Nagyvilág

Videón, ahogy két amerikai rendőr fegyvert fog egy katonára

Randy Faris / Getty Images
Randy Faris / Getty Images

Egy április elején benyújtott kereset szerint két virginiai rendőr egy közúti ellenőrzés során jogtalanul fogott fegyvert egy egyenruhás katonára – írja az ABC News. Az egyik tiszt végül paprikaspray-vel fújta le az afroamerikai-latino Caron Nazariót.

A dokumentum alapján Joe Gutierrez és Daniel Crocker windsori rendőrök 2020. december 5-én állították meg a hadnagyot, amiért nem volt frissen vásárolt autóján elülső rendszámtábla. Nazario épp hazafele tartott szolgálati állomásáról. A kereset szerint sérült a katona alkotmányos joga, ezért kártérítést követel.

Nazario elmondása alapján mikor észlelte, hogy a rendőrök meg akarják állítani, bekapcsolta a vészjelzőt, és a sebességhatárt tartva egy jobban megvilágított helyre vezetett. A rendőrök szerint a katona megpróbálta elkerülni az intézkedést, noha utóbb Gutierrez is elismerte, hogy az esetek 80 százalékában az emberek hasonló módon állnak meg. A rendőrtiszt jelentésében azt írta, a manőver alapján sejtette, hogy kisebbségivel van dolga – a rendőri erőszaktól tartva sokan igyekeznek világos, biztonságos helyre húzódni az intézkedéskor.

A katona autója annyira új volt, hogy csak ideiglenes elülső rendszámtáblával rendelkezett. Az esetről készült felvétel alapján a rendőrök kezdettől fogva kifejezetten agresszívan léptek fel, azonnal fegyvert fogtak a férfira. Nazario hiába próbálta kideríteni a közbelépés okát, választ nem igazán kapott.

A férfit felszólították, hogy tegye ki a kezeit az ablakon. Ennek eleget is tett, a járműből viszont nem akart kiszállni, igaz, nem is nagyon tudott volna, hiszen még be volt kötve a biztonsági öve, a kezeit pedig kint kellett tartania.

Amikor Nazario beismerte, hogy fél elhagyni az autót, Gutierrez válaszul annyit mondott, hogy joggal.

A rendőrtiszt utóbb lefújta a katonát, ezt követően több ellentmondásos utasítás is elhangzik – hol azt kérik tőle, hogy tegye ki a kezét az ablakon, hol azt, hogy nyissa ki az ajtót, hol azt, hogy oldja ki a biztonsági övét. Végül erőszakkal sikerült a férfit földre vinniük.

Az esetről készült videók alapján Nazario végig igyekezett nyugodt maradni, a két rendőr, különösen Gutierrez, viszont semmit sem tettek, hogy az intézkedés békésen folyjon – sőt. Nazario saját felvétele, illetve a rendőrök testkamerája a katona beszámolóját támasztják alá.

A kereset szerint a rendőrök indokolatlanul léptek fel Nazarióval szemben. Gutierrez és Crocker nem tettek feljelentést, elmondásuk alapján azért, mert nem akarták veszélybe sodorni a férfi katonai karrierjét. Nazario jogi képviselője szerint az eset az Amerikában egyre fokozódó rendőri erőszak újabb bizonyítéka.

Gutierrez és Crocker még a windsori rendőrség tagjai, amely egyelőre nem reagált a történtekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik