítve – magyarázza Juliette Morillot, az Észak-Korea 100 kérdésben című könyv szerzője az egybecsengő beszámolók alapján.
A Human Rights Watch tavalyi, 16 korábbi fogvatartott megkérdezésével készült jelentése szerint a letartóztatásban lévő emberek még inkább ki vannak téve a szexuális bántalmazásnak a kínzások, az éheztetés és más megalázó rítusok mellett. Az interjúalanyok egy része egyenesen „tomboló” szexuális erőszakról számolt be a fogdákban.
Habár az információk gyűjtése Észak-Koreában köztudottan nehéz, és a disszidensek történetei nem feltétlenül jelentenek elég széles mintát az általános kép kialakításához, a beszámolók nagyon is egy irányba mutatnak. A kormány azonban rendre elutasítja a jelentések megállapításait, azokat a rendszer megbuktatását célzó hamis vádaknak és provokációnak, a történetüket megosztó észak-koreaiakat pedig söpredéknek titulálja.
Észak-Korea erőteljesen patriarchális társadalom, ahol korábban a nőket már azért is megrótták, ha a férjük a konyhában mutatkozott. Ma is úgy tartják, a nők kötelessége, hogy a ház falain belül mindenről gondoskodjanak, amíg a férfi munkájával a népet és a pártot szolgálja. Ha esetenként egy nő áttöri az üvegplafont, akár ha politikai karriert csinál, az emberek sokszor a régi koreai mondást idézik: „Szerencsétlen az a ház, ahol a tyúk énekel és a kakas hallgat”.
A kormány a családon belüli erőszakkal egyáltalán nem foglalkozik, a fogalomnak nincs is egyértelmű definíciója az országban, ahogy a szexuális erőszaknak sem: az északi-koreai nyelvhasználat ezekben a témákban számos eufemizmusra támaszkodik, amelyek gyakran bagatellizálják a tett súlyosságát.
Azt mondanám, a szülővárosomban napi rendszerességgel tízből három háztartásban történt családon belüli erőszak, a többiben pedig ritkábban
– írta Csi Szondzsi az NK News-nak.
Mivel a válást még mindig szégyenteljes dolognak tartják Észak-Koreában, sok nő inkább elmenekül az országból, mint hogy elváljon a férjétől.
Mivel az Észak- és Dél-Korea közötti határt szigorúan őrzik, a legtöbben Kínán keresztül próbálkoznak. Becslések szerint a kínai határon át menekülő észak-koreaiak közel 80 százaléka nő, akikre még egy sikeres szökés után is újabb veszélyek leselkednek, és rengetegen kerülnek közülük emberkereskedők kezébe. Mivel Kínában nincs jogi státuszuk, és az Észak-Koreába való visszaküldéssel is zsarolhatók, többnyire teljesen kiszolgáltatottak a kizsákmányolással szemben: van, akit menyasszonynak adnak el vidékre (egy kínai férfi 600 ezer forint körüli összegért juthat koreai feleséghez), másokat pedig valamilyen szexmunkára kényszerítenek.
