Nagyvilág koronavírus

Lefújták az érettségi vizsgákat Szlovákiában

Branislav Gröhling / Facebook
Branislav Gröhling / Facebook
Az oktatási miniszter közölte, hogy a diákokat jegyeik átlaga alapján értékelik.

Branislav Gröhling sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén is elmaradnak az írásbeli és szóbeli érettségik – írja a Paraméter. Ahogy tavaly, a diákok idén is egy-egy tantárgyból a tanévek végén, illetve az utolsó két félév átlaga alapján kapnak érdemjegyet.

Branislav Gröhling az érettségik idei eltörlését a járványügyi helyzettel magyarázta. Az szerinte még nem elég jó ahhoz, hogy a vizsgákat megtarthassák.

Szlovákiában tavaly márciusban, amikor megjelent a koronavírus-fertőzés, bejelentették, hogy elmaradnak az írásbeli érettségik. Később azonban a szóbelit is is lefújták, csak azoknak tartották meg, akiknek nem felelt meg a felajánlott érdemjegy. A korlátozás tavaly mintegy 41 ezer végzős diákot érintett.

A döntés kapcsán az Új Szó azt írta, hogy a végzős diákoknak idén a tanév május 14-én ér véget, a megajánlott érdemjegyet legkésőbb május 19-én kapják meg, ha azt nem fogadják el, május 31-ig tehetnek szóbeli vizsgát.

Magyarországon, szintén a tavalyi tapasztalatok hasznosításával,  egyelőre szóbeli és írásbeli vizsgát is tervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az érettségiztető tanárok pedig nem kapnak soron kívül oltást.

Kapcsolódó
Hagyományos érettségire készül a minisztérium
Szóbeli és írásbeli vizsga is szerepel a tervekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik