Nagyvilág

Hetekre leállhat a forgalom a Szuezi-csatornán a keresztbe fordult hajó miatt

Planet Labs / AFP
Planet Labs / AFP

Ideiglenesen felfüggesztették a hajóforgalmat a Szuezi-csatornában, ahol jelenleg is nyolc vontatóhajó segítségével igyekeznek kiszabadítani a csatornában keresztbe fordult és beszorult konténerszállító hajót – derül ki a Szuezi-csatorna Hatóság csütörtöki közleményéből.

Az Ever Given nevű konténerszállító kedd reggel fordult keresztbe a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő, szűk vízi út déli végének közelében, a balesetet az üzemeltető szerint váratlan, erős széllökés okozta.

Peter Berdowski, az Ever Given kiszabadításán dolgozó egyik cég, a holland Boskalis vezérigazgatója a holland televíziónak adott nyilatkozatában a hajót egy partra vetett bálnához hasonlította, és azt mondta, akár hetekig is eltarthat, mire sikerül kiszabadítani.

A Kínából Európába tartó, a világ egyik legnagyobb teherhajójának számító konténerszállító tulajdonosa, a japán Soei Kiszen vállalat részéről azt közölték, hogy a balesetben a legénység és az áru nem sérült meg, valamint olajszennyezés sem történt.

A balesetet követően a konténerszállító mögött feltorlódott hajókat a csatornához kapcsolódó tórendszer felé irányították, ahol jelenleg is várakoznak. A torlódás több tucat áruszállító hajót érint, a várakozást pedig vélhetően a gazdaság is meg fogja érezni: a tartályhajókat követő TankerTrackers szolgáltató egyik képviselője, Szamír Madani a Financial Times című brit gazdasági lapnak szerdán azt mondta, hogy a baleset mintegy 10 millió hordónyi olajszállítmány célba juttatását hátráltatja.

A 193 kilométer hosszú csatornán halad át a tengeri világkereskedelem körülbelül 12 százaléka. Zavartalan forgalom esetén ez naponta mintegy 50 hajót jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik