Nagyvilág europoli

Egyik külügyi bénázásból a másikba esik az Európai Unió

TURKISH PRESIDENCY PRESS OFFICE / AFP
TURKISH PRESIDENCY PRESS OFFICE / AFP

Az utóbbi néhány hónapban az Európai Unió több külügyi bénázásban vett részt, mint illett volna. Azok középpontjában pedig elsősorban az Európai Bizottság állt.

A konfliktusok leginkább a vakcinabeszerzéssel kapcsolatban jöttek elő. Írtunk már arról, hogy a bizottság követett el hibákat, de a konfliktus döntően politikai természetű volt. A tagállamok azt szerették volna, ha minél hamarabb vakcinákhoz jutnak, miközben mindenki tudta, hogy azok nagy része csak áprilisra érkezik majd meg az unióba. A bizottság ebben az esetben természetes bűnbak lett az országok egy része számára, és Ursula von der Leyen csapata nem készülhetett fel arra sem, hogy milyen komoly harcaik lesznek az AstraZenecával, majd a jelek szerint a Johnson & Johnsonnal is.

Voltak viszont olyan esetek, amelyekre fel lehetett volna készülni. Ilyen volt Josep Borrell látogatása Oroszországban. Az EU külügyi főképviselője kritikus időszakban, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus letartóztatása után ment el Oroszországba, hogy évek múltán megnyissa a diplomáciai párbeszédet az EU és az oroszok között. Erre a sajtótájékoztatón az orosz külügyminiszter porig alázta a főképviselőt, és a földig hordta le az Európai Uniót, miközben Borrell csak mosolygott mellette. Az ügynek személyi következménye nem lett, politikai viszont igen, Brüsszelben ugyanis komoly felháborodás volt abból, hogy Borrell felkészületlenül utazott el egy rizikós diplomáciai útra, ami végül tökéletes kudarc lett.

Russian Foreign Ministry / Sputnik / AFP Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Moszkvában 2021. február 5-én.

Székhely

Nemrég egy másik autoriter vezetőnél tett látogatás alkalmával történt hasonlóan kínos eset. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kereste fel Recep Tayyip Erdogan török elnököt Ankarában. A megbeszélésen az uniós menekültprogram és a vámtarifák kérdése volt napirenden, ehelyett Brüsszelben napok óta mindenki arról beszél, hogy von der Leyennek nem jutott szék.

A kép, amit láthattunk, valóban nem szép. Erdogan és Michel egymás mellett ül két széken, ahogy a tárgyaló felek szoktak. Von der Leyent pedig a mellettük lévő kanapéra ültették, vele szemben a török külügyminiszter ült. Ez protokollszempontból talán még elfogadható is lehetett volna – ehhez később az Európai Tanács ragaszkodott is –, hiszen az EU külképviseletében a tanács elnöke magasabb rangú, mint a bizottságé. Nehéz volt viszont nem belelátni a helyzetbe, hogy a tanács elnöke férfi, a bizottságé pedig nő, és ez valószínűleg minden, az Európai Unióban dolgozó nőnek feltűnt. Michel rosszul reagált a dologra: sehogy. Később megpróbálta megvédeni ezt a döntést azzal, hogy ha szóvá teszi az ügyet, abból diplomáciai botrány lett volna, bár ezt az érvelést aláássa, hogy így is az lett belőle.

A bizottságnál készült is egy tervezet a diplomáciai protokoll pontosítására, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő, de a tanácsból nem támogatták ezt, mert szerintük a hamarosan induló Konferencia az Európai Unió jövőjéről nevű intézménynek kell döntenie ilyen ügyekben.

TURKISH PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP

Kívülről ez festhet úgy, mint egyszerű belharc a sokfejű Európai Unió két vezetője között, valójában viszont még inkább aláássa az EU külpolitikáját. Igaz, volt olyan diplomata, aki arról beszélt a Politicónak, hogy szerencsés az a szervezet, ahol ennyi idő van beszélni egy ilyen kis botrányról.

Sűrű program

A héten aztán újabb bénázásba futott bele az EU, és ezúttal éppen a bizottság. Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij hívta meg Kijevbe Ursula von der Leyent, hogy együtt ünnepeljék meg Ukrajna függetlenségének harmincadik évfordulóját, és a bizottság elnöke vegyen részt az első Krími Platform ülésén, amivel hangsúlyozni szeretnék, hogy az elcsatolt félszigetet továbbra is Ukrajna részének tekintik. Ez kifejezetten fontos találkozó lenne az ukránoknak, hiszen az orosz hadsereg éppen Ukrajna határán gyakorlatozik, és rég volt akkora esély a katonai konfliktus eszkalációjára, mint most.

Von der Leyen helyett a kabinetfőnöke, Björn Seibert válaszolt, és azt közölte, hogy a bizottság elnökének nagyon sűrű a programja, ezért nem tud elutazni az eseményre. Ráadásul a levelet a saját nevében írta alá, nem von der Leyenében. Ebből lett nagyobb felháborodás, mert ezt a diplomáciai protokoll súlyos megsértésének tartják. Miközben a másik indok is falsnak tűnik, mert augusztus végén, amikor az esemény lenne, az EU-bürokrácia szinte teljesen szünetel Brüsszelben, így nem lehet annyira sűrű von der Leyen programja sem.

Az mindenesetre biztos, hogy kritikus pillanatban sikerült támogatás helyett megsérteni az EU egyik fontos keleti partnerét. Ezt végül a bizottság is elismerte, és közölte, hogy von der Leyen külön is válaszol a levélre, de továbbra sem kíván részt venni az eseményen.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik